A nyelv erejéről és erőtlenségéről.
Amit nem lehet szavakkal kifejezni, az Isten
(vissza a 2. részhez )
„ A szavak kevésnek bizonyulnak ” milyen gyakran mondjuk ezt, amikor túláradnak bennünk az érzelmek? Kifogyunk a szóból akkor is, amikor magunkban azt tapasztaltuk, hogy önzésünk feladása a szerető altruizmus [önzetlenség] javára, balzsam lényünk legmélyebb magjának, és hogy ez a mag egy teljesen ismeretlen területről táplálkozik. Aztán minden megváltozik.
Ekkor egy olyan ember allegóriájaként látjuk a Bábel tornyáról szóló bibliai történetet, aki szem elől téveszti az élet valódi forrását és ezzel összezavarodik. Így Quintus Ennius három szíve közül csak egy marad. Egy szív, beszél a „szívek ismerete”, a gnózis vált életutunk szótlan vezércsillagává. Lao-ce itt alátámasztja a nyelv tehetetlenségét:
Ha Tao kimondható volna, akkor nem lenne az örök Tao.
Ha a Név megnevezhető volna, nem lenne az örök Név. *
Lao Ce többé nem használ szavakat és így a Taót misztikummá teszi. Magunkra hagy minket szótlanságunkban. A Taónak lehetetlen és helytelen nevet adni, mert akkor a Taót ennek a világnak a dolgai közé sorolnák, holott nem tartozik ide, noha a hatását itt is kifejti. Ezért a Tao nem megfelelő név, csak átmeneti névként használjuk.
Hermész Táttal való beszélgetésében Lao Ce-hez hasonlóan világos (értsd: misztikus). Azt mondja:
Nehéz elképzelni Istent, de még ha valaki képes is rá, nem tudja leírni. Mert a fizikai nem jelöltheti a testetlent, a tökéletlen nem képes megérteni a tökéletest, és a múlandó nehezen fér meg az örökkévalóval. (…) De ami megfoghatatlan, láthatatlan és forma nélküli, és nem anyagból áll, azt érzékeinkkel nem tudjuk észrevenni.
Hermész tanítványa, Tát így válaszol:
Értem Atyám, értem:
amit nem lehet szavakkal kifejezni, az Isten! [1]
A nyelv elégtelenségét nem is lehet jobban bemutatni! Itt a szótlanságban a kifejezhetetlenhez közelítünk. „Isten a szavakon túl is beszél” , mondták a régi misztikusok.
János evangéliumával a kézben , egy kicsit közelebb kerülhetünk:
Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. [2]
És egy kicsit lejjebb:
És az Ige testé lett [3]
– vagyis az isteni őserő, a logosz, Isten gondolata leereszkedett a földre a hét szférán keresztül és anyagi, valamint emberi alakot öltött.
Simone Weil (1909-1943), a francia misztikus és filozófus [4] nyíltan kimondja:
A világ Isten nekünk szóló nyelve. A világegyetem a beszélő Isten. Az Ige.
Majd így folytatja:
Iszik egy pohár vizet. A víz Isten „szeretlek”-je. Két napig marad a sivatagban anélkül, hogy találna innivalót. Száraz torka Isten „szeretlek”-je. Isten olyan, mint egy nő, aki illetlenül ragaszkodik a szeretőjéhez, és órákon át, szünet nélkül, halkan suttog a fülébe: „Szeretlek – szeretlek – szeretlek – szeretlek…” Akik most kezdik tanulni ezt a nyelvet, azok azt hiszik, hogy ezek közül a szavak közül csak néhány jelenti azt, hogy „szeretlek”.
Bárki, aki felismeri ennek a nyelvnek az erejét, tudja, hogy csak egyetlen jelentése van:
Isten Szeretet!
____________________
Megjegyzés:
* J. van Rijckenborg: A kínai Gnózis
Magyar nyelvű könyv – Arany Rózsakereszt
Hivatkozások :
[1] Hermetische Geschriften [Hermetikus írások] (szerk. R van den Broek és G. Quispel) (Amsterdam 2016) uit Stobaeus I, 293. oldal
[2] Biblia – János 1:1
[3] Biblia – János 1:14
[4] Lieven De Maeyer, Simone Weil, Leven op de rand van de Wereld (Simone Weil, Living on the Edge of the World) [A világ peremén élve], Carmelitana, Gent 2019
