A gólem-jelenség forradalma nyilvánvalóan hatalmas sokkot fog okozni a társadalom számára.
Időről időre visszatérek a ’gólem’ témájához. Ezzel az ősi témával kapcsolatos gondolataimat ezúttal a föld körül keringő műholdak számának látványa keltette fel. Számuk jelenleg több mint tizenegyezer, legalábbis azoké, amelyek működnek. Adjuk hozzá ehhez az ember által gyártott űrszemetet *, és akkor világossá válik, hogy mi alkottuk a saját égboltunkat.
Ez valóban egy baljóslatú kép, de mi köze van ennek a gólemhez?
A gólem egy holt anyagból, például agyagból vagy sárból formált teremtmény, melynek alakja egy emberi test. Néhány zsidó legenda szerint a gólemet egy ’shem’ mágikus használatával lehet életre kelteni. A shem Isten egyik neve a héber ábécé betűivel írva. A gólem életre keltése során a shem-et egy darab papírra írták és a gólem szájába vagy a homlokára helyezték. Vannak olyan történetek is, melyekben a gólemet úgy keltették életre, hogy az „igazság” szót írták a homlokára. Az élet leheletét úgy lehet elvenni a gólemtől, hogy a homlokára írt feliratból letörlik a héber ábécé első betűjét, az alefet (א), melynek nyomán az „igazság” (אמת) szó jelentése megváltozik és „halál/halott” (מת) lesz.
Teremtési folyamat
A gólem témája teljesen összefonódik a teremtéssel és a teremtési folyamattal. Miért teremtünk valamit? Miért fejezzük ki lelkünk egy részét az anyagban? Közismert tény, hogy az univerzum úgy működik, mint egy tükör. Azt látjuk, amik vagyunk. És azt teremtjük meg, amik vagyunk. Úgy hiszem, ennek az a célja, hogy önmagunkat tisztábban lássuk: tehát önismeretet és mélyebb fejlődést érjünk el. Sok író ismeri például azt az élményt, hogy mélyebben megérti a témáját, miután írt róla valamit. Vagyis újraalkották önmaguk egy darabját az anyagban.
Csak az a kérdés, hogy mi ez az én, amit „önmagunknak” nevezünk? Kik vagyunk? Vagy mivé váltunk?
A Föld körül keringő műholdak képe visszamutat ránk. Lélegzőterünk, auránk, mesterséges tárgyakkal van tele, teremtő késztetésünk asztrális eredményeivel. Ez az aurikus szennyezés mind számunkra, mind a Föld számára megzavarja a természet normális működését és egyensúlyát.
Igen, de nem elkerülhetetlen-e ez? Nem a teremtéseinken keresztül kell-e fejlődnünk? Nem az interneten és a műholdakon keresztül jut-e el hozzánk ez a cikk?
Jan van Rijckenborgh azt írja:
„Az emberiség által okozott elektromágneses transzformációk így diszharmonikussá teszik a dialektikus életterületet, és ez a diszharmónia folyamatosnak bizonyul. Ez a dialektikus élet megnehezítését jelenti.” [1]
A dolgok tényleg elkerülhetetlenek? Mindig a rossztól a még rosszabb felé haladunk?
A fejlődésünknek ára van, amit például az egészségünkkel fizetünk meg. Az én-személyiség, az énközpontú tudattal rendelkező személy, mindig a mélység felé tart. Ezt ő maga nem veszi észre. Nem tudja, hogy neki is, akárcsak a gólemnek, a „halál/halott” szó van a homlokára írva. Nem él a szó spirituális értelmében. Az én-tudat egy robottudat, bármennyire furcsán hangzik is ez a fülünk számára. Az énközpontú személy abban az illúzióban él, hogy valódi, élő, spirituális tudattal rendelkezik.
Hogyan ébredhetünk fel ebből az álomból? A kreatív hajtóerőnk és az általa előidézett eredmények révén. Az univerzum tükröt tart elénk. Napjainkban a gólemek nagyon aktuálissá váltak. Már nem agyagból készülnek, technikailag nagyon fejlettek, és hamarosan megkülönböztethetetlenek lesznek az emberektől.
Ma már feladataink közül sokat képesek jobban és gyorsabban elvégezni. Mit mond ez a tudatunkról? Amikor, egyszer a gólemek mindent meg tudnak tenni, amit mi, akkor ez nem azt bizonyítja, hogy az én-tudat egy robottudat?
Forradalom
Vannak emberek, akik robotokat gyártanak és (egyelőre) irányítják őket. Vannak, akik ezt nagyszerűnek tartják, és nagy elvárásaik vannak ezzel szemben. A robotok képességei valóban lenyűgözőek. De, mint mindig, minden fejlesztés kétféle eredménnyel jár. A negatív oldalon olyan embereket látunk, akik szoronganak és nyugtalanok emiatt a fejlesztés miatt. Ezek az aggodalmak kérdéseket vetnek fel: Hol a helyem? Vajon feleslegessé válok, és félredobnak? Hogyan tudom ezt kezelni és túlélni? A gólem-jelenség forradalma nyilvánvalóan hatalmas sokkot fog okozni a társadalom számára.
Újabb lépést teszünk a mélység felé?
Ennek az az előnye, hogy a mélység, ami mindeddig rejtve volt, kezd láthatóvá válni. Kezdjük érezni a kést, amit a saját torkunknak szegeztünk.
Ez egy megfelelő pillanat a spirituális forradalomra! Most be kell bizonyítanunk, hogy többek vagyunk gólemeknél. Kétségtelen, hogy az embereknek robotszerű személyiségük van, de ennél többel is rendelkeznek, sokkal többel!
Spirituális eredet
A probléma az, hogy az én-személy nincs tudatában annak a spirituális háznak, amelyben lakik – a körülötte lévő mikrokozmosznak. Életrendszerünk legnagyobb része messzemenően sötét és ismeretlen számunkra. Az általunk ismert rész a gólemhez hasonló rész, ami agyagból formált és nem igazán élő. Ez a robotszerű rész átalakítható és beilleszthető az egészbe, de csak akkor, ha megfelel a mikrokozmikus rendszerének.
Az átalakulási folyamat kezdeményezéséhez három kérdésre kell válaszolnunk. Honnan jövök? Ki vagyok én? Hová megyek?
A gólemekről szóló misztikus és burkolt történetek mélyebb jelentéssel bírnak, és segíthetnek az első két kérdésben. Amikor egy gólem homlokára a „halál/halott” szó van írva, akkor az élettelen, inaktív. Ahhoz, hogy életet leheljenek a robotba, a héber ábécé első betűjét, az alefet adják hozzá a „halál” szóhoz, ami azt „igazsággá” alakítja át. Az alef a teremtetlen és a teremtett egységére utal. Ez Isten egysége. Ez az az Egy, ami mikrokozmoszunk, spirituális eredetünk teremtésének alapját képezi. Aki elfelejtette eredetét, spirituális értelemben halott. A fenyegető mélység azonban rejtett erőket ébreszt fel bennünk. A kés éles pengéje átszúrja a torkunkat. Ki vagyok én? Honnan jövök? Kétségbeesésünk a lényeg felé terel minket. Mi az igazság?
Isten neve
Keresni kezdünk. Könyvekbe ássuk magunkat, önmagunkba mélyedünk. A belső tudásunkat rejtő fátylak lassan szertefoszlanak; fény derül valódi természetünkre. Spirituális központunk, valódi Énünk felébred halálos álmából. Ráeszmélünk spirituális eredetünkre. Hozzáadjuk az első betűt, az alefet a homlokunkon lévő pecséthez, ami azt mondja: igazság!
Most azzal a kérdéssel folytatjuk: „Ki vagyok én?” Ennek megválaszolásához le kell írnunk a teremtés többi betűjét is önmagunkban. Most Isten nevének betűit kell önmagunkba építenünk. Ennek kevés köze van betűk szó szerinti leírásához vagy mantrák ismételgetéséhez. A valódi jelentés sokkal mélyebbre nyúlik; lényünk újjáteremtéséről, átalakulásáról szól.
Jan van Rijkenborgh a segítségünkre siet:
„Az elektromágneses sugárzást, az alaperőt misztikusan az isteni lélegzetnek, az isteni igének nevezhetjük, mert ez az istenlélegzet bizonyos ütemben, bizonyos rezgéssel megy át fölöttünk. Ebben tehát szándék rejlik, a szó szoros értelmében szent igét mondanak nekünk. Ezt a szót, ezt az igét nevezi az egyetemes tan Isten rejtélyes nevének, mely hat vagy hét betűből áll. Itt a szent héterő jelöléséről van szó, a hét gnosztikus erőről, amelyek által az Istenhez visszatérő ember megszenteltetése valóra válhat: Isten neve maga a Gnózis, maga Isten.” [2]
Most már értjük, miért mondják az ősi legendák, hogy egy gólem életre kelhet egy eksztatikus (elragadtatott) élmény által, melynek során Isten neve beépül a lényébe. Az igazság után Isten nevének megmaradt betűit, a Hétszeres Lélek többi sugarát is a homlokunkra vésik. Ezután eltűnik a mélységből származó fenevad bélyege, és Isten fiainak és leányainak pecsétjét viseljük.
ÉN VAGYOK
Most megválaszolhatjuk a kérdést: „Ki vagyok én?” Amikor a Szellem hét sugara újjáéleszti és táplálja a hétszeres mikrokozmoszt, a valódi emberi lény is életre kel: ez az ’ÉN VAGYOK’. Ebben a pillanatban visszakapjuk az igazi nevünket. Ez az a név, amelyet Isten egykor adott nekünk, amit mi azonban elfelejtettük.
„Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, és adok neki egy fehér követ, és egy új nevet írok a kőre, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja.” [3]
A gólem vagy robotember, a Szellemember és Isten között lévő kapcsolat a következőképpen fejezhető ki: ’én vagyok’ (a robotember), ’ÉN VAGYOK’ (a Szellemember) és ’ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK’ (Isten).
Amikor Isten megparancsolta Mózesnek, hogy vezesse ki a zsidó népet egyiptomi fogságából, Mózes megkérdezte Isten nevét. Tudni akarta kinek a nevében kell végrehajtania ezt a hatalmas feladatot.
Isten azt válaszolta: „ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK.” [4]
Ezt a következőképpen érthetjük meg. Isten azt mondja: „Én vagyok az Örökkévaló Egy, az Első Létező, az Örökké Jelenvaló Egy (ÉN VAGYOK), és Rajtam kívül (AKI VAGYOK) semmi sincs. Én vagyok a teremtetlen és a teremtett, a három és a hét, aki Egy.
Az ember természetlényként egy halandó jelenség. „Agyagból” gyúrták, vagyis a téridő teremtménye. „Én vagyok”-ként, átmeneti lényekként mégis kapcsolatban állunk az „ÉN VAGYOK”-kal, a bennünk lévő, szunnyadó Szellememberrel. Isten azt mondja, hogy új nevet fog adni a győzteseknek. Ez a győzelem halandó, elválasztott „énünk” és töredékes tudatunk félreállítása annak érdekében, hogy helyet adjunk a bennünk lévő „ÉN VAGYOK”-nak.
Ha ez sikerül nekünk, és az „ÉN VAGYOK” felébred halálos álmából, akkor újra tudatos kapcsolatba kerülünk azzal az EGY-gyel, aki úgy nevezi magát: „ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK”.
Akkor az utolsó, harmadik kérdés is megválaszolásra kerül: Hová megyünk? Hazamegyünk. Haza érkeztünk.
____________________
* űrszemetet – kapcsolódó angol nyelvű videó
[1] Pistis Sophia gnosztikus misztériumai, 28. fejezet „A tizenharmadik eon megteremtése”
(Magyar könyv – Szerző: Jan van Rijckenborgh, kiadó: Lectorium Rosicrucianum, kiadás éve: 2015)
[2] A Gnózis jelenlegi megnyilatkozása, 3/7 „A Szent Szellem kitöltése”
(Magyar könyv – Szerző: Jan van Rijckenborgh, kiadó: Lectorium Rosicrucianum, kiadás éve: 2012)
[3] A jelenések könyve 2:17
[4] Kivonulások könyve [Mózes második könyve] 3:14
