A mese minden szereplője, helyszíne és történése egy szellemi úton elakadt jelölt lényének összetevőit, jellegzetességeit és törekvéseit jeleníti meg.
Andersen meséjének hőse a gyönyörű porcelán palotában lakó kínai császár. A palotának egy hosszan elnyúló, csudákkal teli kertje van, a legvégén erdővel, mely a tengerpartig húzódik.
A pompás körülmények között élő kínai császár magasabb értelemben véve egy spirituális irányultságú földi személyiség énje: a ,,spirituális” ego. Bármilyen kifinomult az énközpontúsága (porcelán palota), a szellemi minőség itt csak látszat.
A mese minden szereplője, helyszíne és történése egy szellemi úton elakadt jelölt lényének összetevőit, jellegzetességeit és törekvéseit jeleníti meg.
A császár kertje mögötti erdőben (a tudattalanban) egy „édes hangú fülemüle” lakik. Ez a fülemüle a jelölt lényében rejlő halhatatlan lélek. A császár nem tud erről a madárról, csak egy könyvben olvasott róla – a spirituális ego másodkézből szerzett ismeretekből táplálkozik. Hívatja a főudvarmesterét, hogy kerítse elő ezt a madarat, de a palotában senki nem tud róla. A főudvarmester kételkedni kezd a könyv igazában:
„– Csak nem hiszi el felséged? Hazug fickó lehet, aki írta, vagy az ördöggel cimborál.
– Ezt a könyvet a nagy hatalmú japán császár küldte nekem, nem lehet hazugság – mondta haragosan a császár. – Hallani akarom a fülemüle énekét! Előteremtsd ma estére! Fölkeltette felséges kíváncsiságomat!”
A főudvarmester és az udvaroncok az alacsony éntudat összetevői, fenntartói. A főudvarmester akaratlanul is rátapint a japán császár lényegére, aki itt a kísértő szerepét játssza. Mert ajándékával Luciferként* felkorbácsolja az alantas én „spirituális” szerzési és birtoklási vágyát. A könyv állítása igaz, de a szándék álságos: az egoizmus fokozása.
Végül találnak egy szegény kis konyhalányt a palotában, aki naponta visz ételmaradékot beteg anyjának az erdőn keresztül. Ő azt mondja, hogy ilyenkor:
„mindig hallom énekelni azt a fülemülét. Úgy csattog, úgy zeng, hogy a szememből kicsordul a könny a hallatára, s mintha az édesanyám csókját érezném.”
A földi személyiség természetes, önzetlen aspektusa képes elvezetni a spirituális ego önző erőit – udvaroncok cifra csapatát – a tudattalan mélyén rejlő halhatatlan lélekhez.
„– Ez az! – suttogott a leány. – Hallják? Figyeljenek! Ott ül ni, azon az ágon! – És felmutatott egy szürke tollú kis madárra.
– Lehetetlen! – kiáltott fel a főudvarmester. – Én bizony nem ilyennek képzeltem! Milyen igénytelen, fakó a tolla! Talán az izgatottságtól fakult meg, hogy ennyi rangos urat lát itt együtt!”
A főudvarmester vélekedése (kór)képet ad a spirituális ego természetéről.
Kérésükre a fülemüle velük tart a császár palotájába, ahol ünnepi külsőségek között készülnek meghallgatni a halhatatlan lélek dalát:
„Rákezdte a kis fülemüle, csattogott az éneke, csak úgy áradt csepp torkából a gyönyörű dallam. A császárnak kicsordult a könnye, végigpergett az arcán; a fülemüle meglátta, s még szívfájdítóbban énekelt.”
A császár érdemrenddel akarja kitüntetni a fülemülét, de az elhárítja:
„Könnyet láttam a felséges császár szemében, ennél nagyobb jutalmat úgysem kaphatok!”
A fülemülét ott fogják a palotában. Kalitkában tartják, csak éjszaka engedik ki a szabadba, ahol egy lábára kötött zsinór tartja fogságban. A halhatatlan lélek megmutatkozott a spirituális ego előtt, de az önös céljai szolgálatába állította. Mégis – a császári könnyek tanúsága szerint –, a tisztán rezgő lélek-ének nyomán repedés nyílt az ego kérges falán.
Az ellenerő – a japán császár – nem hagyhatja ezt: újabb ajándékkal kísérti meg a kínai császárt. Most nem Luciferként, hanem Ahrimanként**, amely a hűvös, anyagelvű gondolatvilág és technika révén kelt álnok illúziót.
Az ajándék a fülemüle mesteri mása: egy felhúzható mechanikus madár, drágakövekkel kirakva. A rugóra járó szerkezet – bár csak egyetlen dalt tudott –
„éppen olyan sikert aratott, mint az igazi, sőt még nagyobbat, mert ez ragyogott is, mint egy drágalátos ékszer. Harmincháromszor énekelte végig a maga dalát, s még csak el se fáradt. Az udvari nép reggelig is elhallgatta volna, de a császár végül az eleven fülemüle énekét áhította meg, s már inteni akart neki – de hová lett? Nem vette észre senki, amikor kiröppent a nyitott ablakon, vissza a tengerparti rengeteg erdőbe.”
Az udvari karmester – Ahriman szellemében –
„égre-földre magasztalta a gépfülemülét, s azt erősítgette, hogy nemcsak pompás külsejével, de belső értékével is túlszárnyalja az igazit”.
„A szegény halászok, akik sokszor hallották az igazi fülemüle énekét”, így vélekednek az utánzatról: „Szépen hangzik, meg kell adni, de hiányzik belőle valami, csak magunk se tudjuk, hogy mi”. A személyiség spirituális ihletésű aspektusa érzi, mi hiányzik abból: a lélek.
A mechanikus madár csak látszólag fáradhatatlan, mert „egyszer csak kattant egyet valami a madár gyomrában, aztán krrrr! (…) A madár megnémult”. A földi tudat csődöt mond, lehetőségeinek határához ér.
Évekkel később a kínai császár halálos beteg lett, „már lélegezni is alig tudott, úgy érezte, mintha valami ránehezedett volna. Kinyitotta a szemét, s akkor látta: a halál telepedett a mellére. (…) A mennyezetes ágy függönyeinek redői közül különös arcok meredtek a császárra, rútak és vigyorgók, de szép, szelíd arcok is: ezek a császár hajdani jó és gonosz cselekedetei voltak.” A császár zenéért, vigasztaló énekért könyörgött, de a rugóra járó madár néma volt.
„Egyszerre csak gyönyörűséges szép ének áradt be az ablakon. A hajdani fülemüle ült kinn egy faágon, a száműzött kis énekes: hírét vette, hogy a császár halálán van, s hozzáröpült, hogy énekével vigaszt és reményt adjon neki.” A halál az énektől elérzékenyülve visszavonult, a császár „álomba merült az édes énektől, gyógyító mély álomba”. Reggel eljöttek az udvari emberek, „hogy megnézzék halott császárjukat. Elhűlve álltak meg az ajtóban, amikor a császár rájuk köszönt: – Jó reggelt!”
A császár halálos betegsége a spirituális ego lebomlására utal a valódi önismerethez jutó jelölt lényében. A Lélek tiszta rezgésterében végbemegy az én háttérbe vonulása és az önátadás csodája.
____________
*Lucifer: az akadályozó, kísértő szellemek egyik csoportjának fejedelme. Ez az ellenerő arra törekszik, hogy az emberek olyan dolgot próbáljanak megtenni, aminél túl magas a léc nekik, hogy fantáziáljanak, bigottokká és álmodozókká, a tekintélyek passzív követőivé váljanak; érett, autonóm, Szellemhez kapcsolódó lények helyett. Ez a befolyás lelkes imádattá, érzelmekké és szenvedélyekké válhat, amelyek a végletekig fokozódnak. Az ilyen befolyás alatt álló emberek azt gondolhatják, hogy a spirituális utat követik, de ez a tévhitük egy önző vágyon alapul.
** Ahriman: az akadályozó, kísértő szellemek egy másik csoportjának vezetője. Mélyen az anyagba taszítják az embereket. A szó szerinti értelmezés, a gépies gondolkodás és a szűklátókörűség az ilyen befolyás alatt álló emberek jellemzői. A földi intelligenciát és a logikus gondolkodást túlfejlesztik, a tudományt és a technológiát pedig egy ideális világ megteremtésének eszközeinek tekintik. Az igaz, örök értékeket hamis értékek váltják fel.
Az ellenerőkről („ördögi” lényekről) az antropozófia szellemi irányzatát megalapító Rudolf Steiner könyveiben lehet többet olvasni.
___________________
A mese magyarnyelvű forrása:
https://mek.oszk.hu/00300/00309/00309.htm#7
