A tűzzel, illetve Világossággal való keresztelés volt a katárok legfőbb szakramentuma és az ő felfogásuk szerint ez Krisztus igazi keresztsége.
A X. század közepétől Nyugat-Európában rohamosan terjedt egy vallásos mozgalom, amíg a Római Egyház véget nem vetett neki. Ez volt a katárizmus.
A történészek régóta vitatják a mozgalom eredetét anélkül, hogy döntő eredményre jutottak volna, így a vita még mindig tart. Néhány szerző a keleti pogány vallások továbbfejlesztett változatának tartja, mások szerint viszont teljesen nyugati impulzus a megújulásra, melyet a latin papság azon része hozott létre, akik nem értettek egyet a gregoriánus reformációval és a bogomilizmus keleti érkezéséhez kötődik.
A mozgalomnak különféle elnevezése volt (bolgárok, vámszedők, patarinusok, takácsok, bougres…). A „katár” elnevezést először a rajnai szerzetes, Eckbert von Schönau (kb.1120-1184) adta nekik 1163 körül, aki beszédei során ezzel a szóval utalt arra a pogány szektára, ami Bonn és Köln városában megjelent.
A katárizmus eredetének elemzése során egy személyiséget és egy történelmi tényt kell megemlíteni: Niketas, konstantinápolyi bogumil püspököt (néhány forrás „Niketas pápának” nevezi), valamint a nagy katár zsinatot, amelyet a dél-franciaországbeli Saint Felix de Caraman-ban tartottak 1167-ben. (Kezünkbe került egy dokumentum arról, hogy mi történt ezen a tanácskozáson: Niquinta leveléről van szó, amit 1660-ban Gillaume Besse adott közre könyvében, a History of the Counts, Marquises and Dukes of Narbonne-ban [A narbonne-i hercegek, márkik és grófok története], noha néhány szerző kételkedik a dokumentum hitelességében.)
Niketas Lombardiába érkezésekor abszolút dualista nézetét kezdte terjeszteni és követőit „konszolamentum”-ban részesítette. Ezután Languedoc-ba ment, ahol különböző katár egyházak képviselőinek jelenlétében elnökölt a St. Felix de Caraman-ban tartott zsinaton és jóváhagyta [konfirmálta] hat katár püspök hivatalát (Robert d’Espernon, francia püspököt; Sicard Cellarier, Albi püspökét; Marcos, Lombardia püspökét; Bernard Raymond, Toulouse püspökét; Gerald Mercier, Carcassonne püspökét és Raymond de Casals, Agen püspökét), továbbá megújította a „consolamenta”-át.
Niketas egyesítő szándéka ellenére, nem is katárizmusról, hanem „katárizmusokról” kellene beszélnünk, mert eredetileg azt látjuk, hogy a katárizmus olyan csoportokkal hozható kapcsolatba, mint az albigensek, bogumilok, patarinusok, vagy a korabeli trubadúrok. Másrészt, legalábbis az Itáliában letelepedett közösségek, hat helybeli egyházra tagolódtak, melyeknek saját püspökségük volt, egyházmegyei szervezet nem volt.
A katár dualizmus
Hogy megértsük a katár vallást, úgy gondoljuk, szem előtt kell tartani annak gnosztikus gyökereit és dualista nézetét (miszerint két antagonisztikus [ellentétes] alapelv működik a világban: a Jó és a Gonosz).
Zoroaszter vagy Zarathustra, a beavatott, aki létrehozta és kialakította a mazdaizmust Iránban az i.e.-i VI. és VII. században, már azt tanította tanítványainak, hogy két isten létezik, két ellentétes erő, melyek szembeszállnak egymással a világegyetemben: a Jóság, illetve Világosság istene, Ormuz; és a gonoszság, illetve sötétség istene, Arimán.
A mazdaizmus tanítása szerint az ember folyamatos vitában él a két erő vagy elv között, és saját tettei szerint megbüntetik vagy megjutalmazzák. Zoroaszter tanításai nagy hatással voltak a későbbi vallásokra, különösen a kereszténységre és a manicheizmusra.
Máni [más néven Manes vagy Manicheus, a manicheus vallás, /manicheizmus/ alapítója], aki 216-ban született Perzsiában, felveszi Zoroaszter misztériumainak fáklyáját és ő is azt hirdeti, hogy két alapelv létezik a világegyetemben: a Világosság istene és a Sötétség, avagy az anyag istene.
A manicheus hit az első századok keresztény gnoszticizmusához, különösen Pál keresztény gnózisához kapcsolódik.
A katár vallás, ami a XI. század kezdetén gyorsan elterjedt Európa szerte, világos különbséget tett a Szellem, és annak művei, valamint a test, az anyagi teremtés között, ami a Sátán műve.
Nincs hiány történelmi forrásokban, melyek lehetővé teszik, hogy elmélyedjünk azokban a filozófiai, elvi és gyakorlati nézetekben, melyek egy ilyesfajta antagonizmust keltettek. Mindazonáltal az inkvizíció archívumából származó dokumentumokon, valamint azokon az értekezéseken kívül, melyek azért íródtak, hogy a katárokat hiteltelenné tegyék, három kétségtelenül katár eredetű dokumentum maradt fenn, amik megvilágítják a témát:
– The Book of the Two Principles [A két alapelv könyve], egy latin nyelvű kézirat az 1260-as évekből, ami egy katár orvos, John (Giovanni) Lugio 1230-ban megfogalmazott munkájának összefoglalása;
– Az occitán (illetve lyoni) szertartás;
– és a latin szertartás.
Az utóbbinak (kb. 1250 körül) nagy hordereje van mindenre vonatkozóan, ami a katár liturgiát illeti. Ehhez a három értékes dokumentumhoz két apokrif evangéliumot lehetne még hozzátenni, melyek egyértelmű befolyást gyakoroltak a katár tanok elvi megfogalmazására:
– A titkos vacsora, avagy János kihallgatása, egy olyan szöveg, amit a bogumilok 1190 körül hoztak magukkal, és aminek nagy jelentősége volt a francia és az olasz katárok számára, valamint
– Ézsaiás mennybemenetele, egy ősi bolgár szöveg, amit a bogumilok egymás között használtak.
A két alapelv könyve a teremtő dualizmust hirdeti, ami a valóság két szemben álló rendjén alapul: a szellemi renden, ami láthatatlan és örökkévaló, valamint az idő világán, ami látható és ahol gonoszság és pusztulás uralkodik.
A katárok nem tudták elképzelni, hogy egyetlen bölcs és szeretetre méltó lény kétféle létezési rendet alkotott volna egy időben, ezért feltételezték, hogy két különböző és egymással szemben álló teremtő létezik: az első létezési rend a Jó Isten, avagy Legitim [Törvényes] Isten alkotása, míg ezt az anyagi világot a Gonosz Isten művének tulajdonították.
A világ teremtő elve (a rossz Isten) szintén örökkévaló lenne, mint a Jó Isten, de ő nem igazi isten. Ő ennek a világnak a hercege, a Sötétség Hercege, és nem rendelkezik abszolút létezéssel, mert azzal csak az igaz Isten rendelkezik.
Az abszolút dualizmussal szemben voltak katár közösségek, akik egyfajta mérsékelt dualizmus pártján álltak, úgy gondolva, hogy ez a világ a Sátán, avagy Lucifer műve, aki bukásakor, a teremtője elleni lázadásként, a lelkeket a „feledés földjére” taszította, az anyagvilágba, ahol a lélek elveszti eredetének és lényegének ismeretét.
A mérsékelt dualizmus számára egyedül Krisztus a Teremtő, mivel ő Isten. Lucibel, a háború és viszály hercege azonban „nem teremtette a világot, hanem átalakította azt, létrehozva a tökéletes mennyei világ durva és földi mását”.
Mindkét esetben, katár felfogás szerint, nincs más pokol, mint ez a világ. Az ember lelke által a Szellem Királyságában részesül, teste által pedig a gonosz isten világában. A megszabadulás a léleknek a Szellemmel való egyesülésén keresztül mehet végbe. Ez az egység csak azzal a keresztséggel jöhet létre, amit Krisztus kezdeményezett, és amit az apostolok megszakítás nélkül továbbítottak: a tűzzel való kereszteléssel, a Szent Szellem kézrátétel alapján való kiárasztásával azok által, akik birtokolják azt.
A „konszolamentum”, avagy a tűzzel való keresztelés
A tűzzel vagy Világossággal való keresztelés volt a legfőbb katár szakramentum és felfogásuk szerint a Krisztus igazi keresztsége. Mind az occitán (illetve lyoni) szertartás, mind a latin szertartás részletesen leírja a tűzkeresztelőt, más néven a konszolamentumot, vagy a szellemi keresztelőt. Általa a testben raboskodó lélek és annak Szelleme között egy valódi misztikus egység alakul ki.
A növendékek a konszolamentumot pappá szentelésükkor kapták meg, miután három évet töltöttek a perfektek* házában, mialatt tanítások által és szigorú életszabályok gyakorlásával készültek fel.
Az occitán szertartásban ezt olvassuk erről:
Ha meg szeretnéd kapni ezt az erőt és hatalmat, akkor Krisztus és az Újszövetség minden parancsolatát legjobb tudásod szerint be kell tartanod. És tudd, hogy Ő azt parancsolta az embernek, hogy ne öljön, ne paráználkodjon, ne tegyen esküt, ne lopjon és ne tegyen olyat embertársával, amit nem szeretne ha vele tennének, továbbá bocsásson meg az ellene vétkezőknek, szeresse az ellenségeit és imádkozzon azokért, akik rágalmazzák vagy vádolják, és áldja meg őket, és ha elveszik a ruháját, adja oda a többit is önként, ne kritizáljon és ne ítélkezzen, és még sok más parancsolatot.
A pappá szentelés szertartása a perfektek jelenlétében történt. A rituális szöveg elhangzása után a szertartásvezető pap a noviciátus [jelölt] fejére helyezte az Újszövetséget és jobb kezével megérintette a jelöltet, elvégezte rajta a konszolamentumot, azaz szellemileg megkeresztelte. Mielőtt azonban az újonc a konszolamentum-ban részesülhetett, egy ideig dolgoznia kellett és szigorú, aszkéta életmódot kellett folytatnia, amelyet endúra néven ismernek.
Az „endúra”
Az „endúra” valódi jelentését minden bizonnyal félreértették, amikor azzal vádolták a katárokat, hogy azok öngyilkosságot követnek el. Semmi sem állhatott volna távolabb a valóságtól. Az „endúra” valóban a halált fejezi ki, de nem a személyiség halálát, hanem az istentelen(ség) megszüntetését a lényben, a mikrokozmoszban, és az egész rendszer megszentelését. Az ilyesfajta munka legfőbb alapja a világtól való visszavonulás volt, hogy a jelölt teljesen Istennek szentelje magát és szigorú vegetáriánus étrend által megtisztítsa a testét.
Még az egyszerű hívők is megkaphatták a konszolamentumot súlyos betegség esetén, ami nem jelentette azt, hogy a mennyei kapuk automatikusan megnyíltak a számukra, de megbocsátást nyerhettek.
Miután a növendékek fel lettek szentelve és perfekté váltak, [el kellett hagyniuk a közösséget] és kettesével kellett élniük és utazniuk, prédikálva és azok közül a feladatok közül gyakorolva néhányat, amit a közösségen belül megtanultak.
A következő részben a katárizmus második említett nézetét fogjuk látni: a római kereszténységgel való kapcsolatát.
(folytatás a 2. részben)
_______________
A fordító megjegyzése:
* Perfektek: Tiszták/ Tökéletesek/ Katár papok – A Katárok e szerzeteseit a nép Bonshommesnek (Jóembereknek) nevezte. A perfektek megvalósították az újjászületett lelket.
(Forrás: https://rozsakereszt.hu; Antonin Gadal – A katárok öröksége)
