Az elsötétült földi határ mentén felemelt fejjel járva egy magasztos égi rend tüzeit látom sziporkázni.
Az „130069” egy képletes szám, ami egy hősi eposzt, egy hatalmas emberi küzdelmet jelképez. Egy triptichon, azaz a fejlődés három szakaszának szimbolikus ábrázolása.
Kezdjük a végével, hogy aztán az elejével fejezzük be.
„6”-osokként és „9”-esekként állunk a sötét földi partokon. A hatos szám földi személyiségünket, szüleink örökségét, vérvonalunk eredményeit mutatja. A kilences szám az ember örökkévaló és halhatatlan részét jelképezi. Mennyei Atyánk örökségét.
Amikor a hatos nem ismeri fel, nem fogadja el a kilencest és ezért nem találja a lét értelmét, akkor a földi partok sötétek. A földi hal nem ismeri fel az égi halat és a tomboló hullámok a partra vetik. A földi partok azonban elsőre egyáltalán nem tűnnek sötétnek. Ellenkezőleg! A napfény szikrázik a vízen és a tengeri szellő által ringatott pálmák vidáman integetnek felénk. Ebben az állapotban mi is felemelt tekintettel állunk a parton. Ez azonban nem a lélek tekintete, hanem a földi szemeké.
Tizenkét illúzió
Ezután egy hosszú fejlődési út kezdődik. Ezt az utat a „0” jelöli a „6”-os szám mellett. Ez egy varázslatos, körkörös utazás tizenkét aspektussal. Ez a tizenkét eszme az, ami előre hajtja az emberiséget. Tizenkét erőkoncentrációról van szó, melyek kölcsönhatásba lépnek velünk, mivel mi magunk vagyunk ezeknek az erőknek a teremtői. Ezek a kényszerítő hatások, melyeket a gnosztikus tanítás „eonoknak” nevez, határozzák meg földi utunk irányát. Jan van Rijckenborgh a Pistis Sophia gnosztikus misztériumaiban megnevezte ezt a tizenkét eont [1]. Amikor az általa megnevezett tizenkét eont öt csoportra osztjuk, akkor a következő áttekintést kapjuk.
Az első csoport két eonból áll: 1. az én-tudat alapelvéből és 2. a birtoklási ösztönből. Ez a csoport a földi lét alapja, melynek az a vezérelve, hogy „én egy önálló ember vagyok, akinek fenn kell tartania magát, ezért szükségem van javakra.” Az „én” az anyagban igyekszik fenntartani magát, és ezt javak által biztosítja. Ezek a javak egyrészt anyagiak, másrészt nem anyagiak. A elvont javak közé tartozik például a tudásunk gazdagsága, valamint a többi emberhez fűződő érzelmi kapcsolataink.
Az első csoport alapján alakul ki az eonok második csoportja. Ebbe a második csoportba tartozik: 3. a testvériség, 4. a hazaszeretet és 5. az erő, a bátorság és a hősiesség eszménye. Itt a vezérmotívum egy elhatárolt, korlátozott egység. Az én családom, az én érdeklődési köröm, az én hazám. Az egységnek emiatt az utánzata miatt – amiben az egyik ember benne van, a másik nem – támad fel a harc. Hiszen a többieknek, akik nem tartoznak az én csoportomba, szintén vannak saját érdekeik. Ezért az erő és a hősiesség szintén ebbe a csoportba tartozik: erőn és bátorságon keresztül nyerjük meg a csatát, a mi csoportunk győzhet. A médiajelentések tele vannak ennek a csoportnak a vonatkozásaival. Gondoljunk például a profi sportok világára.
A harmadik csoportban azt látjuk, hogy az eonikus kép megváltozik. Ez a csoport a következő elképzelésekből áll: 6. a termékenység gondolata és 7. az élet igazi harmóniájának eszméje. Itt a természettel való harmóniában élés eszményével van dolgunk. Hogy miért változott meg az eonikus törekvés, és miért kell ezt a fázist követnie a negyedik csoportnak, az később derül ki.
A negyedik csoportot 8-dikként az okkultizmusnak nevezett fejlődés alkotja. Az „okkult” szó jelentése „rejtett”. Itt találkozunk minden ezoterikus és okkult mozgalommal és módszerrel, amellyel a földi birodalom ismeretlen, rejtett részébe próbálnak behatolni. Ezeknél a próbálkozásoknál általában az én-tudat marad előtérben. Az „én” igyekszik kiterjeszteni cselekvési hatókörét. Az okkult törekvéseket ily módon egy utolsó csoport követi, ami négy eonból áll.
Ezt az ötödik csoportot a következők jellemzik: 9. a dialektikus istenné válás álma és ennek a téveszmének a megvalósítására tett kísérlet; 10. mentális értelemben, 11. etikai igazolásként és 12. anyagi megvalósításként. Erre a csoportra még részletesen visszatérünk.
Így áll előttünk a káprázat lánca, a dialektikus nap tizenkét órája, Maya tizenkét kapuja.
Eonikus óra
A megnyilvánulás kozmikus napjának kezdetén a világkorszak órája ketyegni kezd. Elkezdődik az emberi kultúra fejlődésének tizenkét szakasza. Egy emberi lény utazását követve ezeken a korszakos fázisokon keresztül, nagy általánosságban, a következő képet látjuk.
Ahhoz, hogy fenntartsuk magunkat a földi természetben, rendelkeznünk kell egy én-tudattal. A természet változékony és tele van veszélyekkel. Ahhoz, hogy ezekre a változásokra megfelelően reagálhassunk, tudatos stratégiát kell alkalmaznunk. A túlélési stratégiánk azonban erőforrásoktól függ: élelemtől, lakhatástól, fegyverektől és tudástól. A birtoklási ösztön tehát elválaszthatatlan az én-tudattól. Az első és a második eon képezi az „én” és az általunk ismert élet alapját.
A legalapvetőbb szükségletek kielégítésekor a második csoport erői érvényesülnek. Most a nyereség biztosításáról van szó. Egyedül gyengék és kiszolgáltatottak vagyunk, de másokkal, hasonló gondolkodású emberekkel együtt meg tudjuk védeni vagyonunkat. Tehát csoportokat alkotunk: a cégünket, politikai pártunkat, országunkat. A következmény konfliktus. Harcolnunk kell majd az érdekeinkért ás az elképzeléseinkért. A földet ismét vörösre színezi a vér. Volt ez valaha is másként?
Azt mondtuk, hogy a harmadik csoporttal megváltozik az eonikus kép. Ez logikus következmény, mert az állandó harc fáradságot okoz. A szenvedés, a bánat és a szakadatlan küzdelem vigasztalansága békére és harmonikus életre vágyik. Abban reménykedünk, hogy véget ér a hiábavalóság, és egy olyan útra térünk, amely gyümölcsözőnek tűnik számunkra. Ezt a törekvést az iparosodott élettől elforduló, vidéki életet választó emberek illusztrálják. Egy természetközeli és harmonikus életet.
Ez a romantikus és idilli gondolat azonban nem tudja igazán kielégíteni az emberi lelket. Ennek az az oka, hogy a természetben a dolgok mindig visszatérnek kiindulópontjukhoz. Minden természetes folyamat ciklikus. Mindig üres kézzel maradunk és egy új ciklus kezdődik. Ez megint csak fáradtsághoz vezet és ahhoz a vágyhoz, hogy megtaláljuk az élet értelmét, egy folyamatos, emelkedő irányú fejlődés utáni vágyhoz.
Ez a törekvés a negyedik csoportban, az okkultizmusban és az ezotériában csúcsosodik ki. Megpróbáljuk meghaladni a természet látható és ismert aspektusait, feltárva az ismeretlen és rejtett részét. Az élet értelmének keresése folytatódik. A nyolcadik korszak/eon nagyon varázslatos, mert a fátyol túloldalán lévő világ fokozottan kapcsolatba kerül mindennapi életünkkel. Kétségtelenül érdekes, de veszélyes is. Tudjuk pontosan, mit csinálunk? A 8-as szám két kerékből, két világból áll. Amikor én-tudatunkkal összekapcsoljuk a felső kereket, a szellemi világot, az alsó kerékkel, az anyagi világgal, a kerekek gyorsabban kezdenek forogni. A több világban folytatott tudatos tevékenységünk miatt a ciklusok felgyorsulnak. A karma és hatásai – ok és okozat – felhalmozódnak, felgyorsulnak. Az okkultizmus tehát gyorsulást eredményez, de nem vezet megoldáshoz.
Talán érdemes lenne rámutatni arra, hogy az eonikus vonatkozások sok inkarnációt ölelnek fel. Felhalmozott gazdag tapasztalatunk, bár tudat alatt, minden új földi életben megnyilvánul. Ha átéltünk egy bizonyos szakaszt, és egy korábbi inkarnációban felfedeztük annak lényegét, akkor nem szükséges megismételni ezt a tapasztalatot. Ekkor az az érzésünk, hogy ismerjük egy bizonyos út gyümölcseit; megkóstoltuk azokat. Jelenlegi személyiségünket és jellemünket a múlt eredményeként tudjuk felfogni. Egyéni személyiségként nagyon különbözőek vagyunk a bennünk jelenleg uralkodó különböző eonikus szempontok miatt. Mindezek az eonikus jellemvonások azonban nem képezik az emberi lény lényegét, mivel az idő múlásával változnak.
Az utolsó fázis
Mivel életproblémánkra nem találtunk igazi megoldást, végre elérkezünk az eonok utolsó csoportjához. Ez az ötödik csoport a dialektikus megistenülés álmát és ennek a kísérletnek a lépésről lépésre való megvalósítását képviseli. Ez a halhatatlanság keresése, kísérlet a földi paradicsom megvalósítására. A cél a halál legyőzése. Ez a gondolat olyan az ember számára, mint egy szent grál. Kicsit mélyebbre fogunk hatolni ennek az elképzelésnek egy adott változatába, mert napjainkban ez a törekvés erőteljesen megjelenik.
A robotok és a mesterséges intelligencia fejlesztéséről van szó. A mozgató gondolat a következő: ha a tudatunkat át tudjuk vinni egy mesterséges agysejtekkel rendelkező robotagyba, akkor tovább élhetünk, ha a testünk meghal. Vagy ha robotimplantátumokkal módosítjuk természetes testünket, akkor megállíthatjuk annak bomlását. Ezután úgy cserélgetjük a hibás alkatrészeket, mint egy autónál.
A Star Trek filmek rajongói talán emlékeznek arra, hogy létezett egy „Borg” nevű civilizáció. Robotimplantátumokkal rendelkező lények voltak, amelyeket egy „Borg királynő” nevű kollektív tudat vezérelt. Óriási kockákban repültek át az univerzumon, elnyelve más civilizációkat, és technológiai adaptáció útján kollektívájukba asszimilálva azokat. Egy ilyen asszimiláció után mindig az az ominózus üzenet hangzott el, hogy „Az ellenállás hiábavaló”. Ez az ötödik csoport eonikus eszméjének tipikus példája. Régebben ez „sci-fi” volt, ennek a gondolatnak a kidolgozása a tizedik korszak/eon mentális szintjén zajlott, amit számunkra filmként mutattak be. Most azonban elérkeztünk a tizenkettedik korszakhoz/eonhoz, és ennek a törekvésnek az anyagban való megvalósulását a legkülönfélébb változatokban láthatjuk: vannak nanorobotok, amelyek bejuthatnak a vérkeringésünkbe, a katonaság által használt robotrovarok, valamint az agyunk és egy számítógép közötti közvetlen kommunikáció lehetősége. Ebben [ az angol nyelvű] videóban láthatod, hogyan működik egy humanoid robot.
Utópikus álom
Először is az a kérdés, hogy az eonikus megközelítés miért nem vezet soha sikerre, miért marad utópia az ily módon kergetett halhatatlanság. Ez az anyag alapvető természetéhez és törvényeihez kapcsolódik: ahhoz, ami a földi életterületet alkotja.
Tegyük fel, hogy valaki hagyományos módon süt egy vekni kenyeret. Ha odafigyeléssel és munkája iránti szeretettel dagasztja a tésztát, akkor valamit átad magából a termékébe. Valami a lelke minőségéből átáramlik a munkájába. Az eredmény egy kiváló minőségű, élvezetes termék. De az a probléma, hogy ez csak egy vekni kenyér. Hogyan adjuk enni az összes éhezőnek? Gépet készítünk mechanikus dagasztókarokkal, szállítószalagokkal, ami teljesen automatikus és műszakilag fejlett. Most ezer cipót készítünk ugyanannyi idő alatt. Csakhogy ezek a cipók már nem ugyanolyan tápértékkel, minőséggel rendelkeznek, mint az általunk készített cipó: energetikailag szegényesek.
Ellentmondást látunk a gazdagság és a szegénység között. Ahogy a természet minden polaritása, ezek is összefüggenek és elválaszthatatlanok. A nyereségünk veszteség lesz, és a veszteségünk ismét nyereséggé válik. A természetben, ha valamit nyerünk a bal oldalon, akkor valami elvész a jobb oldalon, és fordítva. Ez a relativitáselmélet lényege.
Két lehetőség
Mint korábban jeleztük, kollektívaként, emberiségként elérkeztünk a tizenkettedik eonhoz. Mi történik, ha az eonikus óra tizenkettőt üt? Két lehetőség van: egy pozitív és egy negatív fejlemény. Választhatunk a kollektív hanyatlás vagy a belső forradalom között. A pozitív megoldás, a belső forradalom, személyes felemelkedéshez vezet. Ha sokan választanák ezt a felszabadító utat, akkor lenne kollektív felemelkedés is. A felemelkedés és a hanyatlás ismét egyszerre megy végbe. A kényszerű, kollektív bukás a negatív megoldás.
Az ember gondolaterejéből táplálkozó eonok hatalma nem növekedhet végtelenül, mert megzavarják a világegyetem rendjét. Amikor az eonikus erőkoncentráció meghaladja az elviselhető határt, akkor az univerzum beavatkozik. A kozmikus tűzön keresztül tisztulási folyamat megy végbe. Az óriási tűzfolyamatok megtisztítják az asztrális légkört, és az emberiség elszakad az eonoktól. Az eonikus erők által vezérelt és inspirált kulturális fejlődésünk lefelé irányuló mozgássá válik. A kő, amit nagy nehezen felfelé gurítottunk, áthalad a legmagasabb ponton, és elindul lefelé. Az emberi kultúra, bár szükséges a földi létünkhöz, nem oldja meg az élet problémáját.
A pozitív megoldás az, amikor egy személy vagy emberek egy csoportja tudatára ébred az eonikus illúziónak, az eddig-és-ne-tovább körének. Ez bármikor megvalósítható; nem attól függ, hogy a kollektíva eléri-e a tizenkettedik eont. Az ember, tapasztalatai alapján, tudatára ébred az eonikus út reménytelenségének. Megérti, hogy minden haladás egyben hanyatlás is. Rájön, hogy vissza kell forgatnia belső, személyes eónikus óráját. Kiutat keres a körkörös pályákból, és meg akarja szakítani magában a kényszerítő eonikus hajtóerőket. Ez az „én” semlegesítését jelenti, mivel az én-tudat minden aspektusával együtt a tizenkét eonikus óra eredménye. Most elérkeztünk a „0”-hoz, amely a „3”-as után következik az „130069” képletes számban. Ez a nulla a semlegesítést, a szakítást, a múlt felszámolását jelenti. Ez az óramutató járásával ellentétes irányú mozgás. Áthaladás a sivatagon, a tizenkét korszakon/eonon át tartó fejlődés megfordulása.
Tizenhárom
Hogyan képes egy személy lebontani a saját „énjét”? Az én-tudat önmagában, tapasztalatok révén tudatosíthat néhány eonikus vonatkozást és semlegesítheti azokat. Mégsem tudja megbontani saját alapját, amelyet főleg az első és a második eon alakított ki. Az „én” nem tudja legyőzni az „én”-t. Akkor hogyan oldjuk meg ezt a lehetetlen problémát?
Az emberiséget sohasem hagyták spirituális útmutatás nélkül, segítség nélkül az életen át folytatott küzdelmében. Csak ez nem olyan fajta segítség, ami én-központú törekvéseinkben erősít meg bennünket. Néha magányosnak és elhagyatottnak érezzük magunkat, mert támogatást akarunk személyes céljaink eléréséhez. Az Univerzum nem tudja támogatni az ilyen törekvéseket, mert nem illeszkednek bele a nagy képbe. Ha azonban az eonikus ciklusoktól való megszabadulásra vágyunk, amikor lelkünk kétségbeesetten kiált, akkor az Univerzum a segítségünkre siet. Úgy tűnik, a segítség megoldja lehetetlen problémánkat. Minden igazi segítség a mindenütt jelenlévő spirituális központból fakad. Amikor tudatára ébredünk annak, hogy ez a központ bennünk is létezik, akkor egy újfajta valóság ajtaja tárul fel előttünk. Akkor válunk „13”-assá, ami a képletes számunk megkoronázása.
Hogyan oldotta meg ezt a problémát Jézus Krisztus, a tizenharmadik a tizenkettő között? Erre a „csodálatos megvendégelés”[2] rejtélyes példája ad néhány támpontot. Amikor Jézus látta az őt követő tömeget, így szólt: „Ültessétek le őket!”
Ezt a szimbolikus ábrázolást a következőképpen értelmezhetjük. Jézus maga előtt látja azokat az embereket, akik kiutat keresnek, elvégre követik őt. Azt mondja nekik: „Hagyjátok abba az eonikus körökben való rohangálást és üljetek le”. Követik a tanácsát, és akkor a Tizenharmadik természetfeletti táplálékkal látja el őket. Jézusnak van két hala és öt kenyere. A két hal a „6” és a „9”, az ember földi és szellemi része. De most, a körkörös pályák elhagyatottságának tapasztalata révén, a földi hal készen áll a szellemi hal felismerésére és követésére. A „6”-os „9”-esre változik; a tömeg követi Jézust. A belső kereszténységben ez azt jelenti, hogy elfogadjuk szellemi örökségünket, vagyis a bennünk lévő Krisztus-elv felé fordulunk.
A földi ember megnyílik a lénye középpontjában álló spirituális forrás felé, és elkezd esni a mannaeső a sivatagban. Ez a manna az öt kenyérből származik. Az ötös szám az újjászületett emberi lélekhez kapcsolódik, amelyet szimbolikusan a pentagram képvisel. Négy éter építi fel az emberi személyiséget, de az ötödik éter, amelyet lélekéternek vagy tűzéternek is neveznek, spirituális kinyilatkoztatás. Egy szellemi erő, amely új inspirációként tárul fel a földi emberben. Ez a lélekerő feltöri a Borg kockát és keresztté változtatja. Az eonikus kristályosodás képe, a tizenkét élű kocka átalakuláson megy keresztül. Az emberi lélek mozgatórugója már nem a tizenkét eonoszlop, hanem a kereszttel találkozó rózsa. Ez a virágzó szellemi rózsa és a kereszt, a rózsakereszt szimbolikája.
Ennek az új tudatnak a kialakulása megoldja a lehetetlen problémát. Az új lélektudat helyettesítheti a régi én-tudatot. Azzal a feltétellel, hogy az „én” átadja magát ennek az új tudatnak, a személyiség eonikus alapja, az én-tudat és a birtoklási ösztön lebomlik. Ezáltal megújultunk.
Hogy a lélek-éteren keresztül a birtoklási vágy is eltűnik, azt a tizenkét teli kosár bizonyítja, amelyek a sokaság táplálása után is megmaradnak. A lélekéter egy mindenütt jelenlévő spirituális forrásból származik: a Hétszeres Lélekből vagy Szellemlélekből. Mindig bőven van élelem: tizenkét teli kosár. Aztán felépítettük az Új Jeruzsálemet, a szent várost tizenkét kapuval, ahol a szellemi Nap, a tizenharmadik soha nem nyugszik le.
_____________________
Források:
[1] Pistis Sophia, 24. fejezet: Az állatöv, mint tizenkétszeres börtön
[2] Máté 14:13-21
