A vátesz, látnok és próféta

A vátesz, látnok és próféta

A vátesz elnevezés nagyjából látnokot és prófétát jelent, áldozópapok és természettudósok voltak, akik széles körű ismeretekkel rendelkeztek a növényekről, gyógyfüvekről és az égitestekről. Nem sokban különböztek a druidáktól és a bárdoktól.

A kelta nép lelkének szellemi fejlődése – 13. rész

 

(vissza a 12. részhez

 

Amennyiben egy vátesz a látnok vagy jövendőmondó szerepét töltötte be, tudatát magasabb szintre kellett emelnie.  Révült állapotát nem szabad összehasonlítani az észak-európai és ázsiai sarkvidéki népek sámánjaival. Ezeket a vátesz papokat inkább Isten akarata érdekelte, azt próbálták kipuhatolni. 

A váteszek természetismerők voltak ugyan, de nem tudományos értelemben.

Az égi jelenségeket azért vizsgálták, hogy megfelelően felkészüljenek az áldozatok bemutatására. A legmegfelelőbb időt keresték, így például az újhold és a holdtölte volt a legalkalmasabb időszak az áldozat bemutatásához. A megfelelő időben végzett áldozatbemutatás sok előkészülettel járt, és ezért több pap is felelős volt érte. Az áldozatbemutatás nyilvánvalóan bonyolult dolog volt. 

Általánosan ismert tény, hogy a gall váteszek hallották Isten hangját, amikor önkívületbe estek, és igehirdetésüket költői nyelvbe öltöztették.

Ezeknek az ihletett váteszeknek a tevékenysége hihetetlenül fontos volt a kelták számára.

A keltáknak kétségtelenül kiterjedt papi rendjük volt, ami a különféle tevékenységeiket több funkcióba sorolta. A váteszek zárt közösséget alkottak és genealógiával [származástan – ford. megj.] valamint törvénykezéssel is foglalkoztak, noha a végső ítélethozatal a király kezében volt. A kereszténység előtti időkben így alakult ki a jogállam. A váteszek a törvény értelmezésével és magyarázatával foglalkoztak. A régmúlt időkben ők jövendölték meg az áldozathozatalt és a madarak repüléséről prófétáltak. Később már inkább  költőként és gúnydalok és dicsérő énekek íróiként léptek fel, melyek mágikus hatást gyakoroltak azokra, akikhez szóltak. Ezek a tevékenységek a bárdok tevékenységére emlékeztetnek.

Mágiájuk a természeti jelenségekre is kiterjedt: képesek voltak megemelni, vagy leapasztani a tavak és folyók vízszintjét és ezzel természetesen bizonyos tiszteletet vívtak ki maguknak. 

 

(folytatás a 14. részben)

___________________

Források:

[1] Hans Gsänger, Irland. Insel des Abel. Die irischen Hochkreuze [Írország. Ábel szigete. Az ír nagykeresztek], Verlag Die Kommenden, 1969

[2] Jakob Streit, Sonne und Kreuz [Nap és kereszt], Freies Geistesleben, Stuttgart, 1977

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: október 12, 2024
Szerző: Benita Kleiberg (Netherlands)
Fénykép: Elg21 on pixabay CCO

Illusztráció: