A nyelv erejéről és erőtlenségéről.
Írni annyi, mint bevésni valamit az örökkévalóság emlékezetébe
(Vissza az 1. részhez)
Mi mindig egy jobb, tökéletesebb nyelvet keresünk, melyen minden tudás és minden nyelvi készség magától adódik, és ami sohasem az a nyelv, amelyen mi magunk írunk és amit beszélünk
– írja Umberto Eco az Európáról és a tökéletes nyelvről [1] szóló könyvében egy átfogó nyelvre utalva, ami a világ összes polgárát összeköti.
A XVII. század elején elsőként a klasszikus rózsakeresztesek mutattak rá, egy olyan új nyelv szükségességére, melyben „Európa összes tudósa” kifejezhetné és kicserélhetné a tudását egy átfogó világreform elérése érdekében. Ha valaki ragaszkodna az ősi nyelvhez, érveltek, akkor a bábeli nyelvzavar folytatódna, mert a felszabadító úttörőmunka és idealizmus minden formája továbbra is az „ősi latin” nyelvhez lenne láncolva. Végül is az egyház és a vallás erősen ennek az ősi nyelvnek az erejében gyökerezett és gyökerezik ma is. Ezenkívül ezek a rózsakeresztesek hivatottnak érezték magukat arra, hogy a világlélek ihletése által hirdessék a kereszténységet, azt, hogy mit jelent valójában Krisztus belső születése. Ezt pedig lehetetlen egy olyan ősi, idejét múlt nyelven tenni, mint a latin!
J. van Rijckenborgh a klasszikus rózsakeresztesek eme észrevételének kortárs (jelen idejű) értelmezést ad:
„A misztériumiskola most a nyilvánosság elé lépett, mert az ezoterikus ösvény keresői, sőt a komolyan törekvők is még mindig a régi litániákat mondogatják, azok nyelvén beszélnek, s továbbra is ehhez a világhoz ragaszkodnak, ennek minden jóváhagyott igaztalanságával. Ezért kell először a mágia új nyelvének felszakítania az egeket. Ezért kell a földnek még az alapjait is megrendíteni, mert ezt követeli meg a szeretet törvénye az ő mindent, vagy semmit követelményével. Akkor aztán meghallják és megértik Ádám és Henoch beszédét, és a misztériumiskola teljes mértékben betöltheti feladatát.” [2]
A cseh filozófus és látnok Jan Amos Comenius (1592-1670), akire Johann Valentin Andreae is hatással volt, szintén egy ilyen nyelvet támogatott, mindent egybevetve. Saját pánglossziájában [3], ahogy ezt a nyelvet nevezte, egy kísérletet látott arra, hogy teljeskörű filozófiáját a ’pánszófiát’ egyértelműen és hozzáférhető módon fejezze ki. Ez az emberek közti megértés elérésének is egyfajta eszköze volt, hogy a tartós béke lehetővé váljon. Comenius szerint ugyanis a sokféle nyelv megjelenése következtében, sok volt a fölösleges meg nem értés az emberek között.
A XIX. század végén a litván szemész és filológus, Lejzer Zamenhof (1859-1917) létrehozta az eszperantót (jelentése: ’reménykedő’) mesterséges, közvetítő világnyelvként. Az eszperantó meg akarta törni a nagy világnyelvek dominanciáját és a világ minden polgárának lehetőséget akart adni a nyelvi egyenlőségre. Máig is létezik, de az angol túlszárnyalta. A statisztika szerint az eszperantót körülbelül kétmillióan beszélik a világon. A korábbi holland miniszterelnök, Drees, valamint az orosz író és filozófus, Tolsztoj ismert eszperantisták voltak.
Umberto Eco-val ellentétben az író Gustav Meyrink [4] (1868-1932) a tökéletes nyelvet inkább az anyanyelvben keresi és józanul rámutat a legfontosabb nyelvi készségek mágikus kettősségére:
BESZÉLNI spirituális értelemben azt jelenti: teremteni.
Ez egy varázslatos felhívás a felszínre hozatalra.
ÍRNI földi értelemben azt jelenti, megszüntetni egy gondolat múlandóságát.
Az írás spirituális értelemben azt jelenti: valamit az örökkévalóság emlékezetébe vésni.
OLVASNI itt annyi, mint megérteni valami írott dolog jelentését.
Az olvasás másrészt azt jelenti: felismerni a nagy, változatlan törvényeket és a harmónia érdekében cselekedni!
A hallgatás/figyelem hiányzik a listáról, ezért részletesebben foglalkozunk vele. A figyelem képességét az évszázadok során elhanyagolták a szülői hagyományokban. Ez azért jelentős, mert a figyelem és a hallás alapvető fontosságú a hit egy ősi, keresztény igazságának alkalmazásában:
Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. [5]
Mitöbb, van egy csodálatos ősi Krisztus-legenda, ami a bogumilok és a katárok között is ismert: Mária a (jobb) fülén keresztül fogadta be Jézust.* Miért a fülén keresztül? Mert az a mi legtisztább, legélesebb érzékszervünk. Ez a valóság a hallószerv kivételes funkciójával ismertet meg minket.
A fület „női” szervnek is nevezik, ez a fej befogadó része. A hallószervünk ősi szervünk: ez az első érzékszerv, ami aktívvá válik a magzatban, és amikor eljön a halálunk órája, a hallás az utolsó érzékszervünk, amely elhagy minket. A fülünket sohasem tudjuk kikapcsolni. A füllel figyeljük meg a hangokat, rögzítjük a hozzánk érkező éteráramlatokat. Ezeket a fül osztályozza és az élet egyensúlya érdekében használja fel.
A valódi hallgatás/figyelem egy olyan folyamat, melynek során a másikká válunk és hagyjuk, hogy a másik a mi részünkké váljon. [6] A „valódi figyelem” önfeledségen alapul és önkifejezés nélkül történik. Egy egyenlő partnerek közötti párbeszédben a hallgató a fogadó fél alázatos pozíciójában van. Ahogy a szó visszhangzik, a beszélgetőpartner a másik felé fordítja a fülét. Ebben a röpke pillanatban feladjuk saját identitásunkat, félretesszük magunkat és teret adunk annak, hogy megértsük azt, amit éppen hallunk.
Úgy tűnik a fülünk egy kiegésztő, segédszervvé degradálódott. Emberek milliói ezt a nemes szervet akaratlanul is elsorvadni hagyják. Egyébként is már alig hallgatnak/figyelnek. A fülek működése általában csak akkor aktiválódik, ha a szemek által nyújtott információ nem megfelelő. Ha az eszköz az üzenet – ahogy McLuhan állította – akkor a rádió üzenete mindig az volt: hallgasd! Egy egész generáció van – melynek száma gyorsan fogy – amelyik a világot a rádió hallgatása által fedezte fel, amelyik megtapasztalta azt az érzést, amikor egy csomó zaj közepette furcsa nyelvtöredékek hangzanak el. Az ezáltal keltett izgalmat az osztrák író, Stefan Zweig „ittasságnak” nevezte. Ebből a múltbeli eseményből láthatjuk, hogy azóta mennyire megromlott a hallási érzékenységünk.
Meglepő módon szinte soha nem került említésre, hogy az egyik legfontosabb spirituális könyv, a Tibeti Halottaskönyv [7] címében szerepel a „hallani” szó. Bardo Thoedol, ami azt jelenti: megszabadulás a hallás által, a „köztes” állapotban, a halál utáni állapotban. A könyvben szinte minden halottaknak szóló tanács így kezdődik
Halljad, te nemes születésű!
Tehát e szerint a könyv szerint, a hallás egy olyan képesség, ami túlmutat a halálon. Egy rózsakeresztes számára ez a figyelemnek egy tágabb formája. Mivel számára csak egy dolog fontos:
Hallgasd, hogy mint mond a Szellem az új életterületről.
Az eltökélt hallgatónak mindig emlékeznie kellene Gustav Meyrink szavaira, melyet a beszélgetőtársának mondott:
A beszéd egy varázslatos felhívás a felszínre hozatalra.
Vagy Lao Ce szavaira:
A bölcs keveset beszél, a tudatlan bőbeszédű.
Ezért figyelmezteti J. van Rijckenborgh és Catharose de Petri a hallgatókat:
„Óvakodjanak tehát a tartalmatlan fecsegőktől, kerüljék a bőbeszédűeket és a pletykálkodókat. Az úgynevezett magasabb rendű teremtő erő sokkal ártalmasabb, mint az alacsony rendű teremtő erő. Óvakodjanak azoktól, akik egészen közel jönnek, s szinte áthajolnak Önökön, és a kilélegzett levegőjükkel megérintik és szóáradatukkal elöntik Önöket. Óvakodjanak azoktól az emberektől, akik gondjaikat mesélgetik, gondolataikat kíméletlenül mások tudomására hozzák, kiöntik kritikával teli szóáradatukat, és ezáltal megfertőzik Önöket a saját asztrális állapotukkal.”
Nézz, nézz,
arra, aki néz
és aki jobban, sőt még jobban néz,
aki a legalaposabban néz,
arra, aki tudja,
milyen vakok voltunk,
milyen egyszerűnek kellett volna lennie
hogy – ha kell, ha vonakodva is –
olvassuk a sorok közötti szótlanságot
Leo Vroman, holland költő (1915-2014)faliverse Naardenben, Hollandiában (szabadfordítás)
(folytatás a 3. részben)
_______________
Hivatkozások:
[1] Umberto Eco, The Search for the Perfect Language (The Making of Europe) [A tökéletes nyelv keresése (Európa létrejötte)], Wiley-Blackwell 1997
[2] J. van Rijckenborgh: A Rózsakereszt Szerzetének hitvallása, A Confessio Fraternitatis R.C. ezoterikus elemzése, II/5. A mágia új nyelve
Magyar nyelvű könyv – Arany Rózsakereszt
[3] Jan Amos Comenius, Via Lucis [A fény útja], Amsterdam 1992
[4] Gustav Meyrink, tekst- en beeldfragmenten (Gustav Meyrink, text and image fragments) [Gustav Meyrink, szöveg és kép töredékek] composition Gerard Olsthoorn, Haarlem 2008
[5] Biblia, Rómaiak, 10:17
[6] A highly readable book about listening [Egy rendkívül olvasható könyv a hallgatásról]: Victor Pierau, Leiderschap in Luisteren (Hilversum/Makkum 2019)
A.A. Tomatis, Het bewuste oor – Luisteren als voorwaarde voor goede communicatie (The conscious ear – Listening as a condition for good communication) [A tudatos fül – A hallgatás mint a jó kommunikáció feltétele], (Katwijk 2000)
[7] W.Y. Evans Wentz, The Tibetan Book of the Dead, Or the After-Death Experiences on the Bardo Plane, according to Lama Kazi Dawa-Samdup’s English Rendering [Tibeti Halottasköny vagy a halál utáni élmények a Bardo síkon, Kazi Dawa-Samdup Láma angol nyelvű fordítása szerint], Oxford University Press, 2000
[8] J. van Rijckenborg: A kínai Gnózis 23-I. Aki keveset beszél, az önmaga
Magyar nyelvű könyv – Arany Rózsakereszt
Megjegyzés:
* – Lásd egy korábbi Logon cikkben: Mária füle által való születés – LOGON
