Nemrég felkeltette a figyelmemet egy film, Rüdiger Sünner filmje, melynek címe „Miszticizmus és ellenállás”. Ez a film a német származású Dorothee Sölle (1929-2003) életét és istenkeresését mutatja be. Sölle belső keresését részben összefoglalva arra a megállapításra jutott, hogy „A harmadik évezred vallása vagy misztikus lesz, vagy megszűnik létezni.”
Mit értünk miszticizmus alatt?
A miszticizmus szó a görög nyelvből származik és azt jelenti „titkos tan”. Egy olyan útra, tapasztalatra, felismerésre utal, ami a „misztériumokkal” kapcsolatos. Tehát egy vallásos irányzat, ami azt kutatja, hogyan kerülhet az ember személyes módon, odaadás és szemlélődés (kontempláció) által egységbe Istennel. Különösen a Középkorra volt jellemző az, hogy Istent misztikus úton kereste. A miszticizmus mindig egy Istenről való személyes tapasztalatot jelentett, vagy egy olyan tudatállapot utáni kutatást, ami Isten közvetlen jelenlétéről nyújt bizonyságot. Ezek gyakran olyan szellemi tapasztalatok, melyeket objektív módon meghatározni nem tűnik könnyű feladatnak. A kereszténység képviselője ezen a téren például Angelus Silesius (1624-1677) és Eckhart mester (1260-1328) volt. Az iszlám világ misztikusai a Szúfik. A misztika a vallás útján egy isteni szikráról beszél, ami az emberben meggyulladhat.
Dorothee Sölle útja
Dorothee Sölle protestáns teológiát, filozófiát és irodalmat tanult. Disszertációjában a kölni egyetem filozófia karán, a teológia és a költészet kapcsolatát taglalta. 1971-től kezdve néhány évig új német irodalomtörténetet tanított. Teológiát nem taníthatott a német egyetemen a hagyományoktól eltérő hitbeli nézetei miatt. Így adódott, hogy e helyett a New York Állambeli Teológiai Szemináriumon tanított 1975-1987 között.
Dorothee Sölle költészeti munkáját 1969-2000 között írta. Megpróbált egy újfajta nyelvet találni ahhoz, hogy Istenhez szóljon. Különösen érdeklődött a szegények, üldözöttek és háborús szenvedők iránt. Szívesen vett részt béketüntetéseken is.
Írásaiban azt hangoztatja, hogy a miszticizmusnak nem szabad visszavonulnia egy elefántcsont-toronyba, aktív életet is jelenthet. Életének misztikus irányultsága során létrehozta az isten-költészet kifejezést. Ez Istenhez szóló képletes beszédet jelent és az ésszel fel nem fogható érinthetetlennek a dalnokaként jelenik meg. Szavai szerint ez egy olyan életállapot, ami minden csillagos éjjelen, minden szerelmi kapcsolat folyamán és Johann Sebastian Bach minden zenei művének hallgatása során áthat minket.
A misztikus elem, a minden élővel való egység érzése, az alámerülés, az én megszűnése és a valódi önvaló felfedezése volt az, ami megérintette őt és elkísérte egy életen át. Nézete szerint a misztikus érzékenységnek isteni, ateista és panteista formája létezik. A kulcs a jelenlegi énünk elkülönültségének az áttörésében rejlik.
Sölle kijelenti: „Az ember képes az átalakulásra.” Sölle misztikus-ökológikus tudatállapota során úgy tekint önmagára, mint aki mindennek a része, ami él és létezik. Minden ami él, csak a kapcsolat együttlétében képes élni és túlélni. Ez a fajta együttlét összekapcsolja az embert a múlttal, a jelennel és a jövővel is.
Sölle valójában azt mondja: „A boldogságom mindig önzetlenségből fakadt.”
Dorothee Sölle verses kötetében, melynek címe “Verrückt nach Licht” (A fény utáni őrület) mind az isten-költészet, mind pedig a modern költészet megtalálható. A huszadik században ő a miszticizmust népszerűsíti. Azt a miszticizmust, ami lehetővé teszi az ember számára, hogy isteni erőhöz jusson és éljen vele.
Ulrike Voigt azt írja „Mystikerinnen” (Misztikus asszonyok) című könyvében Dorothee Sölléről:
Dorothee Sölle számára Isten szeretete mindig együtt jár az emberszeretettel, ami mindkettő a misztikus élet központi tényezője. Ezért a miszticizmus mindig szenvedést, a szenvedő emberekkel való együttérzést is jelent.
Ezután Dorothee Söllé-t idézi:
„A posztmodern több istenhit romboló hatású, mert olyan egyéni életerőket gyárt hamis istenekként, – mint munka, szexualitás, nemzet, pénz, tudomány, – melyeknek feláldozzuk a saját életünket és mások életét is. Ezeknek a bálványoknak a kizárólagos és vak szolgálata által meggyalázzuk azt az életet, ami Istenhez tartozik.
Azért vonzódtam a miszticizmushoz, mert az volt az álmom, hogy találjak egy másfajta spiritualizmust, mint ami itt és most létezik. Valami olyasmit keresek, ami kevésbé dogmatikus, kevésbé mentális. Ennek a valaminek tapasztalaton kellene alapulnia a szó kettős értelmében, mind az eredeteként, mind pedig következményeként az Istenszeretetből fakadó életnek. Ezért kerestem a Biblia és más szent iratok misztikus elemeit.
A misztikus tapasztalat boldoggá – és ugyanakkor hontalanná tesz. Kivezeti az embert a házából, az megszokott otthonából a hontalanságba, ahogy ez a fiatal Gautamával, a későbbi Buddhával is történt.
A mindennapi valóságtól való eltávolodás nem szükségszerűen a nagy „ellenállást” igazolja, hanem egy másik élet felé mutat. Boldogság és hontalanság, beteljesedés és keresés, Istenhez való közelség és a hiánya miatti keserűség a mindennapi élet erőszak uralta valóságában összetartoznak.”
A szeretetről
Dorothee Sölle azt írja: „A szeretet sohasem ér véget. Bárki bármit mond a szeretetről, az nem ér véget az emberrel és az emberben. Meghalad minden lehetséges beteljesedést és mindig többet akar. A hagyományos nyelv soha véget nem érőnek nevezi: transzcendenciának. Ugyanennek a dolognak a valódi, történelmi neve azonban: szenvedés, mivel Krisztus szeretete végtelen, nem állít feltételeket, amiket teljesíteni kellene a beteljesedéshez. Szenvedés, mert a szeretet nem ismer korlátokat. Minden személyes kapcsolat sérülékennyé tesz minket, annál sérülékenyebbé, minél nagyobb a szeretet.
Az önálló embernek nincs szüksége senkire, független és ugyanakkor kevesebb fájdalmat él át. Krisztus azonban, aki szeretetre szólít fel minket, sohasem mondta, hogy kerüljük el a fájdalmat annak érdekében, hogy megvédjük önmagunkat, ahogy a sztoikusok tanácsolják. Krisztus követése érzékennyé teszi az embereket, figyelmessé, érzővé és sérülékennyé.
Aki tapasztalta már Isten feltétlen jóságát, aki Isten közelségét szeretetként éli meg, az minden lélegzetével átérzi, hogy nem tarthatja meg azt csupán önmagának.”
Felhasznált forrás:
Rüdiger Sünner filmje: Misztika és ellenállás – Emlékezés Dorothee Söllére, 2013
Ulrike Voigt: Misztikusok – A spirituális asszonyok ereje, 2017
