A fiatal generáció hangja – 1. rész
Fiatalokként keressük a saját utunkat a világban.
Helyünket a modern társadalomban.
Dolgozunk és tanulunk. Utazunk és értékes kapcsolatokat és barátságokat teremtünk.
Kiskorunktól fogva tanulunk egy nyelvet a szüleinktől abban az országban, ahová születtünk.
Az első szavakra talán nem is emlékszünk. Annyira törékenyek, mégis tiszták és erőteljesek.
Hallathatjuk a hangunkat, hogy kifejezzük az igazunkat a világban. Hogy inspiráljunk, teremtsünk, segítsünk a mellettünk állóknak.
De van egy másik hang, egy másik nyelv is.
Nemzedékünk számára szokásos dolog a telefon általi kommunikáció.
Üzeneteket és képeket küldünk és felhívjuk egymást, hogy a kapcsolataink erősek maradjanak.
Egy világban, ahol mindenhez azonnal hozzáférhetünk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, miről is szól ez az egész.
Lefoglal minket az iskola, a munka és a karrier építés.
Telnek a napok, hetek, hónapok, néha észre sem vesszük.
Fogva tartanak minket a társadalmi normák és értékek.
De létezik valami több, valami nagyobb. Egy ok, amiért itt vagyunk a földön.
Mi mindannyian keresünk. Akárcsak az előttünk lévő generációk.
Együtt kereshetjük és találhatjuk meg a szívünk hangját.
Mindenkinek van szíve. Dobog. Születésünktől fogva az életünk végéig.
A szív többek között a vért áramoltatja az egész testünkben.
Ugyanakkor a szeretet szimbóluma is.
Rajta keresztül adunk és kapunk szeretetet.
A szív valójában egyfajta kincses kamra.
Egy elérhetetlen kincslelet, ami kétségtelenül létezik. Mindenki számára adott.
És mindannyiunkat egy kissé jobban összeköt.
Nincs kezdete, sem vége, Egyszerűen csak létezik.
Elérhetetlen. Mégis kézzelfogható, ha ráteszed a kezed.
Tehát mindannyian hordozunk egy ilyesfajta kincset önmagunkban.
És együtt egy darabja vagyunk az általános egésznek, egyénekként élünk.
Útban ahhoz a forráshoz, ami mindent lehetővé tesz.
A szeretethez.
(folytatás a 2. részben)
