A tizenhetedik századi klasszikus rózsakeresztesek azt mondták:
Te, aki bölcs vagy, oltalmat találsz nálunk, mivel mi nem kérünk aranyat tőled, sőt még a mi mérhetetlen kincsünket is felajánljuk neked.
De mik ezek a kincsek valójában és miért mérhetetlenek? Belső nézőpontból ezek a kincsek egy olyan felébredt tudatállapottal hozhatók kapcsolatba, amelyik a múlt rideg dogmáitól és beidegződéseitől megszabadulva közvetlenül fogja fel a valóságot.
Mindazonáltal a tényleges felébredés nem jelenti azt, hogy az illető tudatában van ennek a folyamatnak. Talán emlékeznek a gazdag ifjúról szóló bibliai példabeszédre, aki olyan gazdag sikerekben és képességekben, hogy mindezt nem tudja csak úgy hátra hagyni. Mivel a saját maga istenévé vált, ezért nem képes a mindenség Istenéhez fordulni.
Amikor Jézus azt mondja, hogy nehéz a gazdag embernek bejutni Isten országába, az apostolok nem értik a dolgot. Egy olyan személy, aki már mindent elért és követi a szellemi törvények előírásait, mégsem képes befogadni a Szellemet? S akkor kétségtelenül felmerül a kérdés az emberben, hogy ha egy ilyen személy képtelen rá, akkor van-e egyáltalán valaki, aki képes erre. A válasz egyszerű: az ember nem képes erre. Az ember nem érhet el olyasmit, ami nem emberi dolog. Isten számára azonban természetesen nincs lehetetlen, amennyiben helyet biztosítunk a Számára, hogy munkálkodjon.
Egy ilyen megnyilvánulási hely Rózsakereszt Krisztián sírtemploma, amit a klasszikus Rózsakeresztesek említenek. Ez a hely alkímiai jelképként minden ember szívében megtalálható és a megtalálásának a folyamatáról egy nagyon jó leírás áll rendelkezésre[i]. A templom felfedezése A testvér halálával kezdődik. Az A betű az ábécé első betűje. Saját magunk észlelésére úgy is utalhatnánk, mint „az ábécé első betűje”.
Tehát csak A testvér halála után léphet NN testvér a helyébe. Ez az NN testvér egy rézből való emléktáblát talál, kihúzza a táblát tartó szöget és a lehullott vakolat mögött rátalál a sírtemplom ajtajára. A réz emléktábla, melyet eltávolítanak a kitüntetett helyéről, a mi múltunk jelképe. Mindannak a tudásnak és tapasztalatnak az összessége, amit felhalmoztunk, ami mostanáig meghatározott minket és ami mindeddig a mi gazdagságunknak számított. Ebben az értelemben mi mindannyian gazdag embernek tarthatjuk magunkat.
Itt azonban megkérdezhetjük: kicsoda és micsoda NN testvér? NN (nomen nescio) azt jelenti, hogy „névtelen”, azaz „senki”. Sok ember azt hiszi, hogy ha elmozdítja ezt a rézből való emléktáblát, akkor elveszíti a személyazonosságát. Itt egy nagy titok rejlik. A kamrán belül ugyanis egy másik réztábla, – egy teljesen más személyazonosság létezik.
Krisztus következő szavai arra az emberre vonatkoznak, aki megtalálta a sírtemplomot: „Aki elveszíti az ő életét, megtalálja azt”, és Lao Ce szavai is erre utalnak: „Csak a kicsi szerezheti meg a nagyot”.
Csak ezen az alapon teljesülhet az a folyamat, amit „a víz és a szellem által való újjászületésnek” neveznek. Ugyanezen az alapon vihető végbe az a folyamat is, amit (görögül) transzfigurációként ismerünk. Az Újtestamentumban Jézus Krisztus transzfigurációja a Tabor hegyén történik meg, amikor fényes felhőbe burkolódzik. Ugyanez a fényes felhő adta Mózesnek azt a feladatot, hogy a népét az Ígéret földjére vezesse.
Ez a felhő veszi át az ember úgy nevezett Magasabb Énjének a helyét, amikor a személyiség a háttérbe vonul és a saját akaratát Isten akaratának rendeli alá.
A hozzánk közelebb eső időkben az emberek valami olyasmiről beszélnek, amit „Nem Teremtett Fénynek” neveznek. Azt mondják, hogy ez a megvilágosodás ugyanakkor a személyes és közös emberi hanyatlás közvetlen és fájdalmas átérzésével jár együtt. Ez a mély átérzés egy nehéz kereszt, és aki ezt egymaga hordozza, az hamar elfárad. Aki azonban Isten és a mások kedvéért hordozza, ha nem is erőt és kitartást, de ihletet, lelkesülést kap, – a teremtés folyamatának egy darabkáját, amit a legendák úgy neveznek, hogy „az élet lehelete”. Ez által az ihlet által a kereszt súlya másfajta súllyá változik, olyanná, aminek Értelme van.
Emlékezzünk csak arra, hogyan teljesíti Rózsakereszt Krisztián a mérleg súlyait, mielőtt részt vesz az Alkímiai Menyegzőn[ii]. Semmilyen támponttal nem rendelkezik önmagát illetően, ezért aztán megállja a hét súly, – a Szent Szellem próbáját. Azt mondja, hogy Isten kegyelme segített neki és nem az ő személyes érdemei vagy képességei. Így amikor az összes súlyt a mérleg serpenyőjébe helyezik, azok nem mozdíthatják ki a helyéből azt, ami nem saját akaratából, hanem Isten akaratából lett odahelyezve.
Gyakran beszélünk szolgálatról, de vajon tényleg értjük, hogy mit jelent ez a kifejezés? Van bennünk egy elképzelés, egy model (a régi tudat terméke) ennek megvalósítására. Ez azt mondja, hogy a szolgálat áldozatot jelent. A latin nyelvben a ‘sacrifice’ eredetileg a sacrum facere-ből ered és egy szent tettre utal, de kevesen értik meg, hogy ez helyesen azt jelenti, hogy amit fel kell áldoznunk, az éppen az áldozatról való személyes elképzelésünk. Személyes elképzelésünk a másokkal szembeni elvárásainkban, valamint magával az élettel szembeni követeléseinkben is tükröződik. Ez az ént még jobban megerősíti.
Ez azért van, mert annyira műveltek vagyunk, hogy az önigazolásunk megpróbálja palástolni önmagát és gyakran olyan tettekben nyilvánul meg, amiről azt hisszük, hogy másokért tesszük. Ezek a tettek azonban gyakran arra szolgálnak, hogy megnőhessünk önmagunk szemében.
Az önátadás útjának járása talán úgy hangzik, mint valami olyasmi, ami jelentős kötöttséggel és nehézséggel jár. Közelebb járnánk az igazsághoz, ha azt mondanánk, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen az ember számára. Azonban, ahogy az elején említettük, Isten előtt nincs lehetetlen. Sőt mi több, a dolog meglehetősen könnyű a Számára. A munkájához csak puszta földre, vagyis – sivatagra van szüksége.
Hogyan keletkezett a világ? Nem úgy volt, hogy a Legfőbb Teremtő a semmiből teremtette? Akkor világos, ahhoz hogy Isten elvégezhesse a munkáját mibennünk, nekünk egyszerűen csak semmivé kell válnunk – Isten építőanyagává.
[i] idézet a Fama Fraternitatis-ból
[ii] Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője – a klasszikus rózsakeresztesek harmadik nyilatkozata
