Ébredés az álmokból

Ébredés az álmokból

Az alvás mindennapi tapasztalata elhozza az élet isteni térségébe való felemelkedés lehetőségét. Ez tudatos felkészülést igényel.

„Aki kifelé néz, álmodik, aki figyelmét befelé irányítja – felébred.”
Carl G Jung

A test alvása a Lélek világossága; a szem becsukásával lehet valóban látni – mondja Hermész Triszmegisztosz.

Pythagoras aranyverseiben megtanít bennünket az alvásra való felkészülés módjára. Azt mondja:

Mikor nyugovóra térsz, ne hagyd, hogy elragadjon az álom, mielőtt értelmeddel meg nem vizsgáltad e nap minden tettét. 

Mi volt helytelen? Mit tettem? 

Mit mulasztottam el, amit meg kellett volna tennem?

Ha megállapítottad, hogy helytelenül cselekedtél, dorgáld meg magad szigorúan. 

És ha valami jót tettél, akkor örülj neki.

Amikor álmunkban elérjük a szentséget, az isteni térségében tanultak az álmokon keresztül eljuthatnak a tudatos elméhez.

Néha, amikor alvás után felébredünk, új és inspirált [ihletett] gondolatokra találunk egy olyan problémát illetően, amelyet addig nehéznek bizonyult megoldani.

Mintha abban a pillanatban, az alvás és az ébredés között, megtelnénk fénnyel, és bárhová irányítjuk figyelmünk fókuszát magunkban, ott, abban a belső befogadóképességben, olyan szinapszisok* jönnek létre, amelyek feltárják a dolgot, annak jobb megértéséhez vezetve. 

Ez egy lehetséges formája a Szellem és a Lélek közötti kapcsolatnak.

A valóság érzékelésének ezzel a másik módjával bizonyítjuk, mennyire korlátozott és kaotikus az hétköznapi [dialektikus] gondolkodásunk, és hogy van egy másik lehetőség is bennünk, ami készen áll arra, hogy megnyilvánuljon. 

Mintha elértük volna a fejlődés egy szakaszának határát, és apránként egy újabb gondolati erő jelenne meg bennünk.

Ezek a ragyogó élmények [tapasztalások] közelebb visznek bennünket a végleges felébredéshez, lehetővé téve az álmok életének elhagyását. 

Az öntudatlan álmok a tudatalatti megnyilvánulásának önkéntelen formái, míg az új feltörekvő erő egy tudatos megnyilvánulás, intuitív tevékenység módján.

Az intuíció tudatos alkalmazása kétségtelenül a mentális képesség fejlődését jelenti, hiszen nem ábrándozás, nem fantáziálás, hanem valami olyasmi, ami valódi.

Remélhetőleg, teremtésünk tervének következő lépése késedelem nélkül halad előre.

Te is ezt tapasztalod?

 

___________________

* A szinapszisok azok a sejt közötti kapcsolódási helyek, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed át.

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: október 25, 2024
Szerző: Group of LOGON authors (Brazil)
Fénykép: By Anke Sundermeier from Pixabay

Illusztráció: