Az ember többdimenziós lénye
Van egy ősi tudás, a Sophia Perennis, ami szinte minden kulturális hagyományban megtalálható – a Védákban, a hermetikus filozófiában, a szufizmusban, a teozófiában, az antropozófiában és az ezoterikus kereszténységben, amihez a Rózsakereszt is tartozik. Ennek az ősi tudásnak egy része az az ismeret, hogy az ember egy hétszeres mikrokozmosz, ami egy halhatatlan és egy halandó részből áll.
Nézzük meg közelebbről létünknek ezt a hétszeres csodáját:
Az ember valódi lénye a halhatatlan személyiségének a magja. Ez a legbelső lénye három részből áll:
(7) az örök, anyagtalan szellemi elemből (Atman), ami
(6) az örök lélekbe (Buddhi) és
(5) a magasabb tudatba (felső Manasz) öltözködik.
Ez a háromságos lény arra vár, hogy a földi emberben kibontakozhasson. Ennek lehetőségét a földi ember teremtheti meg.
A földi ember személyisége a következő részekből áll:
(4) földi tudatból (alsóbb Manasz) – azaz mentál testből,
(3) érzelmi nézetből – azaz asztrál testből,
(2) életképességből – vagyis étertestből és
(1) fizikai testből.
Tehát a halhatatlan mikrokozmikus szerkezet az, ami a szellemi és lélekmagjával együtt behatol az anyagi világba az inkarnáció során, hogy ott összekapcsolódjon egy halandó földi testtel annak érdekében, hogy fizikai formát nyerjen, amelyben megnyilvánulhat az anyagi világban.
Az emberi élet értelme
Valódi lényünk alvó állapotban, mintegy magként, nyugszik bennünk. Arra vár, hogy a földi tudatosságunk tudomást szerezzen erről a magról és támogassa annak egy tökéletes szellem-lélek emberré való kibontakozását. Az ember tökéletesség, igazság, béke és mindent felölelő szeretet utáni vágya ennek a halhatatlan, valódi lényének köszönhető. Ez az a motor, ami keresésre ösztönöz minket, amíg rá nem lelünk a belső forrásunkra és fel nem ismerjük, hogy nekünk, öntudatos földi embereknek a magasabb személyiségünk szolgálatára kell állnunk, hogy az aktívvá válhasson. A valódi lényünk, ami elválaszthatatlan az isteni forrástól, mindazzal a bölcsességgel és teremtőerővel rendelkezik, ami ahhoz szükséges, hogy a természeti lényünkben felébredjen a szellemi lény, hogy az örökkévaló szellemi erők élő eszközévé válhassunk és az isteni akaratnak megfelelően támogathassuk a természeti és a szellemi fejlődést.
Létünk magasabb értelme az, hogy az anyagi síkra leereszkedett, mindent átfogó kozmikus tudatot támogassuk.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a földi gondolkodásnak, a mai ember ego logikájának át kell alakulnia egy magasabb értelemmé, melyben bölcsesség és szeretet lakozik. Magasabb gondolkodási képességünk már működik egy személyen túli tudattérben, és az anyagi világban is képes kifejezésre jutni a személyiség önzetlen szolgálata által.
Amikor meghalunk, a valódi lényünk először a fizikai formától válik el és magával viszi a finom-anyagi testeket a túlvilági szférákba. Ott a leélt élet lényege beépül a mikrokozmosz számtalan inkarnációja során felgyülemlett tapasztalatkincsbe. Ez képezi egy újabb, megfelelő szintű anyagi inkarnáció létrehozásának a magját.
A karma törvénye minden egyes személy számára lehetőséget teremt arra, hogy a következő inkarnációja során megtapasztalhassa mindannak a múltbeli tettének és hibájának a következményeit, melyek megsértik az isteni törvényt. Ily módon lehetőséget kapnak arra, hogy önként felülemelkedjenek ezeken a következményeken és átalakítsák azokat a bölcsesség segítségével.
A reinkarnáció kereke mindaddig forog a valódi lényünk számára, amíg fel nem ismerjük a valódi rendeltetésünket és elő nem segítjük annak megvalósulását. Az eljövendő új ember, a szellem-lélek ember képének megvalósulását, aki örökkévaló lesz és nem lesz többé alávetve a halálnak. Valóban Isten gyermekévé válik, akit a mindenség megnyilvánulásában való együttműködésre szólítanak fel.
Amikor tudatára ébredünk ennek a csodálatos fejlődésnek, aminek a lehetősége bennünk van és amire hívnak minket, akkor csendben befelé fordulunk a szívünkben lakozó mennyei lélekmag felé, és akkor életünk minden pillanatában megtaláljuk a helyes döntést, ami megfelel a magasabb, teremtő akaratnak.
Amikor elérjük a belső önállóságot, ami egyedül szellem-lélek lényünkhöz kötődik, akkor minden pillanatban tudni fogjuk, hogyan kell viselkednünk ahhoz, hogy a belső törvényünkkel összhangban maradjunk.
Az élet és halál misztériumáról való elgondolkodás végén szeretném Herman Hesse egyik versét idézni, melynek címe Az általam választott élet. Ebben a versben Hesse azt állítja, hogy mielőtt erre a földi világra jött, megmutatták neki, hogy mi vár rá, minden bújával, bajával, örömével és fényével.
„Megmutatták nekem a rosszat és a jót
megmutatták, hogy mennyi gyarlóság vár rám …” és aztán
„Hallottam ahogy egy lény megkérdi tőlem
van-e bátorságom hozzá, hogy véghez vigyem.”
Majd a vers így folytatódik:
„Ezt az életet fogom élni!
válaszoltam határozott hangon.”
