A híres orosz matrjoska babák egymásban helyezkednek el. Feltételezhetően azokkal a fából faragott japán Buddha szobrocskákkal állnak rokonságban, amelyeket a 19. század végén Savva Mamontov, az Abramcsevo Művésztelep megalapítója vitt magával Moszkvába. A japán Buddha négy kisebb, de önmagával megegyező szobrot tartalmazott. Érdekes módon a japán üreges babák általában 7-es csoportban vannak, állítólag a belső isteneket jelenítve meg.
Szeretnénk beszélni arról, hogy ezek a babák mennyi mindent elmondanak rólunk, emberekről, különösen a játékokkal való kapcsolatunkról és hogy ezek a játékok milyen hatással vannak ránk. A matrjoska babák egyben a végtelen darabkái és párhuzamban állnak az életünkkel. Valójában, bármennyire ellentmondásosnak hangzik is, ismeretes, hogy egy nagyobb végtelenben kisebb végtelenek találhatók. Az irracionális számok végtelen köre feltételezhetően nagyobb, mint a racionális számoké és mindkettő a valós számok végtelen körébe tartozik. Másrészt, ha elfogadjuk, hogy az életünk „játszmák” sorozata, amelyben szabályokat kell betartanunk, akkor felismerjük, hogy a makroméretű játékok mikroméretű játékokat tartalmaznak.
Ebben a párhuzamban a társadalmi élet játéka a családi élet játékát tartalmazza, ami viszont a szerelmi élet játékát foglalja magába, amelyen belül pedig az egyéni élet játéka található. A gyakorlatban nehéz meghatározni, hogy melyik játék melyiket tartalmazza. Lehet, hogy a fent említett sorrend nem helyes vagy személyenként változik (az illető egyén fontossági sorrendjétől függően). Viszont úgy tűnik elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb fel ne ismerjük, hogy ez a tartalmi kapcsolat létezik és ez alakítja ki az életformánkat. Ha körülnézünk, egy nyitott rendszert látunk, ahol különböző rendszerek állnak kölcsönhatásban, bemeneti és kimeneti pontokat nyújtva egymás számára. Mi pedig, abban a hiszemben, hogy miénk az irányító szerep, hozzáidomulunk azokhoz a feltételekhez, amelyek elé az egyes játékok állítanak minket, amennyiben magunkénak érezzük a rendszert, illetve ellenállunk azoknak, ha úgy érezzük, hogy az adott rendszer egy olyan börtön, ami megfoszt minket az önállóságunktól.
Mi emberek, önállóságot keresünk, ha azonban úgy tekintünk önmagunkra, mint rendszeren kívül állóra, akkor láthatjuk azoknak a tényezőknek a fonadékát, amelyek feltételhez kötik a választásainkat. A munkáltatónk kultúrájának, viselkedésének és törekvésének feltételei adják meg nekünk a munka játékszabályait, ahogy a családi élet feltételei adják meg a családi élet játékszabályait, és a szerelmi élet, iskolai élet és munkanélküli élet feltételei adják meg a párkapcsolat, a tanulóság és a munkanélküliség játékszabályait. Nehéz felmérni, hogy ez az egész hol kezdődik és hol van vége.
Ezért kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az a hit, hogy önállósággal rendelkezünk, végül is csak egy illúzió. Nem rendelkezünk önállósággal még önmagunkat illetően sem, mivel akár tetszik nekünk, akár nem, nem vagyunk többek, mint mások játékainak a szereplői. Mi magunk váltunk azzá a szereplővé, akit képviselünk. Kora gyermekkorunk óta arra nevelnek minket, hogy szerepet játsszunk. A szüleink figyelnek minket, ők az első nézői a működésünknek, ők azok, akik a legjobb teljesítményt várják tőlünk. Meg vagyunk fosztva attól, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk, mivel mások elvárásainak akarunk megfelelni illetve azoknak, amikről azt hisszük, hogy a mi sajátjaink. Hogyan lehetnénk önállók, ha az életünk nem egyéb, mint hogy megpróbáljuk teljesíteni azokat a mércéket, amelyeket azok a játékok szabnak ránk, amelyekbe belecsöppentünk.
Hohó, álljunk csak meg egy pillanatra. Mivel most éppen az írás játékát játsszuk, ezért oly módon kell írnunk, hogy az olvasó megértsen minket, mi azonban már túl hosszúra nyújtottuk a bevezetőt a játékok terén. Ennek a cikknek a fő témája az elektromos játék, aminek a piaca a leggyorsabban nő a világon, és ami az olvasás terén is kezd szerepet játszani.
Az elektromos játékok már régóta népszerűek és az a vád ellenük, hogy kiszakítanak minket a valóságból (mintha előtte nem lett volna semmi, hogy ezt a szerepet betöltse…). Az elektromos játék játék a játékban, valamint a számos alrendszerek egyike. A játék azonban jobb, mint bármi más menekülési lehetőség, mivel együttműködést kínál, lehetővé teszi a számunkra, hogy felismerjük a hősiesség, ügyesség, stratégia és egyebek iránti igényünket. A való élettel ellentétben világos célokat tár elénk: megmondja merre menjünk, rövidebb utakat mutat, eszközöket kínál és minden eredményt megjutalmaz. A büntetésünk pedig nem komoly. A játék során az ember legyőzheti az ellenfeleit és eljuthat arra a pontra, hogy meghal, ekkor azonban feláll a kényelmes karosszékéből és bosszankodva ugyan, de sértetlenül, megeszik egy kecsapos szendvicset. Az összes rendelkezésünkre álló „valóság előli menekülés” közül a játék az, ami a legtöbb együttműködési lehetőséget nyújtja számunkra. A játékban szabadnak érezzük magunkat és úgy gondoljuk, hogy rendelkezünk a fentebb említett önállósággal.
Mert a játék a való élet tükre – ahol a 3D nem igényel szemüveget – a játék az önismeret forrása. A sikere arra mutat rá, hogy az ember a boldogtalanság elől menekül, mert a játék során azt akarjuk tudni, hogy hová menjünk, hogy szabadok legyünk, hogy megválasszuk az utunkat, hogy megtaláljuk a kincset…
Útmutatásokra és határozott célokra van szükségünk és a játékok mindezt felkínálják nekünk. A játékokban azonban sohasem ismerjük meg teljesen önmagunkat, mivel kívül keressük azt, ami csak bennünk található. Külső utakat választunk és az utánzás játékait játszunk. Ösztöneinket játékokkal csapjuk be. Ezek valami rafináltabb dolgot nyújtanak nekünk, de ez a valami csak ennek az oldalnak a tükörképe, semmi több. A játékok, noha ideiglenes kielégülést adnak, nem adják meg nekünk a teljesség érzését.
Elérhetjük azonban az önállóságot, amennyiben tetteinkkel a belső út felé fordulunk. Amikor belefáradunk a külső játékokba, csak akkor fogjuk megtapasztalni a szabadságot. Mint a matrjoskák esetében, ahogy a rétegeken áthaladunk, megismerjük és levetjük a bennünk lévő összes „ént”, míg végül csak egy kicsi baba marad, a legkisebb, a legvalóságosabb, az egyetlen, amit nem lehet tovább osztani sem szétszedni. Ez a játék vége és a valóság kezdete.
