1244. március 16-án 205 férfi és nő – a katár testvériség utolsó virága és szellemi koronája – higgadtan lépett a máglyára, hogy tűzhalált haljon. Ennek a ténynek a kapcsán íródott az a prófécia, ami Felibre August Teulié verse nyomán vált népszerűvé: „700 év múlva a babérfa újra kivirágzik majd.”
Pontosan 700 évvel később, 1944-ben hét ember ment a Franciaország déli részén lévő Montségur-be, hogy meggyújtsa a lángot ugyanazon a helyen, ahol az elődeik az életüket adták Krisztusért. Közöttük volt Antoine Gadal. A tűz lángja annak jeleként gyulladt meg, hogy a Világosság gyermekei visszatértek, a Szeretet Gnózisa újra megjelent.
Most ugorjunk egyet 1956-ra, amikor, a rotterdami születésű 44 éves Hennie Stok-Huizer, Catharose de Petri néven, a huszadik század komoly és megfontolt szellemi vezetőjeként írja be nevét a modern világ történelmébe. Gadal úr adta neki ezt a szellemi nevet, ami azt jeleni, hogy a Katárok Rózsája, melyben a magasztos szeretet világossága ragyog.
Catharose de Petri és Jan van Rijckenborgh fejében egy korábbi, Albi Rózsakerjében tett látogatásuk alkalmával (195?-ban) merült fel az a gondolat, hogy „egy olyan gnosztikus mozgalmat hozzanak létre a mai korban, ami összekapcsolná a nyugati világot múltjának ősi gyökereivel” (A Gnózis győzelme, 20. oldal). Albiban való látogatásukkor nem találkoztak Gadal úrral, de ugyanannak az évnek a végén megalapították az Arany Rózsakereszt Szellemi iskoláját, melynek vezetőivé váltak.
Hármójuk találkozója csak 1954-ben jött létre, amikor Gadal úr az Arany Rózsakeresztet elismerte, mint az Egyetemes Szerzetlánc új tagját, annak az örökös munkának a folytatójaként, ami az embereket Krisztus eredeti tanításaival kapcsolja össze. Következő találkozásuk alkalmával Gadal úr Stok-Huizer asszonyt, aki Catharose de Petri néven vált ismertté, egy kendővel ajándékozta meg, melynek kék hátterére saját kezűleg rajzolt egy fehér, kitárt szárnyú galambot. A kép pontosan annak a látomásnak felelt meg, amit az asszony 28 éves korában egy belső élménye alkalmával látott az intenzív, filozofikus-vallásos kontemplációi során, melyekben a küldetését kereste.
Tudjuk, hogy vannak olyan emberek köztünk, akik úgy élnek, mintha nem ebből a világból valók lennének. Ezek azok az emberek, akik messzebbre látnak előre, vagy éppen olyan részletesen látják az életünket, mintha valamilyen különleges érzékszervvel, vagy az orvostudomány számára ismeretlen szervekkel rendelkeznének. Olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amiket csodálunk. Ha „szellemi hősökként” utalunk rájuk, azért van, mert érzékeljük, mennyire összhangban vannak azzal az ismeretlen, mégis oly valóságos szellemi dimenzióval, amit sokan keresünk.
Beavatottaknak is nevezhetnénk őket.
A beavatás egy szellemi folyamat, ami tisztulással, vagyis a szívünkben lévő isteni magnak (a szív rózsájának) a megtermékenyítésével kezdődik. Alice Bailey számára „a beavatás irányított energiahatások fokozatos sorozata”. A beavatottak tehát olyan emberek, akik tudatosan hordoznak egy isteni magot. Olyan emberek, akik folyamatosan egyre inkább tudatára ébrednek valaminek, nem értelmileg, nem is elméletileg, hanem valóságos módon. A következő lépés a megvilágosodás, ami azt jelenti, hogy tudatára ébrednek, hogy a Világosság világában élnek, amit aztán a megszabadulás követ, melynek során a beavatottak visszanyerik mindazokat az eszközöket és képességeket, amelyekkel az őseredeti, szellemi Emberiség rendelkezett. Ettől kezdve növekednek és fejlődnek, miközben teljesen új formában másokat szolgálnak.
A szellemi beavatás fokait nem lehet megmérni vagy külsőleg bizonyítani. Még csak azt sem lehet megmondani, hogy valaki beavatott-e vagy sem. Mindazonáltal felismerhetőek a jelek, mint Catharose de Petri esetében is, egy olyan asszonyéban, aki évtizedeken keresztül volt a Szellemi Iskola vezetője, melynek megalakulását és fejlődését elősegítette, valamint irodalmilag is széleskörű munkát végzett, ami egy beavatott ismereteit és képességeit tükrözi.
Antoine Gadal szerint meg kell értenünk, hogy
a beavatottak által hagyott ismertetőjegy valójában a Gnózis, az új születés Gnózisa, amit joggal nevezünk Krisztus korának.
A beavatottakról azt mondja, ők azok
akik teljesen a Szellem királyságának, a Szeretet Királyságának szentelték magukat.
(Az egyetemes Gnózis győzelme, 57. oldal)
Catharose de Petri olyan asszony volt, aki egyértelműséget követelt. Sokan akik találkoztak vele azt mondják, hogy a jelenlétében az ember kénytelen volt tárgyilagos szemmel nézni önmagára. A munkaszervezésben is ugyanezt a világos vonalat vezette be. Míg vezető társa, Jan van Rijckenborgh, a modern Szellemi Iskola kulcsfigurájaként jelent meg, addig Petri asszony a belső felépítésre ügyelt.
Ennek a két rózsakeresztes és modern hermetikus, gnosztikus embernek a különleges kapcsolata azonban 1968-ban Jan van Rijckenborgh halálával megszakadt. Catharose de Petri folytatta az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának a vezetését és megszilárdította az elért eredményeket, hogy a munka kettejük jelenléte nélkül is folytatódhasson. Szellemi téren páratlan vezetőnek bizonyult. Megőrizte és fejlesztette az Ifjú Gnózis Misztérium Iskolájának munkáját, megerősítette a közösség munkáját az emberek egyéni szolgálatában, miközben Rijckenborgh irodalmi örökségét is ápolta.
Catharose, a név „melyben a katárok által ültetett Rózsa virágzik”, olyan asszony volt, aki a Szeretet Gnózisa által virult ki. Annak az intézménynek a vezetését, melynek a létrejöttében segédkezett, egy néhány tagból álló testület kezébe helyezte. Ahogy Gadal tette korábban, amikor őt és Jan van Rijckenborghot fogadta, Petri asszony is létrehozott egy emberhalászokból álló testületet. Képes volt felismerni bennük a beavatáshoz szükséges gnóziserő közvetlen érintésének hatásait, ami biztosította az aktív, önálló szellemi erő élő szervezetét az Arany Rózsakereszt Iskolájában.
A 44 évi munka során, melyből 22 évet vezetőként töltött be, Catharose de Petri minden tekintetben védelmezte az intézményt, a szellemi ereje, mélységes tudása, és a Krisztus sugárzásának erejébe vetett hite alapján.
Amikor 1990-ben meghalt, teljesítette azt a küldetést, amit már 28 éves korában felismert, amikor a fehér galamb képe megjelent előtte: az Arany Rózsakereszt szellemi iskolaként, a Szellem erejében mindazoknak a rendelkezésére áll, akik a lélek megszabadulására vágynak. „A katár elődök által elvetett magok kihajtottak és végül megértek az aratásra és az újabb vetésre”. Így jött létre egy kert.
S ennek a kertnek Catharose de Petri, a Katárok Rózsája volt a gondozója.
Hivatkozás:
Antonin Gadal: O Triunfo da Gnosis Universal [Az egyetemes Gnózis győzelme], Jarinú, SP: Pentagrama Publicações, 2017.
Peter Huijs: Chamados pelo Coração do Mundo [A világ szívének hívása], Tradução de Jorge Figueira e Maria das Mercês Rocha Leite. Jarinú, SP: Pentagrama Publicações, 2015.
Eduard Berga Salomó: O Catarismo na Tradição Espiritual do Ocidente [Katárizmus a nyugati szellemi hagyományban], São Paulo: Instituto Civitas Solis, 2012.
