A hernyó bebábozódik. Az a személy, aki nem akar többé a régi módon élni, gyakran magányba, elszigeteltségbe kényszerül. Olyan ez, mintha meghalna, mintha egy sötét alagútba lépne. Az alagút végén azonban fényt lát.
A bebábozódás folyamata
A hernyó egy olyan tapasztalatokat gyűjtő emberhez hasonlítható, aki addig él és „eszik”, amíg „vastagabb” nem lesz. A tapasztalatok bősége egy bizonyos ponton elgondolkodtatja: „Mit jelent mindez, lehet, hogy az életnek sokkal mélyebb értelme van, mint ahogy eddig gondoltam?” A lélek nagy titokban megrezdül. Az igazságot kereső ember elbizonytalanodik, végül befelé fordul, „bebábozódik”.
A hernyó bebábozódik. Az a személy, aki nem akar többé a régi módon élni, gyakran magányba, elszigeteltségbe kényszerül.
A hernyó összehúzódik és sötétség veszi körül. Csúnyává és mozdulatlanná válik. A reményekkel induló kereső számára nincs többé út sem előre, sem hátra. Az élete egy bizonyos fokig kicsúszik a kezéből. Felfedezi az abszolút tökéletlenségét, elfárad és betegnek érzi magát. Az elszigetelődésnek ebben a szakaszában, a bebábozódás idején, a hernyóból egy új lény fejlődik ki, a pillangó.
„Pátmoszi magányában” az ember kétségbeesésen és sötétségen megy keresztül… de át is alakul. Meglehet, betegséget él át, talán olyat, ami gyógyíthatatlan…, de amikor már mindent feladott, elengedett, beleértve a kétségbeesést is, akkor éli át az „endúrát”. Olyan ez, mintha meghalna, mintha egy sötét alagútba lépne. Az alagút végén fényt lát. Arrafelé igyekszik… és szabadságra születik – a bebábozódott lény átalakul és pillangóvá válik, amelyik felemelkedik a levegőbe és tovalibben a nap felé.
Az egyik tényező, amit a koronavírus járvány hozott magával, az, hogy az emberek arra kényszerültek, hogy kerüljék a másokkal való találkozást. Sokan még az unokáikat sem láthatták, sem a barátaikat, munkatársaikat vagy szüleiket. Magukra maradtak az elszigeteltségben. Visszavonultságukban önmagukra fordíthatták a figyelmüket (legalábbis lehetőséget kaptak erre), válságba kerültek, régi életük elporladt, ugyanakkor, ha ezt a folyamatot lehetőségnek tekintették, akkor megláthatták a fényt, ahogy a báb a szétmálló gubóban.
Számukra semmi sem lesz már olyan, mint korábban volt, a báb nem válhat újra hernyóvá, és a pillangó sem – az ember sem térhet vissza többé korábbi állapotához. Az ismeretlen új jön el hozzá, amitől sok ember fél.
Eljön az a pillanat, amikor a „régi ember” többé már nem tud ellenállni az „új ember” sürgető eljövetelének.
A bebábozódás, amit tapasztalok
Egy barátnőm, akivel a WhatsApp-on álltam kapcsolatban a koronavírus járvány alatt, azt mondta, hogy egészségügyi válságon esett át; meg tudtam érteni őt, mert én is ugyanezt éreztem. Önkéntelenül azt válaszoltam, hogy a bebábozódás állapotában vagyunk. Egyikünk se keresett további kapcsolatot a külvilággal. Mindketten rosszul éreztük magunkat…
Fizikai gyengélkedés esetén – bármi legyen is az – általában mély bizalmat érzek magamban. Olyan, mintha valami vagy valaki szeretne engem. Nincs szükségem rá, hogy orvoshoz forduljak a fizikai gyengeségemmel, egyedül pihenésre van szükségem.
Egy alkalommal, amikor korábban orvoshoz fordultam, rosszkedvűvé váltam, kibillentem az egyensúlyomból. Követtem a barátaim tanácsát és világossá vált előttem, hogy a belső hangomra kell hallgatnom. Nemrég lemondtam egy műtétet.
Mindenkinek a saját útját járja. Olyan fizikai tapasztalataim vannak, amit senki más nem tud teljesen megérteni és amit senki más nem így él át. Mindenkinek a saját belső énjét kell követnie. Amikor egy általános influenza hullám zajlik, én általában valami egészen mástól szenvedek. A testem megfigyelése egy ilyen esetben tanulási folyamat a számomra. Most már az okok kutatására, elgondolkodásra van szükség, de egyben a belső énem felé való fordulásra is. Hogy rábízzam magam, átadjam magam, alávessem magam neki – ez az, amit én „endúra” alatt értek. Lehetőségem van arra, hogy észrevegyem a tökéletlenségemet, megbocsássak magamnak, és akkor sokkal könnyebb másoknak is megbocsátanom – megtanulhatom szeretni magamat.
Az elmúlt évtizedek során újra és újra átéltem olyan helyzeteket – éjszaka, az ágyban, vagy a számítógép előtt, vagy munka közben – amikor úgy gondoltam, hogy sokan a helyemben azonnal orvoshoz fordulnának, sőt talán kihívnák az ügyeletet. Minden egyes alkalommal mélységes békét és nyugalmat éltem át. Egyszer másnap kirándulni mentem, és gyorsan felépültem, máskor egy barátommal beszéltem és észrevettem mennyivel jobban érzem magam. Majdnem tíz évvel ezelőtt, gyakran egy bizonyos „gonoszság” tört rám. Amikor ez újra megtörtént – egy nagyobb nemzetközi esemény alkalmával, Dél-Franciaországban – mélyről fakadó imádságban törtem ki: hadd legyek egészséges – és segítséget kaptam; évekkel később ezek a fizikai tünetek egyre kevésbé és kevesebbszer fordultak elő. (Mindig telefonkapcsolatban álltam egy baráttal, ami segítséget jelentett nekem…)
A betegség, amit a „csendszobámban”, egyedül szenvedtem el, olyan volt és ma is olyan, mint egy begubózott állapot, melynek során teljesen önmagammal kerültem és kerülök szembe. Egy beszélgetés, ami mély önismerethez vezet és „felnyitja a szemeimet” segíthet nekem egy ilyen folyamat során.
Az élet dolgait úgy élem át, mint egy csodát. Nem létezik valami sokkal nagyobb, mint amit el tudunk képzelni, valami, ami a testünket meggyógyítja? Az öngyógyítás ereje bennünk rejlik, felfedezhetjük, elősegíthetjük vagy egészséges életmóddal hozzájárulhatunk. A félelem nélküliség óriási tényező éppúgy, mint a mély bizalom egy ismeretlen szeretet iránt, a bizalom önmagunkban, a belső doktorunkban. Természetesen én is újra és újra kételkedem, hogy van-e gyógyító erő bennem. De amikor önmagammal szembesülök, a bizalom útját választom, azt az utat, amelyen biztonsággal vezetnek. Egy nagyobb hatalom útmutatásaként élem meg. Évekkel ezelőtt, egy belső impulzus hatására, szellemi beszélgetést kezdtem egy barátommal – és ez valami sokkal nagyobb dolgot eredményezett, mint amit el tudtam volna képzelni, egyénre „szabott” volt a számomra.
A keserű tapasztalatok, betegségek, csalódások, mindezek pontosan a születő pillangó, az éretté váló ember bebábozódása előtt vagy annak során ér minket, – hogy a világot más szemmel, a pillangó szemével, az új lélek szemével lássuk.
Melléklet:
Hogyan „ébred” önmagára a pillangó
A hernyó pillangóvá alakulása az ember alapvető belső átalakulási folyamatának gyakran használt képe. A hernyó bebábozódik, és a bábból előbújik a pillangó. De tulajdonképpen mi történik? Az amerikai biológus és író, Norie Huddle elmélyülten tanulmányozta az átalakulás biológiai folyamatát (lásd 1990-ben megjelent könyvét, melynek címe Butterfly – A tiny Tale of Great Transformation, [Pillangó – Egy apró történet a nagy átalakulásról])
Amikor a hernyó bábbá tekeredik össze, két folyamat veszi kezdetét párhuzamosan: az enzimek elkezdik feloldani a hernyó sejtszerkezetét; ugyanakkor ezzel a felbomlási folyamattal egyidejűleg új sejtek keletkeznek, melyek teljesen eltérnek a hernyó sejtjeitől. Azt mondhatnánk, hogy ezek a sejtek más frekvencián rezegnek, mint a hernyó testének többi része. Norie Huddle ezeket a sejteket „képzeletbeli” vagy „imágó sejteknek” nevezi, mert azokat az információkat tartalmazzák, melyekből a pillangó fog kifejlődni.
A hernyó immunrendszere azonban ezeket a sejteket ellenséges idegen testeknek tartja és megpróbálja elpusztítani őket. Ez először sikerül is, de ahogy a bebábozódott hernyó lebomlási folyamata továbbhalad, egyre több imágó sejt keletkezik.
A hernyó immunrendszere nem tudja elég gyorsan elpusztítani ezeket a sejteket. Ennek eredményeként egyre több imágó sejt éli túl a támadásokat és csoportokba tömörülnek, melyek információt cserélnek egymással. Aztán egy kis idő múlva, valami egészen elképesztő dolog történik: az imágó sejtek fürtjei hosszú szálakká alakulnak és hálózatokat alkotnak, ezzel még több információt cserélve egymással a bebábozódott lárván belül. Aztán eljön az a pont, amikor ez a hálózat hirtelen felismeri, hogy ez valami egészen új dolog! Saját identitásának ez a felismerése a pillangó születése. Ekkor minden egyes imágó sejt elkezdi a saját feladatát végezni és az általa hordozott információ elkezdi kialakítani az új teremtmény formáját. Mindegyik megkeresi a maga helyét, a szárny sejtjeként, a csáp sejtjeként, a szemek sejtjeként – így a pillangó sejtjeivé válnak.
Ez a vég, mondja a hernyó.
Nem, ez csak a kezdet, mondja a pillangó.
