A katárizmus elsősorban és legfőképpen keresztény vallás volt, ami Krisztus eredeti üzenetének szószólója kívánt lenni.
(vissza az 1. részhez)
A „jóemberek” vallása
A „jóemberek” vallása először a római katolikus egyház berkein belül alakult ki. Noha a katárok nem fogadták el teljes egészében a keresztény tanokat és elutasították az Ószövetséget, egyszerű keresztények kívántak lenni, az anyagtól (a gonosz inkarnációjától) való teljes elfordulás volt a céljuk, és szigorú önmegtartóztatásra hajlottak.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyesfajta radikális álláspont hamarosan gyanút keltett a katolikus ortodoxia hívei között. Ez vezetett a második fázishoz, melynek során a katár vallást veszélyesnek látták a római katolikus egyház jövője szempontjából, és a katárizmus körülbelül egy évszázadon keresztül a római katolikus egyházzal párhuzamosan fejlődött ugyan, de a római katolikus kereszténység határaira szorult.
A harmadik fázis a kegyetlen és fanatikus üldöztetés, melynek a „jóemberek”, a „tiszták” avagy „perfektek” ki voltak téve, ez utóbbi elnevezést a római katolikusok gúnyként használták azokra, akiket az ellenfelüknek tartottak.
1165-ben tartották a lombers-i zsinatot, Albi mellett, ami a katárok és a római katolikusok közötti utolsó közeledési kísérlet volt. A tanácskozás azonban valódi kudarcnak bizonyult, mert a római katolikus egyház ekkor határozta el, hogy erőszakkal eltörli a katár vallást, mivel eretnekségnek és a római katolikus egyház egységét fenyegetőnek tartották.
A keresztes hadjárat a katár eretnekség ellen
A katárizmus elsősorban és legfőképpen keresztény vallás volt, ami Krisztus eredeti üzenetének szószólója kívánt lenni.
Egy levél szerint, amit Evervin a steinfield-i apátság (kölni német egyházmegye) prépostja küldött Bernard de Clairvaux-nak 1147-ben, a prépost egy keresztény gyülekezetre utal, akiket eretnekeknek tart:
A közelmúltban, Köln mellett lévő házunkban eretnekeket fedeztünk fel, akik közül néhányan, megnyugvásunkra, visszatértek az Egyházhoz. Ketten közülük azonban, nevezetesen az, akit püspöküknek neveztek, valamint a társa, vitába szálltak velünk egy összejövetelen, melyen papok és laikusok egyaránt részt vettek, és ahol a püspök őkegyelmessége a felső arisztokrácia tagjaival együtt volt jelen; eretnekségüket Krisztus és az apostolok szavaival védték. (…) Amikor meghallgatták őket, háromszor részesültek figyelmeztetésben, de nem voltak hajlandók megtérni; azután a túlbuzgó hívek, akaratunkon kívül, megragadták, máglyára vetették és elégették őket. És az volt a legcsodálatraméltóbb az egészben, hogy beléptek a tűzbe és nem csak türelmesen, de szinte örömmel viselték el a szenvedést. Ezen a ponton, Szent Atyám, ha most ön mellett lennék, akkor szeretnék választ kapni öntől arra, hogy az ördög eme gyermekei eretnekségüknél fogva hogyan találhatnak hasonló mértékű erőt, mint amelyet a Krisztusba vetett hit az igaz vallásban inspirál?
Evervin vallomása szerint ezek „az ördög fiai” azt mondták magukról, hogy ők képviselik Krisztus Egyházát, ők az apostoli hagyományok örökösei, mivel Krisztust követik és ők az apostoli élet igazi tanítványai, mert nem érdekli őket a világ és nem rendelkeznek vagyonnal sem, se házzal, se földdel, se pénzzel, ahogy maga Krisztus sem rendelkezett ezekkel és a tanítványainak sem engedte meg, hogy bármiféle vagyonuk legyen. Azt állították, hogy „nem ebből a világból valók”. Evervin azt is megemlíti, hogy a katárok nem vízzel, hanem tűzzel és Szellemmel kereszteltek és ők is ily módon voltak megkeresztelve Keresztelő János tanúsága alapján. Ezt a fajta keresztelést kézrátétellel végezték annak a szertartásnak a keretében, amit „konszolamentum”-nak neveznek.
A „katár eretnekek” megkérdőjelezték a Római Egyház szentségeit, mondván, hogy semmi szükség a gyerekek megkeresztelésére, sem a halottakért vagy a szentek közbenjárásáért való imádkozásra. (A 12. század végén Matfre Ermengaud de Bézier, az eretnekek elleni értekezésében kihangsúlyozta, hogy minden tévedésük közül a legnagyobb a keresztelés szakramentumának értelmezése volt.)
Evervin tanúsága szerint az eretnekek közösségének felépítése három szintből állt: a „kiválasztottak” (akik megkapták a „konszolamentumot”, vagyis a „perfektek” – a legbelső csoport), a „hívők” (akik követik a tant, de nincsenek megkeresztelve), valamint a „hallgatók” (akik hallgatják az eretnek tanításokat). A prépost rámutat, hogy ezeknek az eretnekeknek saját pápájuk volt és a „kiválasztottak” között nők is voltak.
A katárok főleg az Újszövetséget használták, valamint az Ószövetség néhány könyvét, noha egyértelműen a János evangéliumot részesítették előnyben. A „Miatyánk” imádságot is nagy becsben tartották, mivel úgy vélték, hogy Isten Krisztus által nyilvánította meg magát az emberiségnek.
A Szentírások katár értelmezései hamarosan kiváltották a római ortodoxia haragját, annyira, hogy III. Ince pápa keresztes hadjáratot szervezett, hogy véget vessen az úgynevezett katár eretnekségnek. Így 1209-ben egy 30 ezer fős hadsereg pusztított Franciaország déli részén. Csak Bézierben, az egyik elsőként elesett városban, több mint 15 ezer embert, férfit, nőt és gyermeket öltek meg. A keresztesek Simon de Montfort vezetésével rémületben tartották a térséget és azt terjesztették, hogy a „jóemberek” ezreit tömegével vetik máglyára.
Érdemes megkérdezni, hogy miféle szörnyű bűnök indokoltak egy ilyen kegyetlen üldöztetést és tömegmészárlást. Berndard de Clairvaux, a Római Egyház szentje és a katárok ellensége, az Énekek Énekével kapcsolatos 65. és 66. beszédében (valószínűleg az Evervin által neki küldött levélre gondolva) az eretnekeket (katárokat) olyan rókához hasonlítja, amelyik leplezi a tetteit:
„Ha a hitükről kérdik őket, senki sem tűnik nagyobb kereszténynek, mint ezek az eretnekek. Ha az ember megfigyeli az életmódjukat, azt látja, hogy mindenben makulátlanok; és amit prédikálnak, azt a tetteikkel is bizonyítják. Látjuk, hogy gyakran járnak templomba hitük bizonyságául, tisztelik a presbitereket, alamizsnát adnak, gyónni járnak, részt vesznek a szentségekben. Ki is lehetne náluk nagyobb hívő?
Ami az életüket és szokásaikat illeti, senkivel sem erőszakosak, nem avatkoznak bele semmibe, és senkin nem akarnak túltenni. Mi több sápadtak a böjtöléstől, nem élnek ingyen kenyéren, hanem megdolgoznak a megélhetésükért.”
A szöveg ironikus hangvétele ellenére, Bernard de Clairvaux nem is festhetett volna dicséretesebb erkölcsi portrét azokról a férfiakról és nőkről, akiket eretnekeknek és az ördög ügynökeinek bélyegeztek.
A valóság az, hogy a katárok kereszténysége és gyakorlati életmódjuk fenyegetést jelentett az Ortodox Egyház dogmatikus felépítésére, mivel a „jóemberek” nem hittek a vízzel való keresztelésben, sem az eucharistiában [oltári szentség], sem a római katolikus egyház bármiféle szentségében.
(folytatás a 3. részben)
