Túl sokat gondolkodsz, mondták nekem, amikor kicsi voltam, de miért mondtak folyton olyan dolgokat, ami gondolkodásra késztetett? Egyébként pedig, mi mást tehetne az ember? Itt van például az egyik:
Abban az időben, ha a körülöttem lévő emberek egy Down-kóros gyerekről beszéltek, azt mondták „szerencsétlen gyermek”. Ezért amikor az anyámmal sétáltunk az utcán és láttam egy down-kóros gyereket, akkor én is sajnálni kezdtem, és azt mondtam „Ó szegény…”
Hat éves voltam akkor. Az anyám azt mondta: „Nem kicsim, nem kell sajnálnod. Ezek a gyerekek nem tudják, hogy ők szerencsétlenek. Gyakran éppen hogy nagyon boldogok.”
Nahát! Ez tényleg olyasmi volt, amin el kellett gondolkodni! Anyám valójában azt mondta: lehet valakit szerencsétlennek nevezni, aki mégis nagyon boldog lehet, és ami a legfontosabb: lehetsz valami olyasmi, amiről nem is tudsz. Na de akkor is különös volt az, hogy az emberek, úgy tűnt, olyan dolgokat tudnak rólad, amiről még magad sem tudsz. Ebben az esetben lehet, hogy én magam is egy szerencsétlen gyerek voltam, mivel én ezt nem tudhattam magamról és gyakran nagyon is boldognak éreztem magam.
Amikor – sokkal később – ezt elmeséltem másoknak, senki sem értette a dolgot. Úgy tűnt, senki sem érti, hogy ez egy valódi probléma és – egyébként – az egész élet egy probléma, egy rejtély. Több évtizedbe telt, mire rájöttem, hogy tényleg lehetséges, hogy az ember valami olyasmi, ami mások számára nyilvánvaló, de önmaga számára nem (és arra is, hogy némelyik ember rosszul hiszi, hogy ő jobban tudja ki vagy, mint te saját magad).
Az is előfordult, hogy az emberek mellékesen valami olyasmit mutattak, ami nagyon érdekes és kész csoda volt. Például, amikor a rajztanárom megforgatott egy színes forgót, és az egyszerre fehérré vált! Hogy lehet ez? Ha az ember fogná és összekeverné azokat a színeket, valószínűleg sohasem kapna fehér színt. S az igazat megvallva, ezt az elképesztő műveletet egy na-ehhez-mit-szólsz arckifejezés kísérte, és ezzel kész. Az élet ment tovább. Az ember elgondolkodik: ha hasonló módon összekevernénk az összes embert, akkor vajon egy szent jönne létre? Ennek kell, hogy valami értelme legyen! Mindennek a tetejébe a fizika tanárom egy darab plexiüveggel állt elő, megmutatva, hogy a fehér fény hogyan válik szét hét színre… Ha az egész gyermekkorom során semmi egyebet sem mutattak volna nekem, ez akkor is egy egész életre szóló gondolkodni valót nyújtott volna a számomra.
Aztán ott voltak azok dolgok, amin sok gyerek csodálkozik, mert ami a Bibliában szerepel, gyakran ellentmond a hívők véleményének, sőt talán teljesen különbözik attól, amit a Biblia más helyen említ. Aztán voltak emberek, aki más dolgokat hittek, és éppúgy meg voltak győződve az igazukról, mint a körülöttem lévő emberek, akik szintén elmondták, hogy ők mit hisznek. Honnan tudtam volna, hogy mi az igazság? Rejtvények és talányok, amit egy érett, józanul gondolkodó embernek meg kéne tudnia válaszolni. Ám a józanul gondolkodó emberek nem akarták, hogy bármiről is gondolkodjak. Ez azt jelentette vajon, hogy ezek az emberek valójában nem gondolkodnak? Vannak, akik megőrülnek az őszintén feltett kérdésektől… ez egy újabb talány.
Azokat az embereket, akik kérdéseket tesznek fel, nagyon gyakran olyasféle bajkeverőknek tartják, akik kevés hittel rendelkeznek. Sok ember van azonban, akik mindent megtesznek, hogy választ találjanak a rejtélyekre, de természetesen az eszük segítségével. Számos magyarázat született a bibliában szereplő kifejezetten talányos történetekre, illetve régmúlt eseményekre, ami azonban csak arra jó, hogy az ember betömje vele a rejtélyek közötti réseket. De valamilyen oknál fogva ezek nem segítenek. Olyan ez, mintha egy ponyvát borítanánk a nyílásra, a tátongó rés azonban még mindig ott van alatta.
Úgy tűnik, ily módon egy lényeges kérdés merül fel: Vajon segít az, ha kérdéseket teszünk fel? Természetesen nem, ha ez az embereket dühössé teszi, és talán nem is szükséges, hogy másoknak tegyünk fel kérdéseket. A kérdezés impulzusa belülről származik, az ember saját lényéből fakad. A szív az, ami kitartóan kopogtat az ember ajtaján. A válasz ugyanezen a helyen található meg, még ha néha úgy tűnik is, hogy kívülről jön. Hirtelen ott van egy könyv, ami éppen azt az egy mondatot tartalmazza, amit már régen kerestél, vagy valaki mond valamit, aminek nyomán hirtelen felismerés gyullad az ember agyában.
Azt mondják, ha a szíved tele van valamivel, akkor egy nap beszélni fogsz róla. A kérdések feltevése egyszer csak olyan emberekkel hoz össze téged, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint te. A megoldás az lehet, hogy kétféle gondolkodás létezik. Van egy konkrét, gyakorlatias gondolkodás, ami rendszerezi és megszervezi a dolgokat. Ez a gondolkodás a földi létünket szolgálja és nem alkalmas arra, hogy az élet lényegét illető kérdéseken töprengjünk. És van egy másfajta gondolkodás, aminek semmi köze sincs a földi logikához. Ez a bennünk lévő forrás hatása, ami erőteljesen és zavarba ejtően mindig felfelé hajt minket egészen addig, amíg el nem kezdjük keresni magát a forrást.
