Mindannyian érezzük, hogy a világ tele van gonoszsággal és veszéllyel, és gyakran azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit létünk megszabadításáért és a világ jobbá tételéért.
A „Gyöngy himnusz” egy olyan történetet mesél el, amelyben a főszereplőt, egy herceget, a szülei Egyiptomba küldenek, hogy visszaszerezzen egy gyöngyöt, egy értékes ékszert, melyet egy hatalmas sárkány – egy kígyó – őriz. Az ifjú herceg megérkezik Egyiptomba, megtalálja a sárkányt egy sötét labirintusban és készen áll a nehéz és veszélyes harcra, amelyre kihívja a szörnyeteget. Azonban nincs felkészülve arra a fajta harcra, amelyben része lesz. Mivel a sárkány nem bocsátkozik fizikailag harcba vele, hanem a tekintetével hipnotizálja a herceget, és egy egészen másfajta harcra kényszeríti, a sárkány abba az illúzióba ringatja a herceget, hogy harcba bocsátkozott vele. Mivel a herceg azért jött, hogy harcoljon, mindennel és mindenkivel harcba száll, jobbra-balra csapkodva. A sárkány derültségére önmagát sebesíti meg, mivel ütéseinek ereje visszapattan a labirintus sötét falairól és egyre nagyobb szenvedést okoz a hercegnek.
A herceg nem veszi észre, hogy egyáltalán nem a sárkánnyal harcol, hanem önmagával. Minél jobban belemerül a harcba, minél inkább fel akar készülni a fenyegető veszélyre, annál nagyobb teret ad a sárkánynak a manőverezésre. A sárkány különböző, képzeletbeli helyzetek elé állítja, arra kényszerítve, hogy egyre nagyobb veszélyeket találjon ki magának.
Mindannyian érezzük, hogy a világ tele van gonoszsággal és veszéllyel, és gyakran azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit létünk megszabadításáért és a világ jobbá tételéért. Különböző helyzeteket élünk át, és ezekhez félelmet, reményt és különböző víziókat kapcsolunk. Gyakran szürke, egyhangú létként gondolunk az életre. De vegyük észre, hogy tudatunkat nagyon gyakran érik olyan pillanatok, amikor úgy gondoljuk, hogy felvillan egy fénysugár. Egy pillanatra jelenik meg a szemünk előtt, egy filmben látott, könyvben olvastott vagy zenében hallott dologként, ami elgondolkodtat minket. Ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra ebben a gyorsan rohanó időben, és elgondolkodni azon, hogy mi történt velünk, mi váltotta ki belőlünk azt a reakciót, amit a kapott benyomásra tettünk, és miért.
Lehet, hogy ez a világ kettős voltára világít rá, ahogy azt a „Mátrix” című film ábrázolta, ahol a főszereplő olyan ügynökökkel harcol, akik az emberiséget illúzióban akarják tartani. Lehet, hogy ez a helyzet az „Idétlen időkig” című film főszereplőjével is, aki megpróbál rájönni, mit csinál rosszul az életben, hogy azt újra és újra át kell élnie. Talán egy pillanatra elcsodálkozunk a „Szépség és szörnyeteg”-et nézve, hogy miért kap állati formát egy olyan ember, aki nem riad vissza a gonoszságtól és a kegyetlenségtől, és nem érti, hogy miben bűnös, „szörny” alakjában mégis valamiféle csodára vár. Vagy talán végül szentelünk egy pillanatnyi figyelmet annak a fiúnak, aki különleges, ám látens erőkkel rendelkezik, és akinek a tanára, aki egy iskola igazgatója, főnixmadarat tart az irodájában, ahogy az J. K. Rowling könyvében, a „Harry Potter és a Titkok Kamrájá”-ban szerepel.
Az igazgató beszél a fiúnak a madár különleges erejéről, ami hihetetlen, tekintve a főnix apró termetét. A fiú el van ragadtatva a tanárától és feltétel nélkül bízik benne. Ezért, amikor leereszkedik a földalatti labirintusba, nem tudva, hogy mi vár ott rá, és mivel kell szembenéznie, csak azt tudja, hogy le kell győznie a baziliszkuszt. Azonban teljesen és rendíthetetlenül meg van győződve róla, hogy a tanár ki fogja segíteni mindenféle bajból, még akkor is, ha látszólag távol van tőle. Ez a hűség és mentorába vetett hit az, ami arra készteti a főnixet, hogy a kritikus órában közbelépjen, amikor a hatalmas, delejes szemű kígyó, a baziliszkusz megjelenik. A mágikus madár megvakítja a baziliszkuszt, megtörve ezzel azt az illúziórikus hitet, hogy a szörnyű fogú, gigantikus hüllő sérthetetlen. Az illúzió elmútával a fiú megtalálja a kardot, a csodálatosan fénylő fegyvert, és legyőzi a baziliszkuszt. A mágikus kard, mint egy villámcsapás, nem csak a sárkányt pusztítja el, hanem, elsőként elégeti azt a maroknyi hamut is, amiből a főnixnek testileg újra és újra újjá kellett születnie egy megmentőre várva.
Másodszor, a baziliszkusz megsemmisítése leleplezte a sárkány által eltulajdonított és a testében elrejtett Gyöngyöt. Ennek az ékszernek köszönhetően volt a földalatti labirintus uralkodója annyira hatalmas. A Gyöngy adta neki a rendkívüli erőt az illúziók létrehozására. De a Gyöngy az, ami a sárkány testének belső elemeként, azokat a fényvillanásokat okozza a hüllő szemében, amelyek a „kvázi-valóság” sűrű illúziója közepette olyan káprázatokat idéz elő, melyek az illúzió által megszállt személy figyelmét felkeltve, lehetővé teszik számára, hogy egy pillanatra megálljon, és folyamatosan erőt gyűjtsön ahhoz, hogy kiszabaduljon ebből a hálóból. A Gyöngynek, az igazi Tudás és Bölcsesség csodálatos ékszerének, mindenkit szolgálnia kellene, de hatalmának mások ellen fordítása miatt kezdett el a bitorló vadállattá, sárkánnyá változni.
Aztán, miután a csata véget ért, az aranytollú Főnix kiviszi a fiút a Gyönggyel együtt a sötét labirintusból. A fiú azt is kezdi megérteni, hogy a Főnix és a kard nem valamiféle külsőleg kapott tulajdonságok, hanem a szíve erejét jelképezik, melynek a rendíthetetlen hit által táplálva minden csatát jó véghez kell vinnie.
