A válság félelmet kelt, és érthető dolog az, ha az ember fél. A félelem az egyik módja annak, ahogy a szervezetünk a veszélyre reagál. A félelem automatikusan keletkezik az úgynevezett limbikus rendszerben – ami egy régi struktúra, mélyen az agyban helyezkedik el és az érzéseinkért, illetve indulatainkért felelős. Az állatokhoz hasonlóan a félelem az emberből is vagy „lefagyást”, illetve dermedtséget vált ki („halottnak tettetés” reflexe), vagy mozgásra készteti, aminek következtében harcol vagy elmenekül a helyzet elől.
Amikor veszély keletkezik vagy valami szörnyűség történik, először gyakran megdermedünk vagy sokkot kapunk. Ezt a kétségbeesés, a tehetetlenség – vagy a félelem következtében nagyfokú aktivitás fázisa követi. Néha nem magát a félelmet éljük át, hanem érzésekké alakítjuk át, haraggá, nyugtalansággá és levertséggé vagy fizikai tünetekké. A félelem elkerülése vagy elfojtása (ami többnyire ösztönös) csak még erősebbé teszi azt és a félelemtől való félelemhez vezet.
A félelem teljesen megbéníthatja az embert
Azt lehet mondani, hogy a félelem különböző szinteken jelenik meg: fizikai, érzelmi és tudati szinten – végül pedig a viselkedésünkben nyilvánul meg.
Tudjuk, hogy a heves szívdobogás, felgyorsult légzés, szédülés, remegés, izzadás, elgyengülés, illetve rosszullét, stb., mind a félelem fizikai tüneteinek tekinthetők. A félelem úgy jelenik meg a gondolkodásunkban és az érzéseinkben, hogy sebezhetőnek, erőtlennek érezzük magunkat, nem tudunk uralkodni a helyzeten, tehetetlenné és kétségbeesetté válunk. A félelem valamiféle szorultság érzés – mind fizikailag, mind érzelmileg és gondolkodásilag. A félelem teljesen eluralkodik a gondolatainkon és az érzéseinken. Gondolataink a katasztrófa körül keringenek – legyen az valódi vagy feltételezett. A világos, problémamegoldó gondolkodás nehézkessé válik vagy teljesen lehetetlen. Igaza van annak a mondásnak, hogy „a félelem rossz tanácsadó”.
A félelem felismerése és legyőzése
A félelem az ember része, szükséges a túléléséhez. Az a mód, ahogy a félelmet kezeljük nagyon változó a szerint, hogy milyen a beállítottságunk, nevelésünk, illetve társadalmi helyzetünk. Egy megbízható terapeuta nem ígérheti azt, hogy eltávolítja a félelmeinket. Viszont gyógykezeléssel segíthet nekünk abban, hogy legyőzhessük az alaptalan félelmeinket. Az élet során a mentálisan egészséges emberek megtanulják saját maguk kezelni a félelmeiket. Ezt mindenki a maga módján teszi.
Ami új és ismeretlen
A kevésbé ismert vagy új helyzetek azok, amelyek félelmet okozhatnak, mivel még nem tanultuk meg kezelni ezeket a helyzeteket. Az új és ismeretlen dolgot fenyegetőnek találjuk, különösen amikor ezek váratlanul „csapnak le” ránk. Ugyanakkor kíváncsiságot és érdeklődést is kelthetnek. A félelem egy vészhelyzetben például teljesen éberré és körültekintővé tehet minket. Feltámad a bátorság és a túlélési ösztön bennünk és olyan kreatív cselekvőképességek bukkanhatnak fel, amiről mindeddig fogalmunk sem volt.
A félelem életünk fejlődési szakaszaihoz is kapcsolódik. Életünk jelentős változásai során kritikus helyzetbe kerülhetünk, ilyen például az óvoda- vagy iskolakezdés, a serdülőkor, az egyetemi tanulmányok kezdete vagy a munkában való elhelyezkedés, élettársi kapcsolat kialakítása, gyerekszületés, munkanélküliség és az élet végességével való szembesülés betegség vagy halál formájában.
Figyeljük meg magunkat
A félelem a sebezhetőségünkkel szembesít minket és azzal az alapvető érzéssel, hogy ez a világ fenyegető. A félelem végső soron saját magunkkal is szembesít. Nem csak a fizikai állapotunkkal, hanem hogy hogy állunk a szeretettel, mit értékelünk, és hogyan veszélyezteti a félelem saját önértékelésünket, illetve társadalmi helyzetünket.
Gondolkodási mintáink nagy szerepet játszik ebben. Gondolkodásunk automatikusan (ösztönösen) korlátoz, illetve irányít minket. Gondolataink kényére kedvére vagyunk kitéve, ha nem sikerül dacolnunk velük és megváltoztatni őket.
A pszichológiai kutatásban egy megoldás bizonyult hatásosnak a félelem leküzdésére: az az érzés, hogy urai vagyunk a helyzetnek. A félelem minimálissá válik, amikor tudjuk, hogy hogyan leszünk képesek megoldani a problémát. Ez jó megoldás lehet, de gyakran csak az elkerülés stratégiája.
A félelem növekszik, ha megpróbáljuk elkerülni. A dolog, ami elől el akarunk menekülni, csak még közelebb kerül hozzánk. Aztán kialakul a félelemtől való félelem. Ilyenkor az a fontos, hogy önmagunkba tekintsünk, hogy mi zajlik le bennünk.
A vizsgától való félelem
Minden ember átéli a vizsgától való félelmet néha az élete során, de ez jó dolog, mert teljesen nyugodt állapotban nem érhetünk el optimális eredményt. Szükségünk van egy bizonyos fokú izgalom vagy félelem keltette fizikai ingerre. A túlzott félelem azonban blokkolja a gondolkodásunkat és az emlékezőképességünket.
Ha valaki megpróbálja elkerülni a félelmet azáltal, hogy egyáltalán nem néz szembe a megoldandó dologgal, akkor ördögi kör keletkezik, ami azt jelenti, hogy elodázza a ismétlést és a vizsgát. Sokat segít, ha figyelmünket a félelemre irányítjuk, mintegy kézbe vesszük azt és tudatosan együtt élünk vele. Ilyen esetben a félelem csökken.
Sok ember úgy próbálja alakítani az életét, hogy biztonságos helyzeteket teremt, olyanokat, melyekben a dolgok történése nagy valószínűséggel előre látható. Minél erősebb ez a törekvés, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy váratlan válsághelyzet megjelenése során, mint amilyen például a korona világjárvány, az ember elbizonytalanodik.
Szellemi lehetőségek
Az öntudatosság a bölcsesség kezdete, ami egyet jelent a félelem végével.
(Krishnamurti)
Talán azt gondoljuk, hogy egy szellemileg törekvő embernek nem lehetnek félelmei?
Ha így van, akkor súlyos tévedés áldozatai vagyunk és megfeledkezünk egzisztenciális és organikus kötöttségeinkről.
Hogyan kellene akkor nekünk, szellemi irányultságú embereknek, kezelnünk a félelmeinket?
Tapasztald meg önmagad – minden félelmeddel együtt
Amikor mind belsőleg mind külsőleg nyugodtnak szeretnénk érezni magunkat – akár elmélyülés, akár meditáció segítségével, – azt tapasztalhatjuk, hogy a félelmeink még jobban megpróbálják ránk erőltetni magukat. Ez azonban jó dolog, mert ezáltal olyan helyzetbe kerülünk, hogy felismerhetjük a saját személyes és általános emberi tulajdonságainkat; megtanuljuk megfigyelni, hogy az énünk hogyan mozog és tartja fenn magát ebben a világban, és azt is megtanuljuk, hogy milyen módszerek alapján alakíthatjuk ki az igazi Élet felé vezető utunkat. Minél komolyabb a szellemi igyekezetünk, annál mélyebben belelátunk a saját lényünkbe és a félelmeinkbe.
Hogyan kellene kezelnünk egy ilyen erős és kellemetlen érzést, amin inkább szeretnénk mihamarabb túl lenni? Ebben az értelemben világos, hogy semmiféle szellemi fejlődés nem nyújt számunkra olyan lelki állapotot, melynek során kényelemben érezhetnénk magunkat, mintha puha vattába lennénk csomagolva.
Bizonyos fokú mentális egészség és szilárdság fontos annak a folyamatnak a megtapasztalásához, melyben a félelmek végül eltűnnek: feléjük kell fordulnunk és át kell élnünk ezeket sokkal világosabb és tudatosabb formában: ilyen a kudarctól való félelem, a visszautasítástól való félelem, a veszteségtől való félelem: saját anyagi javaink, illetve egészségünk elvesztésétől való félelem, családtagjainkkal kapcsolatos félelemeink… Mindezek a félelmek kifejezett, reális vagy irreális gondolatokhoz, érzésekhez és fantazmagóriákhoz kapcsolódnak. Át kell éreznünk ezeket és meg kell figyelnünk, hogy mindezek a gondolatok és érzések hogyan keletkeznek bennünk, el kell viselnünk őket és ugyanakkor továbbra is a Szellemi Útra – a szellemi „napra”, a Szellemre kell összpontosítanunk a figyelmünket. Az útnak ezt a részét nevezzük „endúrának”.
A szelleminek való elkötelezettség
Az endúra szó azt jelenti „elviselni”.[1] Ha elviseljük a bennünk felmerülő félelmeket a velük járó fizikai és gondolati kísérőjelenségekkel együtt, akkor átlátunk rajtuk – és a kötöttségeinken is. Arról van szó, hogy ne reagáljunk rájuk, gyakoroljuk a „nem cselekvést” ugyanakkor pedig bízzunk a szellemi erőkben és abban a szellemi területben, amire mélyen vágyunk és feléje kell fordulnunk. Ebből a szellemi térből megkapjuk az ehhez szükséges erőt. Ha kitartunk a szellemi erőnek való odaadásban és elköteleződésben – ami nem más, mint az egyetlen szeretet – akkor csoda történik: minden félelmünk megszűnik. Képesek voltunk megkeresni a forrásukat és elviselni őket. Tudatunk megtapasztalja, hogyan működnek ennek a világnak az erői és képes különbséget tenni az ő munkájuk és a szellemi erők munkája között.
Hogyan csírázik ki a mag
Tudatunk megtapasztalja a szívben lévő isteni eredetű mag kicsírázását – egy olyan életet, ami mentes a haláltól és a szenvedéstől, s ezáltal a félelemtől is. A mi személyiségünk olyan, mint egy darab föld, amiben megtalálható ez a mag. A mag körül van egy héj, ami gondoskodik arról, hogy rejtve maradjon. Ez a héj akkor semmisül meg, amikor vágyakozni kezdünk „a bennünk lévő másik” után. Akkor abból az energiából, ami ebből a magból árad, egy új élet lehetősége kezd növekedni.
A szellemi úthoz kapcsolódó félelmek is eltűnnek. Az elismerés fontos lehet számunkra ezen az úton, lehet, hogy félünk a kellemetlenségektől és a kényelmetlenségektől. Félelem keletkezhet az utunkon, amikor szeretnénk szellemileg „haladni”, amikor kételkedünk a saját józanságunkban vagy kétségeink vannak azzal a szervezettel kapcsolatban, amelyhez csatlakoztunk.
Mindez eltűnik, amikor a tudatunk – a kitartás következtében – megtapasztalja a szív mélyén kialakult új alaphelyzetet. Ekkor egészen az agysejtjeinkig eljut annak a bizonyossága, hogy egy magasabb egység – egy nagyobb Élet Terv – részei vagyunk, Isten világgal és emberiséggel kapcsolatos Tervének részei. Úgy érezzük, hogy benne vagyunk ebben a Tervben, visszatértünk hozzá.
Az író Aldous Huxley mondta a következő szavakat:
Amikor a lélek teljesen belemerül valamibe, akkor elveszti félelme egy részét. Ha azonban az Isteni forrás szeretetébe és tudásába merül, csak akkor képes minden félelmét teljesen elveszíteni.
[1] Endúra – a középkori katárok szellemi útjának egyik fogalma
