Ezt a szöveget Toulouse-ban olvasták föl annak a rendezvénynek a során, mely a „24 óra meditáció a Földért” címet viselte. Ez az esemény a világ más városaiban is lezajlott azzal a céllal, hogy emlékeztessen minket a Föld szent természetére, és hogy a világ döntéshozóit felhívja egy újfajta jövő támogatására.
„Egy nap egy gyermek odajött hozzám és azt kérdezte:
– Amikor idősebb leszek, ott élhetek majd, ahol akarok?
– Természetesen, – válaszoltam neki, – a Föld mindenkié. Mindenki szabadon felfedezheti a szépségét és ott telepedhet le, ahol akar.
Ám miközben ezt mondtam, elgondolkodtam azon, hogy ez tényleg így van-e. Azt hiszem van a földön néhány hely, amit semmiképpen sem javasolnék lakhelyül. Konfliktus, geopolitika, ökológiai rendszerek pusztulása, erőforrások kizsákmányolása, légszennyezés, éghajlati problémák sok ember számára bizonytalansághoz vezetett, egy olyan kényszerű migrációs folyamatot indítva el, amit korábban senki sem tapasztalt. Mostanság nem mondhatjuk egy gyereknek: oda mehetsz a Földön, ahová csak akarsz. A Föld tulajdonná vált, magánterületté, áhított vagy éppen kifosztott, illetve elhagyott hellyé.
Hát a Föld a tulajdonunk lett? Talán az emberiség hűtőszekrényévé vált? Hogyan vélekedünk a lakhelyünkről?
A kék bolygó – reméljük, hogy sohasem válik szürke bolygóvá – egy élő szervezet. Van érzékenysége, idegvégződései, életfolyadékai, tüdeje, mágneses és dobogó szíve; ez egy élő test. Lélegzik, mozog, életet ad és teljes mértékben hordozza a mi életünket. Mi lenne velünk nélküle? Ki táplálna minket? Ki óvna minket a kozmikus sugárzásoktól? Hol lenne a mi lakóhelyünk, vágyaink és civilizációnk helye? Mindazt amink van, teljes mértékben a Földnek köszönhetjük, még az űrbe való kimerészkedésünket is.
A Föld a mi anyánk. Mi talán más anyagból vagyunk? A testünket felépítő atomok, éppúgy mint a Föld többi élőlényének atomjai, ugyanazokból a csillagokból származnak. Az élő szervezetek alapja – hidrogén, oxigén, nitrogén és szén – csillagpor. Bolygónk örökségén osztozunk. Az atomi egység, ami lényeges a felépítésünkhöz, több, mint egyszerű tudományos adat. A Föld és az emberiség egy és ugyanaz. A sorsuk elválaszthatatlan. Ezért nem gondolkodhatunk az ember jövőjéről anélkül, hogy ne gondolnánk a Föld jövőjére.
Ezt az utat követve tekintetünket messze a külső jelenségek fölé emelhetjük. Az ember csupán egy test? Egy lélek? Nem. Az ember ugyanakkor szellemi lény is, a szívében hordoz egy fényszikrát, egy halhatatlan csírát. Ha a Föld és az emberiség ugyanaz, akkor a bolygó szintén rendelkezik ezekkel a dimenziókkal. Egyrészt van egy látható Föld, de ugyanakkor van egy láthatatlan, égi Föld is, ami az életét a központi napjától kapja, ami végtelen.
Az élet szent.
Az ember, szintén szent.
Ezáltal a Föld is az.
Az élet fogalmát – az élőről alkotott elképzelésünket – kell újragondolnunk. Az ember magában hordozza a Föld minden nézetét. Az ember a tudata által, ami áthatja, tanúja bolygónk nagyságának.
Én vagyok a Föld.
Én vagyok az óceán és a völgyek.
Én vagyok a hegy, amely az égig ér.
Én vagyok a folyó, amely a földjeinken kanyarog.
Én vagyok a szikla, a homok és a föld.
Én vagyok az ég, a felhők és a szél.
Én vagyok a tűz, ami a bensőnkben ég.
Én vagyok a szépséges virág és a sokféle állat.
Én vagyok minden ember, kortól és nemzettől függetlenül.
Én vagyok az északi fény, ami megvilágítja az egünket.
Én vagyok a világ lelke, aki üdvözöl és védelmez.
Én vagyok a pezsgés, ami derűssé teszi a lelkünket.
Én vagyok az élő szellem, ami a szívedben ég.
Én vagyok az élők Anyja.
Én vagyok a Föld.
