1-es számú Világ
– Hol van most Jarad?
Talán emlékeztek, nem régen a Logonon találkoztunk Jaraddal. Fiatal barátunkkal, aki azt vette észre, hogy egy új világra ébredt, miközben még a régiben van elmerülve. Ő ezeket 1-es számú Világnak és 2-es számú Világnak nevezte. Reggel, amikor felébredt, tudta, hogy éppen melyik világban van. Nem volt képes tudatosan választani, de azt meg tudta állapítani, hogy az alvás állapota és az előző nap tevékenységei határozták meg a sorsát.
Szóval, hol van most Jarad? Mi történt vele? Az élet ment tovább, ahogy mindig, de most a dolgokkal és a helyzetekkel kapcsolatos tudatossága megváltozott. Tudatosabb lett az életállapotát illetően, tudta, hogy van egy ösvény a két világ között, a régi és az új között, amit neki be kell járnia. Egy út, amelyen ténylegesen, most a jelenben, éppen jár. Egy út – néha pusztán egy ösvény – amit időnként veszélyesnek érzett, mintha egy szikla peremén sétálna, ez enyhén szólva zavarbaejtő volt (tényleg még ott volna?), ugyanakkor biztonságban érezte magát. Frusztráló. Nem tudta megérteni! Úgy érezte háború zajlik benne, ami kihat az egészségére, mind lelkileg, mind fizikailag. Mikor lesz mindennek vége? Most már tudta, jobban mint korábban bármikor, hogy idegen egy úgyszintén idegen földön, amit egykor az otthonának tartott. Most azonban ez a föld időnként egyértelműen ellenséges volt, többé nem tudná elviselni, hogy ebben éljen. Úgy érezte, többé már nem azonosul vele, az úgynevezett „valóságával”. Egyre valótlanabbá vált, távolivá a számára – vagy ő volt az, aki eltávolodott tőle? Úgy tűnt, semmi sincs, ami valódi lenne, semmi, ami kézzelfogható, látható vagy érzékelhető. Teljesen elveszettnek érezte magát. Semmi, kivéve azt a valamit belül, azt a valamit, ami valahogy vezette, ami távol tartotta a veszélytől a káosz közepette, amit belül és maga körül érzékelt. Valami, ami rögtön megjelent, mindahányszor úgy gondolta, hogy fel kell adnia, amikor úgy gondolta, hogy elveszett. Ilyenkor csak megadni tudta magát.
Elkezdett egyre jobban bízni ebben a valamiben, ebben a belső erőben. Elkezdett figyelni rá – szüksége volt rá! Kezdett rájönni, hogy ez és csakis ez vezeti végig egy biztonságos és békés úton minden külső zűrzavar közepette. Amilyen mértékben elfogadta ezt, és megbízott a belső útmutatójában, újonan talált belső társában, az erősebbé vált, valódibb lett, közelebb vitte a régóta vágyott új világához, az Első Világhoz. Az ő kedvelt világához. Egyre többször abban a világban kezdett felébredni reggel, teljesen váratlanul, kezdte úgy érezni, hogy valahogy átlépett (vagy éppen most lép át?) a két világ közötti hídon. Ez új reményt keltett.
Tehát jelenleg hol találja magát valójában? Hol találjuk most Jaradot? Tudja, hogy egy valóban új világba lép be, ez teljesen új élmény és mégis, van valami ismerős ebben. Egy felismerés, a hazatérés érzése. De megint csak kivülálló, idegen, de most legalább nem egy idegen világban. Egy új valóságba készül belépni, mint egy madárfióka a fészek peremén, amelyik repülni tanul. Ez örömöt jelent és bizonyos mértékű félelmet is.
És ez az a hely, itt találjuk most őt – a fészek peremén, készen arra, hogy repülni tanuljon!
Szóval itt ül a mi Jarad barátunk. Mélyen elmerengve, sokat gondolva a csodálatos jövőjére; nagy szárnycsapkodásban és örömteli rikoltozásban. De egyben egyfajta izgalomban, óvatos mérlegelésben – képes megtenni? Képes repülni? És eljön a pillanat. A fészek elhagyása. Ádáz szárnycsapkodás, ne nézz le! De hirtelen, kemény megrázkódtatás éri, lepottyan a földre – háton fekszik a porban a fájának tövében. Rájön, hogy ez nem fog olyan egyszerűen menni, mint ahogy gondolta, hogy nincs visszaút, nincs többé a fészek biztonsága magasan fent a fán. Ez egyértelműen az ússz, vagy elsüllyedsz, vagy Jarad esetében, a repülj vagy meghalsz esete! Nagyon, nagyon megalázó. Nyilvánvaló, hogy a repülni tanulás helye a földön van, lentről kell fölfelé menni. Nem fordítva, ahogy elképzelte. Legalábbis kezdetben nem.
Így Jarad barátunkat egy elhagyatottnak tűnő helyen találjuk. Sok segítő veszi körül, akik tovább biztatják, de teljesen nyilvánvaló a számára, hogy senki sem teheti meg helyette, senki sem repítheti a magasba. Neki magának kell majd megtalálnia az utat. Az első feladat egyértelműen az volt, hogy elhagyja a biztonságos fészkét, az általa ismert világhoz való ragaszkodást, amit otthonának képzelt. Az többé nem elérhető a számára. Egy idegen hellyé válik, amiben már nem él. Aztán szükség van némi sietségre, mivel földet ért és nem tud repülni, ami nem nyújt éppen biztonságot. Láthatja, hogy hová kell eljutnia. Eszébe jut minden előkészület, aminek talán ismét jó hasznát veheti. Próbálkozik. Érzi, hogy a lelke felemelkedik. Visszatér az izgatottsága. Valami belülről sürgeti, valami, amiről majdnem megfeledkezett. Ahogy a próbálkozásai egyre sikeresebbé válnak, ez a belső késztetés egyre valóságosabbá, egyre élőbbé válik. Egyre inkább képes felemelni őt a földről, minden földi dolog fölé. És hirtelen, csodák csodája, felszáll! Szabad! Legalábbis úgy tűnik.
Egy pillanatig egy új világban van, de gyorsan rájön, ahhoz, hogy ebben a világban maradjon, vigyáznia kell, új életmódról, új valóságról kell gondoskodnia. Sok dolgot el kell kerülnie, fedezi fel gyorsan – olyan dolgokat, melyek visszavonzhatják őt a régi világába, a fészkéhez. Dolgokat, melyek lerántják a földre, lehúzzák. Régi barátok, régi elképzelések, régi gondolkodásmód és cselekvés. Sok kitartással és gyakorlattal megtanul felülkerekedni rajtuk, megtanul minden akadály fölé emelkedni. Bízni annak a benne lévő valaminek az útmutatásában, valamint azoknak a segítségében, akik szintén tudnak repülni. Eljutott egy új valóságba, egy új életbe.
Az Egyes számú Világába.
