Azért érezzük a karácsony témáját és annak a szellemiséggel való kapcsolatát érdekesnek, mert szükséges, hogy fényt vessünk az emberben lévő belső igazság dimenziójára, ami kulcsot ad ahhoz az átváltozáshoz és átalakuláshoz, amit rendszerint az alkímia tudományával hoznak összefüggésbe. Nem abban az értelemben, hogy a fémeket átalakítja és az ólomból aranyat csinál, hanem azért, mert a tudatunk és életünk minden nézetét átalakítja.
A belső kereszténység és az egyetemes tanítás
A kereszténység, ami oly közvetlenül érinti a nyugati embereket, gazdag hagyomány nem csak történelmi szempontból, valamint mindabból, ami közvetlenül a tanításaihoz kapcsolódik tapasztalat és hagyomány útján, hanem mindenek felett a kereszténység belső dimenzióját tekintve.
Ezért a kereszténységet azon hagyományok egyikeként összegezzük, amit egyetemes tanításként ismerünk. Az egyetemes tanítás az emberben megnyilvánult igazság, ami különböző jelképeket és nyelveket használva, különböző időben és helyeken, különböző emberek és kultúrák közt jelent meg. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája az egész emberiség belső tudását tartalmazó mozaikot nevezi egyetemes tanításnak.
Ebben a rövid szövegben a kereszténységet a külső jelképrendszer alapján, azaz a közérthető kereszténység szempontjából fogjuk vizsgálni, megpróbálva mindezeket a jelképeket bevinni a belső nézetbe, amit ezoterikusnak neveznek.
A karácsony és a fény születése
A karácsony az egész emberiség számára a fény születését jelképezi egy adott időben. Ez a lényeges jelkép – annak a csodálatos lehetőségnek a jelképe, hogy az egész emberiség átalakulhat – a fénynek az emberben való megszületéséről ad számot.
A karácsonyról való ilyesfajta elképzelés arra is utal, hogy az ember a belső karácsonyát az évnek és az életének bármelyik pillanatában megünnepelheti, és attól a pillanattól kezdve, amikor a fény, az egyetemes elem, megszülethet az emberben, akkor életének karácsonyát először és egyetlen alkalomként ünnepelheti meg.
Miért első és egyetlen alkalomként?
Azért, mert abban a pillanatban, amikor a fény megszületik az emberben és az ember megünnepli azt, az élete többé már sohasem lesz a régi. Az ember ekkor akár öntudatlanul, akár intuitív módon, de mindenképpen a fény keresőjévé válik. Ily módon a fény, ami megszületik benne, egy belső elvként ragyogni kezd és valódi békéhez, boldogsághoz és nyugalomhoz vezeti őt, amennyiben a tudata és az élete összhangba kerül az egyetemes fénynek ezzel az elvével.
A keresztény ünnepek jelképrendszere
A keresztény ünnepek közül legalább kettőt mindannyian ismerünk: a karácsonyt és a húsvétot. Azonban nem csak ez a két fontos keresztény ünnep létezik. Meg kell jegyezni legalább még kettőt, a pünkösdöt és a manisolát (amit a középkorban megünnepeltek, manapság azonban nem nagyon ismeri senki).
Ennek a négy keresztény ünnepnek az értelme nem csak az evangélium szereplőinek az elbeszéléseiben rejlik, hanem ezek az átalakulás négy mozzanatát is képviselik.
Az északi féltekén, ahol ezek a hagyományok születtek, közvetlen módon az évszakokkal kapcsolódnak össze: a karácsony a téli évszakkal, a húsvét a tavasszal, a pünkösd a nyárral, a manisola pedig az ősszel. A természet megújulásának látható jelképén túl a négy évszak – a tél, a tavasz, a nyár és az ősz, ebben a sorrendben (mivel az északi félteke karácsonyáról van szó) az átalakulás ciklusára is utal: születés, kibontakozás, virulás és beteljesedés.
Mivel ezeknek a jelképeknek a többsége akkor keletkezett, amikor az emberi kultúra még közvetlenül a természettel való együttműködésen alapult, meg kell jegyezni, hogy egy földművelő tél elmúltával vet, amikor a föld még alszik. Azután vár és reméli, hogy a jó mag tavasszal kikel, amikor a virágok elkezdenek nyílni és a természet felébred hosszú téli álmából. Az elvetett mag kicsírázik és nyáron megnő, erőteljes növénnyé válik és virágai lesznek. A virágok a beporzás után gyümölcsöt hoznak. A gyümölcsök pedig megérnek és táplálékká válnak. Aztán eljön az aratás ideje.
Így tehát a négy ünnep (karácsony, húsvét, pünkösd és manisola) a négy évszakhoz (tél, tavasz, nyár és ősz) kapcsolódik jelezve a természet változásának a négy fázisát, ami összefüggésben áll a növényültetéssel és az élettel (vetés, kikelet, növekedés és gyümölcshozás).
Visszatérve a központi témánkra, a karácsony azt a nagyon különleges időszakot is jelenti, amikor a tudatunk befelé fordul és – a külső világ szempontjából – alvónak tűnik. S ekkor, amikor a tudat önmagába merül, lehetségessé válik, hogy valami egészen újnak a magja nyilvánuljon meg első alkalommal az emberben.
A karácsony és a belső alkímia
Amikor a tudat megérik, mintha tavasz lenne, más szemmel pillant a természetre és belülről kezdi el tanulmányozni az élet értelmét, akkor a belső mag csírázásnak indulhat és elkezdheti a tudat átalakításának a folyamatát. Amikor ez a folyamat megfelelően halad és növekszik, akkor egy igazi átalakulás veszi kezdetét, az élet átalakulása. Ez az új gyümölcs értelme, ami magát az embert jelképezi, aki az élet fájának a hajtása. Az ember ekkor teljesen más módon jelenik meg és ezért tekinthetjük a keresztény természetnek és az egyetemes tanításnak ezt a négy tengelyét az átalakulás alkímiai metaforájaként.
Az alkímiának szintén négy fázisa van, ami összefüggésbe hozható a már említett keresztény ünnepekkel, az évszakokkal és a földművelés szakaszaival. Ezek a fázisok a nigredo, albedo, citrinitas és rubedo.
A nigredo az első szakaszt ábrázolja, amikor a belső emlékezetben, a „sötét”-ben, a mag elültetésre kerül a tudatban.
Az albedo a kibontakozást, az új tudat világosságát jelenti.
A következő szakasz a „pávafarok” vagy citrinitas, amikor a szivárvány hét színe a színkép minden árnyalatával rendelkező fényes legyezőként bontakozik ki. Ez azt jelenti, hogy a tudatnak hidat kell építenie az átváltozás hét fokozatán keresztül: ólom, ón, vas, réz, higany, ezüst és arany. Ez a híd mindannak az emberi nézetnek a képviselője, aminek át kell alakulnia az albedo során, azaz a kicsírázó mag új tudatállapota által, ami egy új életciklusba kezd.
Végül jön a rubedo, ami az aranyat egyesíti a vérrel, innen a rubedo elnevezés, ami „vörös aranyat” jelent.
Karácsony tél vetés nigredo
húsvét tavasz csírázás albedo
pünkösd nyár növekedés pávafarok
manisola ősz aratás rubedo
Miután megértettük a kereszténység ezoterikus tanítása és a belső alkímia között fennálló világos párhuzamot, rátérhetünk a karácsony valódi jelentésére és arra, hogy bármikor megkereshetjük azt önmagunkban.
Cikkünk témája két újabb részben folytatódik, melyeknek címe Az emberi tudat határa, és Az új ember.
