Egy halálközeli élmény után sokan azt mondják, hogy idegenné váltak önmaguk számára az életükben.
És ez megint Platón barlang hasonlatával vethető össze.
Ha egy halálközeli élményen keresztül felismertük, hogy úgymond egy barlangban vagyunk, és az otthonunk valójában valahol teljesen máshol van, nevezetesen a barlangon kívül, akkor újra meg kell barátkoznunk ezzel a barlanggal minden értelemben. Akkor másképpen leszünk képesek „igent” mondani a világra, mint korábban.
Gunter Friedrich (LOGON) interjúja Prof. Dr. Enno Edzard Popkes professzorral (Kiel Universitiy, Németország)
G.F.: Popkes úr, örömömre szolgál, hogy interjút készíthetek önnel. Ön professzorként a korai kereszténység archeológiai történelmével, valamint annak körülményeivel foglalkozik, továbbá a halállal és a haldoklással kapcsolatban is végez kutatásokat. Számos publikációja foglalkozik a platonizmussal, Tamás evangéliumával és a halálközeli élményekkel. Mi késztette arra, hogy ezt a három dolgot válassza kutatásai tárgyává?
E.E.P.: Életrajzilag fogom kezdeni. Az első téma, ami már ifjúkoromban is erősen foglalkoztatott, a halálközeli élmények témája volt. Körülbelül 13-14 éves lehettem, amikor véletlenül ráakadtam Raymond Moody könyvére egy keresztény könyvesboltban, rögtön lelkesedni kezdtem érte, és megkérdeztem a barátaimat, hogy mit gondolnak róla. Azt mondták: „Ezek mind csak képzelődések, nem lehetnek igazak. És a Bibliával sem egyeznek.”
Ez arra sarkallt, hogy már akkor elhatároztam, tanulmányozni fogom a filozófiát és a teológiát remélve, hogy többet megtudok a dologról. De ezekből nem jutottam semmire. Aztán elkezdtem olyan területeket keresni, amelyek közel állnak ehhez. A korai kereszténységben sok olyan jelenség van, ami hasonlít a halálközeli élményekhez. Hogy úgy mondjam, közvetve közelítettem meg a témát. Ma már elmondhatom, hogy a halálközeli élmények, a platonizmus és a korai kereszténység csodálatosan illeszkednek egymáshoz és lehetőséget nyújtanak arra, hogy megtárgyaljuk, mi történt a korai kereszténység történetében annak idején.
G.F.: Mi a jelentősége ennek a mi korunk számára?
E.E.P.: Nagy évforduló elé nézünk, Jézus eljövetelének kétezredik évfordulója közeleg. Jézus alakjának és üzenetének sok értelmezését, magyarázatát, melyek abban az időben megjelentek, elítélték és elhallgatták, beleértve Tamás evangéliumát is. Történészként feladatomnak tekintem, hogy ezeket a tanúságtételeket és az időközben tett felfedezéseket beépítsem a korai kereszténység történetébe. Úgy vélem, a teológia és az egyház számára is értékes lehet megismerni azokat a hangokat, amelyeket akkoriban elnyomtak. Végülis egy felvilágosult korban élünk, ami azt jelenti, hogy nekünk magunknak kell eldöntenünk, mi az, ami elfogadható és meggyőző erejű. Megvizsgálhatjuk, hogy elveszett-e valami, ami értékes, amiről ma beszélnünk kellene. És egészen biztosan mondhatom, hogy igen. Értékes vélemények vesztek oda.
G.F.: Mit talál a legérdekesebbnek Tamás evangéliumában?
E.E.P.: A legérdekesebb az a különbség, ami a doktori és a posztdoktori disszertációmban tárgyalt témák között van. A doktorimat János írásairól, különösen János evangéliumáról írtam, a posztdoktorimat pedig Tamás evangéliumáról.
Mindkettő ahhoz az elképzeléshez kapcsolódik, amit Jézus mond: Én vagyok a Világosság. Jézus eme szavai kétféleképpen szerepelnek Jánosnál és Tamásnál. A fő különbség a két írás között a következményekben van. János evangéliuma azt mondja: Jézus Isten megtestesülése, de egyedül csak ő az. Tamás evangéliuma azt mondja: Jézus Isten megtestesülése, de mindenki eljuthat Isten megtestesülésének állapotához. Ez az alapvető különbség Jézus alakjának és üzenetének eltérő értelmezései között. A kollégáim, akik ezzel foglalkoznak, és én magam is, meg vagyok győződve róla, hogy Tamás evangéliuma és János evangéliuma nem véletlenül kapcsolódik egymáshoz, hanem valamiféle kapcsolat merült fel köztük. Azonban a két mű közötti párbeszéd megszakadt. Ma ezt ismét felvethetjük és megeleveníthetjük.
G.F.: Tamás evangéliuma egy alapvető felismerést fogalmaz meg: Isten országa tibennetek van. Ez egy egyetemes fontosságú megállapítás.
E.E.P.: Abszolút. Tamás evangéliuma egy keresztény szöveg, de a Krisztus kifejezés egyáltalán nem szerepel benne. A szöveg egyetemes állítást fogalmaz meg. Jézus azt mondja a Logion 77-ben: Én vagyok a világosság, ami mindenek felett áll. Én vagyok a világegyetem. A világegyetem belőlem született és hozzám fog visszatérni. Végy fel egy követ és én vagyok alatta, hasíts egy darab fát, és én vagyok benne.
Más szóval, mindenüttjelenvaló és ezért természetesen minden emberben is jelen van. Ez egyetemes megállapítás.
G.F.: Hogy azt, ami minden emberi lényben spirituálisan és mentálisan jelen van Jézusnak nevezed-e vagy valami másnak, nem számít. Az üzenet éppúgy érvényes egy buddhista vagy egy hindu számára, vagy bárki más számára, mint azok számára, akik kereszténynek nevezik magukat.
E.E.P.: Én is pontosan így látom. Keresztényként és tudósként a keresztény hagyomány mellett állok. Maga Jézus konkrét alakja emberi vonatkoztatási pont a számomra, és eszerint végzem a kutatásaimat. Istent nem egy metafizikai, személytelen elvként tematizálom, hanem egy konkrét alakként.
Lenyűgöző, hogy Tamás evangéliuma, ahogy például Platón világnézete is, a lélekvándorlás és a lélekfejlődés rendkívül reflektív megfogalmazása. Jézus tehát Isten egy lehetséges tökéletes megtestesülésének példája.
G.F.: Most azt mondhatná valaki: Csodálatos, tanulmányozni fogom ezt a szent irást és akkor mély önismerethez fogok jutni. De ez az írás egy különös előírással kezdődik. Mindjárt az elején, bevezetésként azt mondja: „Ezek az élő Jézus rejtett szavai. Aztán így folytatja a Logion 1-ben: Akik megtalálják ezeknek a szavaknak az értelmét, azok nem ízlelik meg a halált. A Bibliában egyetlen írás sincs, ami ehhez hasonlót mondana. Hogyan kell ezt értenünk?
E.E.P.: Történészként az első feladatom feltárni az e mögött álló elképzelést, és csak második lépésben térek rá arra a kérdésre, hogy ennek milyen következményei vannak. Az a tény, hogy volt egy rejtett és egy nyilvános üzenet, különféle szövegekben szerepel. Tamás evangéliuma azt mondja: „Ezek Jézus rejtett szavai”, és az is érthető, hogy miért voltak rejtettek. Mert a szó legvalódibb értelmében fenyegetőek voltak az élet [a világi élet – ford. megj.] számára. Amikor Jézus úgy beszél önmagáról Tamás evangéliumában, mint élő világosságról, ez elég volt a zsidók számára ahhoz, hogy kivégezzék istenkáromlás miatt. Egyébként ezt János evangéliuma is nyíltan megemlíti: Közvetlenül azután, hogy Jézus azt állítja, egylényegű Istennel, János elbeszélése szerint Jézus zsidó társai megpróbálták megkövezni őt (János 10:30-31). Azonban, ami még ennél is provokatívabb kijelentés, nem csak azt mondja: én vagyok a világosság, hanem azt is, hogy ez a világosság mindannyiótokban bennetek van. Az isteni minden élőlényben benne van.
Az az állítás, hogy „Akik megtalálják ezeknek a szavaknak az értelmét, azok nem ízlelik meg a halált” könnyen érthető. Az ember felismerheti, hogy a halál pillanatában egyáltalán nem hal meg, hanem elhagyja az anyagi testet. Platonikusan szólva a lélek halhatatlan része hagyja el a testet. Pontosan ez az, amit a halálközeli élményekben látunk.
G.F.: Lehetne a „rejtett szavakra” való hivatkozást és annak hansúlyozását, hogy halhatatlanná válsz, amikor megérted azokat, másképpen értelmezni? A rejtett szavak az ember legbensőbb lényének üzenetei lehetnek, melyeket az ember nem tud azok mély értelme szerint kifejezni, szavak, melyek a misztikum felé, az ember legbensőbb lényének titkai felé vezetnek, és onnan származnak. Amikor azt mondja: …nem ízleli meg a halált, az azt jelenthetné, hogy az ember átalakul, amikor megközelíti azt, ami a lénye legmélyén rejlik. A szavak a halhatatlanság szférájából szólnak, és azt akarják, hogy a tudat feléjük forduljon és hagyja, hogy az magával ragadja.
E.E.P.: Igen, természetesen. Megemlítenék itt még egy fogalmat a platóni hagyományból, nevezetesen az emlékezetet. Platón szerint a lélek lényegében mindentudó, csak itt és most, ebben az életben felejtette el ezt a tudását. Azonban minél közelebb kerül isteni otthonához, annál gyorsabban képes emlékezni. És talán ez a jelenség fordult elő Jézus esetében is. Azt kérdezhetnénk magunktól, hogyan volt lehetséges, hogy Jézus 30 éves kora körül kezdett el gyógyítóként és misszionáriusként dolgozni. Azt hiszem átélhetett valamit, ami megadta neki azt az önbizalmat, ami képessé tette arra, hogy azt mondja: én vagyok a világosság. Én vagyok a világosság. Véleményem szerint ez a sivatagi élmény volt. Mert azután kezdte el a missziós munkát. Képes volt visszaemlékezni lelkének tökéletes állapotára, és ennek alapján hirdette üzenetét. Jézus soha semmit nem írt le. Csak róla írtak, és ez részben hasonló, részben más, részben ellentmondásos. Mind a mai napig beszélhetünk Jézus alakjának és üzenetének ellentmondó értelemezéseiről. Én egész idő alatt ezt teszem nagy örömmel. Értékes hangok [nézetek] vesztek el hajdanán, amit ma újra kell gondolnunk.
G.F.: Lehet, hogy olyasmi jelent meg Jézus által, ami már Platónnál is felmerült? Platón beszélt a belső emberről, a lélek nézetéről, ami tökéletes.
E.E.P.: Egyetértek ezzel.
G.F.: Lehet, hogy Tamás evangéliuma a beavatáshoz kapcsolható írás? Mindjárt az elején Jézus megfogalmazza a halhatatlanság felé vezető lépéseket, és mintha arrafelé akarná terelni a hallgatót/olvasót. Azt mondja: „Először keresnetek kell, azután találtok. Amikor találtatok, akkor csodálkozni fogtok, vagy egy másik fordításban: meg fogtok rendülni. És amikor megrendültök vagy elcsodálkoztok, akkor uralkodni fogtok és békére leltek, más szövegváltozatban: akkor a világegyetem urai lesztek. Ezek egy olyan lélek mélyre ható lépései, amelyik az emlékezés útján jár.
E.E.P.: Pontosan. Ezt ma újratárgyalva, megvan a lehetőségünk arra, hogy teljesen új módon közelítsük meg a korai kereszténység misztikus hagyományát, és láthatjuk hogy ez hogyan teszi lehetővé Jézus üzenetének új módokon való értelmezését. Ez a keresztény vallásosság új megközelítését eredményezheti.
G.F.: És most van egy második pont is: nem csak a megértésről van szó, hanem a látásról is. Mindjárt az ötödik mondása elején Jézus arról beszél, hogy nyissátok meg a szemeiteket a halhatatlan felé: Ismerd fel azt, ami előtted van, és akkor feltárul előtted az, ami el van rejtve a szemed elől. Ez azt jelentheti, hogy a legbensőbb lény megadja az erőt, valójában az emlékezetet ahhoz, hogy ez láthatóvá váljon.
E.E.P.: A Logion 5 azt mondja: Ismerd fel azt, ami előtted van. Mit látunk, mi van valójában magunk előtt? Az anyagi környezet. Az érzékelésünk ehhez kapcsolódik. Ha átlátunk a külsőn a szó legvalódibb értelmében, vagyis túllátunk az anyagon, akkor belépünk a spirituális dimenzióba, ami nagyon fontos ebben a munkában.
G.F.: Később azt mondja: Az Atya királysága az egész világra kiterjed és az emberek nem látják azt. Platón azt mondja: először külsőleg nézzétek meg a dolgokat és vizsgáljátok meg a tulajdonságaikat. Azután tehetitek meg a következő lépést a spirituális érzékelés felé.
E.E.P.: Hogy ezt elmagyarázzuk az olvasónak: Platón azt mondja, hogy különbséget kell tennünk a képek és az archetípusok között. A barlanghasonlatban azt magyarázza, hogy mi csak a valóság árnyképeit látjuk, mintha egy barlang hátsó falán jelennének meg, és mi ezeket az árnyképeket tartjuk valóságnak. Ezek azonban valójában csak azoknak a dolgoknak a vetületei, amelyek a barlangon kívül vannak. Azok többdimenziósok és mondhatni „színesek”, mi pedig csak árnyakként, és mintegy kétdimenziósokként érzékeljük őket. Platón szerint ez az egész világra érvényes, amelyben élünk.
G.F.: De csak akkor tudjuk magunkat és a világot árnyakként érzékelni, ha már spirituális szemekkel rendelkezünk.
E.E.P.: Ez lenne a következő megkülönböztetés. A platóni hagyomány különbséget tesz fiatal, középkorú és idősebb lelkek között. Attól függően képes a lélek a megértésre és megismerésre, hogy milyen messzire jutott a fejlődés útján.
G.F.: Lehetséges a dolgokat a halálközeli élmények során olyanoknak látni, amilyenek valójában?
E.E.P.: Nem, ez csak egy megközelítés. Bárki, akinek halálközeli élménye volt, nagyon meglepődik azon, amit tapasztal. Ezek után az élmények után az embereknek gyakran problémát jelent megérteni az élményeiket és pontosan elhelyezni azokat az életükben. A világ platóni szemléletével a halálközeli élmények érthetőbbé válnak. Könnyebb kategorizálni őket. Ez egy fontos eleme az én lelkipásztori munkámnak. Gondolkodási módokat ajánlok fel.
G.F.: Az emberek ekkor rájönnek, hogy a lélek tovább él. De most jön a nagy különbség. Tamás evangéliuma elmondja nekünk, minek kell valójában történnie ahhoz, hogy a lélek mennyei természete – az a forma, amivel beléphet a mennyek országába – kialakuljon. És ez a forma nem az anyagi test elhagyásával alakul ki. A Logion 22-ben Jézus azt mondja: „A (láthatatlan, nagyon finom szerkezetű) mennyei testet az jellemzi, hogy az a kettősség, amelyben most élünk, egységgé válik, a belső olyan lesz mint a külső, a fent olyan mint a lent, a férfi olyan, mint a nő. A szellem-lélek testnek új szemei, új kezei, új lábai vannak és mi egy új képpé válunk ebben a mennyei testben. Most csak bizonyos képe vagyunk egy archetípusnak, akkor azonban hasonlatossá válunk hozzá.
E.E.P.: Ez Tamás evangéliumának a központi motívuma. Jézus 108. igéje a Jézushoz hasonlóvá válásról szól. Ez a platóni világnézet keresztény adaptációja. Eszerint minden léleknek az a célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben egyenlővé váljon Istennel. A platóni-keresztény hagyományban ez azt jelenti, olyanná válni, mint Jézus. Tamás evangéliuma szerint minden ember olyanná válhat, mint Jézus.
G.F.: De ennek kell elsőként megtörténnie.
E.E.P.: Ez egy hosszadalmas folyamat. Eckhart mester fontos ebben a hagyományban. Ő határozottan nem ismerhette Tamás evangéliumát, mert ez abban az időben már régen elveszett volt. Egy jó barát a filozófiai hagyományból, aki sajnos túl korán meghalt, és akinek tanszéke volt Heidelbergben (Jens Halfwassen), azt mondta, amikor előadást tartottam Tamás evangéliumáról: „Ez tisztára Eckhart mester evangéliuma.”
G.F.: A lélekszikra, amiről Eckhart mester beszélt, a lélekben rejlő halhatatlan lény. Ez a szufi mester, Ibn Arabi belső Istene is. Őt nevezik a legnagyobb szufi mesternek. És az az izgalmas, hogy ezek a mélységek minden vallásnak ugyanazon a szintjén vonulnak át.
De hogyan valósul meg a mennyei test? Tamás evangéliumában Jézusnak vannak olyan mondatai, amelyek a lélekvándorlásra utalnak. Ezt nem kell és nem is lehet egy inkarnáció alatt végrehajtani. A léleknövekedés az inkarnációk segítségével történik.
Lessing ismertette meg ezt újra a nyugati hagyománnyal.
E.E.P.: Lessing volt az elsők egyike, aki megpróbálta újra bevezetni a lélekvándorlás elképzelését Európában. Teljesen vitathatatlan, hogy az ókori Európában jól megfontolt elképzelésünk volt a lélekvándorlásról, különösen a különböző platóni iskolákban. És vannak hasonlóságok a halálközeli élményekkel. Sok embert ismerek, akik a halálközeli élményük eredményeképpen az mondják: nem csak arra jöttem rá, hogy a lélek tovább él a test halála után, hanem arra is, hogy a jelenlegi életemnél korábban is éltem már. Hirtelen elkezdenek platóni képeket használni maguktól a saját helyzetükre utalva. A lélekvándorlásnak a lélek fejlődéseként való elképzelése nagyon erős.
G.F.: Ha belenézünk a Tibeti Halottaskönyvbe, az azt mondja, hogy amikor meghalunk, közvetlen kapcsolatba kerülünk az eredeti világossággal. Amikor elég érettek vagyunk ahhoz, hogy befogadjuk az eredeti világosságot, akkor elhagyjuk az inkarnációs ciklust. De általában a lelkek nem ebbe az irányba haladnak. A fény túlságosan erős és ők elfordulnak. Hölderlin is ír erről Kenyér és bor című költeményében. Tehát szükségünk van léleknövekedésre és a vele járó megtisztulásra. De hogyan illeszkedik ez Krisztus megváltó tettéhez?
E.E.P.: Vallástörténészként az a feladatom, hogy mindenekelőtt rámutassak, nagyon különböző értelmezések vannak arról, hogy valójában mi lehetett a megváltó tett, és ennélfogva Jézus halálának az értelmezései is nagyban különböznek. Létezik az a rendkívül reflektív felfogás, hogy ez egy engesztelő halál volt a világ és az emberiség bűneiért. Tamás evangéliuma nem ismeri ezt az elképzelést, helyette azt mondja, hogy a megváltás annak a felismerésnek a közvetítője, hogy az eredeti, isteni ősalap részei vagyunk. Az eredeti, isteni ősalap kibontakozásáról van szó, nevezetesen arról, hogy olyanokká váljunk, mint Jézus (Tamás evangéliuma 108).
G.F.: Azok számára, akik kizárólag a történelmi eseményekben hisznek, kifejezetten kihívást jelent, amikor a inkarnációk kerülnek szóba. Mert a hit, amit lényeges dolognak tartanak, nem szükségszerűen jelent léleknövekedést.
Ez még nem garantálja, hogy valaki készen áll és képes belépni az eredeti világosságba. Tamás evangéliumában Jézus azt mondja: „Aki közel van hozzám, a tűzhöz van közel.” A léleknek meg kell tisztulnia ahhoz, hogy képes legyen a mennyei királyság tüzében élni. Ha – a történelmi szemlélet mellett – Jézus útját János evangéliumában egy belső folyamatnak tekintjük, akkor a gyógyulások és az „Én vagyok” mondások egy belső átalakulás kifejeződéseivé válnak. A mennyei láthatatlan test nyilvánvalóvá válik és fejlődik. És az ebben való hit egy belső ébredési folyamattá válik. Ily módon János evangéliumának és Tamás evangéliumának tartalma közelebb kerül egymáshoz.
E.E.P.: Nagyon fontos számomra, hogy elmondjam, nem külön Jánosról vagy Tamásról van szó, hanem mindkettőnek együtt egy párbeszédet kellene alkotniuk. Ez nagyon fontos a teológia és az egyház számára. A Kiel-i Egyetemen vallástörténészként annyira semleges vagyok, amennyire csak lehet, de a saját, önkéntes egyházi munkámban kifejezetten az érdekel, hogy lehorgonyozzam a teológiai elemeket a lélekben.
A hospice mozgalommal dolgozom. Sok hospice dolgozó, de az olyan emberek is, akik egy szerettük mellet vannak annak halálakor, felismerik, hogy a haldoklónak vannak úgy nevezett haláloságyi látomásai. Ezek olyan érzékelések, amelyek megváltoztatják a haldokló személyt. Olyan rokonokat neveznek meg, mondván, hogy érte jöttek, akik már meghaltak. A kísérő személy, például egy családtag, nem látja ezt, de rájön, hogy a haldokló valami ilyesmit érzékel.
G.F.: És ehhez a léleknek képesnek kell lennie arra, hogy különbséget tegyen, hogy az már a mennyei királyság-e, amelyben a haldokló személy rokonai vannak, vagy azok még az előkészületi szférákban vannak, ahol a tisztulások folynak, és ami egy további inkarnációhoz vezet, mert még sok földiség maradt a lélekben.
E.E.P.: Az egyik különbség a halálközeli élmények és a bibliai elvárások között az, hogy az ember nem hoz végső ítéletet, hanem úgy fogja fel az általa leélt életet, mintha egy film lenne. Nincs ítélkezés, hanem inkább a lélek önértékelése. Ez nagyon praktikus lehet az életben. A fő tényező szinte mindig az, hogy a cselekedeteket szeretet, kedvesség, igazságosság és ehhez hasonló erények jellemezték-e. Tehát nem arról szól, hogy mennyi pénzt kerestem, vagy milyen hírnévre tettem szert, hanem arról, hogy erényes életet éltem-e. Ha ilyen módon szervezem meg az életem, akkor hozzájárulhatok a szeretet növekedéséhez, és jó úton járok.
Akkor tudom, hogyan becsüljek meg és használjak ki a legjobban minden egyes napot. Ha a munkám során, mint tudós, és mint önkéntes egyházi munkatárs, arra bátoríthatom az embertársaimat, hogy tudatosan foglalkozzanak a halállal és a halálközeli jelenségekkel, akkor ez számomra egyfajta aktív jótékonyság. Vigaszt és reményt nyújthatunk az embereknek a múlandóság és a halál előtt. És tudatosan felkészülhetünk az utolsó nagy utazásra ebben az életben, azaz a halálra.
G.F.: Létezik olyasmi, hogy idegennek lenni a világban?
E.E.P.: Egy halálközeli élmény után sokan azt mondják, hogy idegenné váltak önmaguk számára az életükben. És ez megint a barlanghasonlattal vethető össze. Ha egy halálközeli élményen keresztül felismertük, hogy úgymond egy barlangban vagyunk, és az otthonunk valójában valahol teljesen máshol van, nevezetesen a barlangon kívül, akkor újra meg kell barátkoznunk ezzel a barlanggal minden értelemben. Akkor másképpen leszünk képesek „igent” mondani a világra, mint korábban. Idegenek vagyunk ugyan, de az a fontos, hogy teljes mértékben elfogadjuk az életet itt és most.
G.F.: Nagyon köszönöm, Popkes úr, ezt a beszélgetést.
