Az „én” és az „önvaló” kifejezéseknek nincs egyértelmű meghatározásuk. Mást jelentenek egy filozófus számára, mint például egy pszichológus számára. Továbbá mindenkinek, a személyes felfogása alapján, megvan a saját elképzelése arról, hogy ezek a fogalmak mit jelentenek.
Hogy képet alkossunk ezen a téren, a LOGON magazin megkérdezett négy olyan embert az „önvaló” kérdéséről, akik különböző szellemi utat követnek: Johannes Kiersch antropozófust, Abbot Muhô zenmestert, Peter Hüseyin Cunz-t, a Mevlevi rend sejkjét, valamint Peter Herrlét, az Arany Rózsakereszt szellemi iskolájának tanulóját. A kérdések ezeknek a személyiségeknek a szempontjából világítanak rá a titokra. A válaszok természetesen a saját útjukat és tapasztalataikat tükrözik. A válaszokat olvasva marad hely az intuíció számára is, amire azért van szükség, mivel olyan dolgokról van szó, ami meghaladja a nyelvi kifejezésmódot. A válaszok különböznek egymástól és mégis (vagy inkább ezért) kiegészítik egymást. A kérdés, hogy mi az ember, annyira átfogónak (és mégis felfoghatatlannak) tűnik, hogy többfajta nézőpontból is meg kell vizsgálnunk.
LOGON: A szellemi út valódi énünkhöz vezet. Mit jelent az önvaló az ön számára?
Kiersch: Egy távoli célt. Azzal a kijelentéssel kezdeném, hogy minden, amivel az életben találkozom, az én rejtett „másik énemből” származik, az örömteli egybeesések, amik továbbsegítenek engem éppúgy, mint a sorscsapások, amelyekből tanulhatok. (részletek Steiner műveinek 17. kötetében: A szellemi világ küszöbe (1913)). E mögött, illetve ezen túl érzem, hogy létezik egy magasabb „önvaló”, amelynek valóságát meg lehet tapasztalni, de nem lehet szavakba foglalni.
Kicsoda az ember, amíg rá nem ébred az önvalójára?
Egy ideiglenes, átmeneti lény. Egy termékeny mag. Azonban az egyetlen lény a világon, aki képes azt mondani magáról, hogy „én”. Ezt azok a magasabb szintű hatalmak tették lehetővé, akik az idők folyamán különböző természeti birodalmakat hoztak létre: ásványokat, növényeket, állatokat. Az ember önmagában egyesíti ezeket a világokat és újjászervezi azokat. A fokozott kényszerítő körülmények között (lásd J. Greve & A. Schnabel: Szükséghelyzet. A bonyolult struktúrák elemzése és magyarázata, Frankfurt, Suhrkamp 2017) mind a mai napig az ember tekinthető a legbonyolultabb lénynek a világon. S elődeivel ellentétben többé nem áll külső irányítás alatt, hanem abban a helyzetben van, hogy a további fejlődését a saját kezébe veheti. Ily módon cselekedeteiben képes felelősséget vállalni embertársaiért, más életformákért és az egész Földért.
Akkor tehát kicsoda az ember? Ez felébredés, illetve átalakulás kérdése vagy valami másé?
Egyfajta felébredésé. Az embernek tudatossá kell válnia azokat a körülményeket illetően, amelyek eddig rejtve maradtak a számára.
Meg tudjuk állapítani, hogy valójában ki járja az utat?
Senki más, mint én magam vagyok az, aki felelősséget vállal a felfelé haladásáért, ahogy a régi korok kultúráinak istenei tették. Ennek során természetesen folyamatosan más emberré válok. A folyamat oly mértékben valósul meg, amilyen mértékben képes vagyok felismerni a kezdetben rejtett szellemi nézeteket a világban és befogadni azokat. János evangéliumában erre utalnak a szavak: „Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom” (János 3, 30).
Ön szerint a napi élet szempontjából – és általában az emberiség szempontjából – mennyire fontos az, hogy az ember ráébredjen az önvalójára?
A folyamat során igen gyorsan megtanultam, hogy a tevékenységem nagy része szokások, hagyomány és rutin alapján zajlik. Nagy öröm annak a kevés dolognak a felfedezése, ami valóban tőlem származik. Ez a kevés segíti tovább az egész emberiséget.
Köszönjük, Kiersch úr.
———————
Johannes Kiersch 1935-ben született, angol nyelvtudományt, oktatástudományokat és történelmet tanult Berlinben és Tübingenben. Waldorf módszer szerint tanított Frankfurtban és Bochumban, 1973-tól pedig a német Waldorf Oktatástudományok Intézetének társalapítója volt Witten-Annenben. A Waldorf oktatástudományok professzora és antropozófiával foglalkozó ezoterikus művek szerzője.
