Vannak olyan velünk született erők a saját lényünk mélyén, melyek kezdeményezik a halál folyamatát, ezekhez a folyamatokhoz vezetnek, végigkísérnek rajtuk. Két bolygó áll kapcsolatban a halállal, a változással: a Szaturnusz és a Plútó.
(vissza az 1. részhez)
Szaturnusz és Plútó
Krishnamurti azt mondja: „Ahhoz, hogy megtudjuk mi történik, amikor meghalunk, meg kell halnunk.”
Hogy lenne ez lehetséges, hiszen minden ember élni akar, hiszen minden érzékünk az életre irányul?
Nos, vannak velünk született erők a lényünk mélyén, melyek akár akarjuk, akár nem, kezdeményezik a halál folyamatát, erők, amelyek ezekhez a folyamatokhoz vezetnek és végigkísérnek minket a folyamatok során.
Néhány információ ezekről az erőkről megtalálható az ember személyes horoszkópjában, mivel az jelképes nyelven feljegyzi mind a személyiség adottságait, melyek az élete során a rendelkezésére állnak, mind pedig azokat a kihívásokat és életfeladatokat, amelyekkel szembe kell néznie.
Az életút eme szimbolikus képe két bolygót nevez meg, melyek a halál és a változás folyamataiért felelősek: a Szaturnuszt és a Plútót.
Kezdjük a Szaturnusszal. Ez a bolygó a küszöb őre, a kegyetlen Arató, a Halál Hírnöke, kezében a homokórával, ami az élet idejét méri.
Ezzel a küszöbőrrel találkozunk az idő határán, amikor fizikailag meghalunk.
Az élet során szigorú mester és nagy tanító egyben, aki szembesít minket a tetteink következményeivel, aki megköveteli, hogy vizsgáljuk meg a személyes felépítésünket és legyen bátorságunk elengedni a régi és akadályozó dolgokat. Következésképpen ezek meg fognak halni, és velük együtt egy rész belőlünk is meghal, egy régi formánk, illetve változatunk.
Ily módon életünk során újra és újra átmegyünk Szaturnusz eme kapuin, minden alkalommal utólag megtapasztalva, hogy az élet megy tovább.
Plútóval más a helyzet. Ez a bolygó is, a Szaturnuszhoz hasonlóan a halál mestere. De alapvetően más minőségben. Plútó olyan, mint egy földrengés, a transzformáció kezdeményezője, ami az embereket egészen az alapjaikig megrázza.
Szaturnusz erőivel ellentétben, amelyek egy hosszabb időszakra magunkra hagynak minket, hogy eldöntsük, megszabadulunk-e a fejlődésünket hátráltató dolgoktól, vagy hogy készek vagyunk-e meghalni, Plútó nem ajánl fel semmiféle választást.
Amikor Plútó színre lép, semmit sem tehetünk az erejével szemben. Nagy mélységekből alakít át bennünket, és elkötelezettséget követel, feltétlen „igent” az átalakító erő megrázó élményére, amelynek alárendeli lényünket. Ha elfogadjuk és készek vagyunk erre a folyamatra, akkor annak során felismerhetjük és megérthetjük, hogy milyen célt szolgál. És tudomást szerezhetünk valami újról, ami lényünk mélyéről fakad, valami újról, amiről nem is tudtuk, hogy létezik vagy hogy lehetséges.
Így mind a Szaturnusz, mind a Plútó a „naponta meghalás” folyamatát idézi elő, ahogy Pál apostol nevezi.
Szaturnusz leckéi megtanítanak minket arra, hogy tudatosan engedjünk el mindent, azaz, hagyjuk meghalni azokat a dolgokat, amelyek akadályt képeznek az útunkon.
És Plútó leckéivel nézünk szembe akkor, amikor „igent” mondunk és megbízunk a halál folyamatában, egy olyan átalakulási folyamatban, amelyről nem tudjuk, hogy hová vezet minket.
Meghaltam ásványként és növénnyé váltam;
Majd növényként is meghaltam és állattá váltam.
Aztán meghaltam állatként és emberré váltam.
Akkor miért féljek a halál által való eltűnéstől?
Legközelebb, ha meghalok
Szárnyakat és tollakat növesztek és angyallá válok;
Azután az angyaloknál is magasabbra törve –
Amit el sem tudsz képzelni,
Az leszek.
Mevlana Jelalu’ddin Rumi
Halál az élet során
Köztudott feltevés, hogy egy bizonyos ideig élünk és azután meghalunk. Pontosabban szólva, alighogy megszületünk, a halál folyamata máris beindul! Fizikai szinten, a sejtjeinkben a halál és a regeneráció folyamata állandóan zajlik.
A legtöbb ember életében a pszichológiai tényezők is növekvő szerepet játszanak. Számtalan csalódás, veszteség és lelki sérülés mély nyomokat hagy a lelkünkben; ezek megkeményíthetnek és rideggé tehetnek minket belülről, úgy hogy gyakran ellenállunk, sőt késleltetjük a változásokat vagy az átalakulás létfontosságú gyógyító folyamatait is. Ragaszkodások és rögeszmék, az anyagi javakhoz, kapcsolatokhoz, szokásokhoz, gondolati és viselkedési formákhoz való ragaszkodás belső bénuláshoz, lelki sérüléshez vezethet még a fizikai halál előtt.
Jól ismert tapasztalat a terapeuták részéről, hogy a súlyosan traumatizált személyek képtelenek részt venni az életben, úgy érzik, mintha belsőleg már halottak lennének. De még a sors által kevésbé sérültek is idővel gyakran elvesztik a dinamikus életerejüket, életkedvüket, a változás és megújulás iránti törekvésüket. Sőt, némelyikünk még talán azt is hiheti, hogy ily módon erődöt építhet a mulandó emberi élettel szemben, a halállal szemben.
Viszont ha nyitottá válunk a halandóság tényére, és ha elfogadjuk a haldoklási folyamatunk kegyelmét, akkor egy hihetetlen átalakító erőt tapasztalunk. Új térbe lépünk. Megújult emberekké válunk. Úgy gondolom ez az értelme Krishnamurti szavainak: „A halál az ismerttől való megszabadulás, és akkor élsz.”
Ahogy Pál apostol híres szavai mondják: „naponta meghalok”. Az ismeretlen akkor jön el hozzánk, ha meghívjuk az életünkbe. Akkor az élet vize kiárad reánk. Megtisztít, meggyógyít és teljesen átalakít minket.
(folytatás a 3. részben)
