A festőállványa előtt áll behunyt szemmel és az elmúlt hétvégére gondol. A legutóbbi kiállításának a megnyitója nagyon jól sikerült. Az utóbbi három évben a portréfestésnek szentelte magát. Gyorsan elterjedt a híre, hogy nagyon ügyesen meg tudja ragadni az ember lényegét és velejét. A hétvége során egy új áttörést ért el.
A modelljei hozzáférhetővé tették az arcképeiket és részt vettek a kiállítást megnyitó fogadáson. A lenyűgözött látogatók között tartalmas beszélgetések alakultak ki. Olyan jó volt a hangulat, hogy senki sem akart hazamenni.
A festő egy önarcképet is készített. A megnyitó előtti estén végigsétált a galérián és sokáig elidőzött a saját arcképe előtt. Azt vette észre, hogy minden portré valamilyen módon hasonlít egymásra és ugyanakkor a saját önarcképére is.
A szemei még mindig csukva voltak. Visszaemlékezett a különböző modellekre és hirtelen egy önmagánál világosabb látomás jelent meg benne. A körvonalai halványak voltak, magába vonta és eluralkodott rajta. Ő maga volt az. Tér és idő megszűnt létezni.
Felnézett és látta magát, ahogy a stúdióban áll… ugyanakkor látta az élete pillanatait is, amelyek úgy jelentek meg előtte, mint egy tovatűnő tájkép.
A festőállványnál állt lehajtott fejjel. Elgondolkodott az átélt látomáson. Amint megjelent és eluralkodott rajta, rögtön el is tűnt. Legalábbis úgy érezte. Mi vagy ki volt az?
Határozottan ő volt az, ahogy önmagát figyelte. Ez kétségtelen. És mégis valaki más volt, aki a háttérben húzódott és kívülről figyelte őt. A csend, a végtelen nyugalom, a fény, amit abban a pillanatban tapasztalt… úgy érezte, hogy nyomot hagyott benne. Eltűnődött magában: mintha valamiféle szomorúság lett volna ebben a tekintetben? Mintha várt volna valamit attól az embertől, aki a festőállvány előtt állt?
Kinyitotta a szemét és ösztönösen rajzolni kezdett.
A következő nap elhelyezte a befejezett festményt az önarcképe mellé. Ahogy a látogatók közeledtek, nem tudták levenni a szemüket az új festményről és azt kérdezték: „Ki ez?” Valami rejtélyes dolog sugárzik a portréból. Mindenki úgy érzi, mintha önmagát látná.
