Kire kellene néznem?
Melyik oldalra?
Hová menjek?
– Maradj csendben, Tűz Fia! –
suttogja a belső hang alig hallhatóan.
Ám elégedetlenség vesz erőt az arany nyugtalanságon,
ami mozgásba hozza a létezés egész univerzumát.
A tehetetlenség erősödik és siránkozássá válik,
s a lét elárasztja az életet,
mint egy ujj, ami eltakarít egy fénylő vászonról nemkívánatos dolgokat.
Ők azonban visszatérnek:
Kire kellene néznem?
Mit kellene tennem, hogy eljussak – nem is tudom, hogy hova?
– Maradj csendben, Tűz Fia! –
suttogja a századok nyilvánvaló és érinthetetlen hangja.
Aztán a csend
egyszer csak megragadja a csomót
és kioldja a bogokat.
Nincs többé hely, sem személy, sem rész, sem irány.
Megvalósul a csend
és a szeretet.
