Ősnyelvről beszélve – ezoterikus megközelítés
(vissza a 3. részhez)
Az ősnyelv kilétéről találgatások születtek az idők során. [1]
Már az újholland nyelv virágzása idején még Johannes Goropius Becanus (1519-1572) filológus és orvos is utalt az elveszett ősnyelvvel való kapcsolatra. Találékony érveléssel próbálta bebizonyítani, hogy az újholland a világ legősibb nyelve, mivel ez volt Ádám és Éva nyelve a földi paradicsomban. Becanus konkrétan az Antwerpen környékén akkoriban beszélt nyelvre gondolt, és nem habozott oda helyezni a földi paradicsomot! Nem meglepő, hogy ez az elmélet nem sokáig maradt fenn.
A bolgár bölcsességtanító, Peter Deunov (1864-1944) szintén tett utalást egy ősnyelvre, a vatanra, ami a szanszkrit nyelv előfutára. Titokzatos nevét, a Beinsa Douno-t (ami azt jelenti: a szó által jót hozó), a vatan nyelvből származtatta, melynek eredeti jelentése ’haza’. Élete végéhez közeledve többször tett említést arra, hogy visszatér az Aranykor – amikor a vatant beszélték – erre a földre.
A régi világrendet egy új fogja felváltani.
Szeretet fog uralkodni a földön.
Beinsa Douno azonban nem sokat fedett fel a vatanról, mint ősnyelvről.
A világ legrégebbi nyelvére vonatkozóan további nyomokat találunk Helena Petrovna Blavatsky (1831-1891) Titkos Tanításában, a „dolgok rejtett oldalának” tudományában. Itt elmagyarázza, hogy ez a teremtés az evolúció útján halad, és hogy egykor tökéletes, spirituális-isteni tudatosságú volt, eggyé válva azzal, amit ő Istennek vagy Brahmannak nevez. Azt is elmagyarázta, hogy ez újra így lesz, miután a teremtés végigjárta a jelenlegi evolúciós fázis mind a hét szakaszát. E hét szakasz egyikében – valószínűleg a negyedikben – jött létre az egész világon a titkos, szent nyelv, vagyis az adeptusok misztériumnyelve: a szenzár [2].
A szenzárral kapcsolatban Madame Blavatsky azt állítja, hogy volt egy időszak, amikor az egész világ
egy ajkú és egy tudású volt
és hogy
az emberiség ifjúkorában egy nyelv, egy tudás, egy egyetemes vallás létezett.
Madame Blavatsky rendszeresen az „egyetlen papi nyelvről” avagy a „hierofánsok nyelvéről” beszél. Ez a misztériumnyelv állítólag még mindig létezik egyes testvériségeknél. Mi valójában egyedül Blavatsky asszonynak köszönhetően tudunk róla.
A szenzár saját ábécével rendelkezik, de különböző módokon, ideográfokhoz hasonló kódokkal írható, például olyan karakterekkel, melyek egy gondolatot szimbolizálnak, mint a kínai írásjelek vagy az egyiptomi hieroglifák. Számokat és színeket is használnak. Úgy tűnik, hogy valódi betűk még nincsenek benne. Amikor a kozmosz születését magyarázza, azt állítja, hogy a misztériumnyelv egyben geometrikus jellegű is, és egy ősi térképre utal, amely tele van vonalakkal, koncentrikus körökkel és pontokkal.
A szenzárt az amerikai őslakos népek piktogramjaival is kapcsolatba hozza.
Alig néhány évvel ezelőtt Amerika őslakos törzsei arra kérték az Egyesült Államok elnökét, hogy adjon nekik négy kis tavat birtokként, és a petíciót egy apró szövetdarabra írták, amelyet alig egy tucat állat- és madárkép borított… Az amerikai őslakosoknak számos ilyen írásuk van, de ma már egyetlen tudós sem tud róluk semmit.
(Ez az idézet Madame Blavatskytól származik, a tizenkilencedik század végéről – a cikk írójának megjegyzése.)
Azt mondják, hogy egy szenzár nyelvű dokumentum, egy pálmalevelekből álló, gazdag jelképrendszerrel díszített kézirat alkotja Dzyan hét versszakát. Ezek a ideográfiák egyfajta „hieroglifikus kódot” alkothatnak a szenzár nyelv számára. Ahhoz a híres rosette-i kőhöz hasonlíthatnánk, amellyel az egyiptomi hieroglifikus írást megfejtették.
A szimbólumok, melyeket Madame Blavatsky a pálmalevelekből származó kézirat nyomán említ, pontosan megegyeznek azokkal a szimbólumokkal, amelyeket Polinéziában és a Pireneusok barlangjaiban; Afrika legrégebbi feliratos sziklarajzain és a jelenlegi álomfejtő szimbolikában találunk. Tehát rendkívül egyetemesnek kell lenniük.
Egy szimbólum különösen felkeltette Madame Blavatsky figyelmét: a csodálatos Kumbum fa. Az a fa, amelynek ágaiban a világegyetem növekszik, a fa, amelynek gyümölcsei az ábécé betűi. Az északi kozmológiából jól ismert Yggdrasilhoz, illetve a kabbalisztikus életfához hasonlít, melynek ágai közt a héber ábécé betűi jelennek meg, és ami embrionális formában tartalmazza az egész Tórát.
Az, hogy ez a Kumbum-fa Tibetben nő, és levelein és kérgén a szenzár szent szimbólumait viseli, teljes mértékben összhangban áll azzal a nézettel, hogy a szenzár az emberiség ősi szimbolikájának nyelve.
Kiegészítés:
A kettő
A nyelv gyakran bölcsebb a nagy tömegeknél, de még a nyelv beszélői közül a legbölcsebbeknél is. Néha olyan igazságok rejtőznek benne, melyeket egykor sokan ismertek, de mára elfelejtettek, írja Aldous Huxley. Példaként a tizenötödik századi indiai misztikus filozófusra és költőre, Kabirra hivatkozik:
Mindenben az Egyet lásd, a második az, ami félrevezet. [3]
Vessük itt össze Tamás evangéliumának 22. logionjával:
Amikor a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt olyanná teszitek, mint a külső, és a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó, és hogy a férfit és a nőt egy és ugyanazzá teszitek, hogy a férfi ne legyen férfi, és a nő ne legyen nő; ha szemeket szem helyébe tesztek, és ha kezet kéz helyébe, és lábat láb helyébe, és képet képmás helyébe – akkor fogtok bemenni a királyságba. [4]
Észrevehető, hogy az indoeurópai nyelvekben a „kettő” jelentésű szó gyökere negatív asszociációkat hordoz. A görög „dys” előtag (pl. diszlexiában) és a latin „dis” (pl. diszharmóniában) egyaránt a „duo” szóból származik. A rokonértelmű „bis” negatív jelentést ad a modern francia szavaknak, mint például a „bévue” (baklövés, szó szerint kétarcú). Ennek a (Kabir által) „tévútra vezető másodiknak” a nyomai megtalálhatók az angol „dubious” és „doubt”, a német „Zweifel” és a holland „twijfel” szavakban is (mindkettő jelentése: kétség), elvégre a kételkedés azt jelenti, hogy belső harcot vívunk. A modern amerikai nyelvben a csalást „two-timer”-nek [kétkulacsos-nak] nevezik.
A kivételes gondolkodó, Karl von Eckartshausen (1752-1803) azonban a kettőt rendkívül pozitívnak és szükségesnek tartja [5]. A legmagasabb tökéletességű harmónia szerinte csak a második által teremthető meg minden természetben: mind az isteni, a spirituális és a fizikai természetben. Az isteni természetben ez a hangsúlyos második az isteni ige, Jézus Krisztus (bölcsesség és szeretet). A spirituális természetben ezt a másodikat az ész és az akarat, vagy inkább az értelem és a szív alakítja ki. Végül, de nem utolsósorban Karl von Eckartshausen szerint a fizikai természetben létezik egy kettősség (duo), miszerint minden fényből és hőből épül fel.
_____ _____ ______
Hivatkozások:
[1] Nico de Glas, Van Adam tot Antwerpen – Een bloemlezing uit de Origines Antwerpianae en de Opera van Johannes Goropius Becanus, (Hilversum 2014) [Ádámtól Antwerpenig – Antológia az Origines Antwerpianae-ből és Johannes Goropius Becanus operájából]
S. Kroonenberg, De binnenplaats van Babel – Het raadsel van de spraakverwarring [Bábel udvara – A nyelvek zűrzavarának rejtélye], (Amsterdam 2014)
[2] John Algeo, Senzar: The Mystery of the Mystery Language [A misztériumnyelv misztériuma], London Theosophical History Centre 1988
Ali Ritsema, Beyond Language [A nyelven túl], The Theosophist, november 2008, p. 70-77
[3] Aldous Huxley, Eeuwige Wijsheid [Az örökzöld filozófia] (Utrecht 2004); (Kabirt Huxley-tól idézi a cikk írója)
[4] Tamás evangélium, Logion 22
[5] Karl von Eckartshausen, De Mysteriën der Ware Religie [Az igaz vallás misztériumai], p.151, (Haarlem 1983)
