Vizsgálatunk célja, a vallási összeegyeztetés elképzelése csak akkor lesz eredményes, ha eltekintünk a jelenlegi zsidó-keresztény szemléletmódtól, ami évszázadok óta elterjedt.
Annak ismeretében, hogy az afrikai népek nagy részét a beavatás irányította, a kérdés az: milyen lényeges ismereteken alapultak ezek a beavatások? Csak az afrikai népek titkos és szent tanításainak tanulmányozása teheti lehetővé számunkra, hogy megtaláljuk azt a láncszemet, ami ezeknek a tanításoknak a vallásos természetét az ortodox keresztény gondolkodásmódhoz közelíti.
Az etimológusok a „religion” szónak két forrását ismerik: relegere (felvenni, összegyűjteni), és religare (összekapcsolni).
Az Ószövetség megemlíti, hogy Ádám, az eredeti ember és első otthona, az Éden között megszakadt a kapcsolat. Az Újszövetség a helyreállítás tervét, a hazába való visszatérést hirdeti. A terv kezdeményezője Krisztus.
Az Ó- és az Újszövetség példázatainak a szerkezete nem csupán a Bibliára jellemző. Sok teremtéstörténet említi ugyanezt a témát, a jelenlegi embert egy olyan teremtménynek tüntetve föl, aki elkülönült az eredeti mátrixtól. A vallást, ahogy fent leírtuk úgy tekinthetjük, mint olyan tanítások és gyakorlatok összességét, ami lehetővé teszi az ember (a Biblia esetében Ádám) számára, hogy visszatérjen az elveszett otthonába (Édenbe). Ennek fényében, és ha ezt az ősi szakadást vesszük figyelembe, a vallást tanításainál és alkalmazásánál fogva egy beavatási útnak tekinthetjük, gnózisnak azaz bölcsességnek és újjászületésnek. Ily módon a beavatás és a vallás fogalmának jelentése összekapcsolódik.
Ebben az értelemben az „afrikai beavatási hagyományok” között van egy, amelyikben felismerhetőek a következő megszabadító ismérvek: az eredeti otthontól való elszakadás (Ádámot kiűzték a Paradicsomból a biblia szerint), és a „religare” (a felvétel, begyűjtés, összekapcsolódás), ami lehetővé teszi, hogy a Paradicsomból kiűzött ember összekapcsolódhasson az eredeti világával és visszatérhessen oda.
Tanulmányunk tárgya a Mvett, amit számos más, afrikai beavató hagyományból választottunk ki.
A Mvett fogalomtára
A Mvett meghatározása némi nyelvi és kifejezésbeli problémát vet fel. Azon a földrajzi területen, ahol a Mvett gyökeret vert (Kamerun, Gabon, Egyenlítői Guinea és Brazzaville-Kongó egy része), több mint 300 nyelvjárás létezik, köztük a fang, a ntumu és a bulu. Ez a három testvérnyelv az, amit a Mvett elbeszélései és költészete használ. Ezek abszolút névhasználati, hasonlatalkotó, mondatszerkesztő és többjelentésű ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük a Mvett fogalomtárát. A Mvett, mint elbeszélés, mindenekelőtt egy költemény. Mint ilyen, három típusú könyvet tartalmaz:
– A Mvettbibone: a szerelmesek könyve, ami anekdotákat, kuplékat tartalmaz, – a Mvett szereplőinek vagy elképzelt személyeknek a szerelmi kalandjait.
– A Mvettengubi vagy Bingubi: ez egy kisebb könyv, ami lírai dalokat, meséket, történelmi elbeszéléseket és gyerektörténeteket tartalmaz.
– A Mvett Ekang: ez a fő mű, más néven Mvettbeyem vagy „a tudók” könyve. Ez a könyv két népről szól – Ekangról, a halhatatlanokról és Oküről, a halandókról, akik megpróbálják megszerezni a halhatatlanság titkát az Ekangoktól.
Mi erre az utóbbi műre összpontosítunk, a Mvett Ekangot elemezzük azt vizsgálva, hogy vajon rendelkezik-e beavató és vallási hagyománnyal.
A Mvett Ekang egy hősköltemény
A Mvett Ekang költemény alapja egy tragikus esemény, ami Ekangot és Oküt szembeállítja egymással.
A Mvett Ekang egy allegorikus költemény, amihez a hallgatónak egy bizonyos fokig ismernie kell a szent nyelvet és annak jelzésrendszerét, amelyen keresztül az Ekang misztériumokhoz hozzá lehet férni. Azt mondhatjuk, hogy a Mvett Ekang megfejthetősége a Bibliához, a Mahabharatához és az egyiptomiak Halottas Könyvéhez hasonlítható.
A Mvett szó az Ave’e (felébredni), Avet (felkelni, felemelkedni) és a Mvebe (lélegzet) kifejezésekből épül fel.
Grégoire Biyogo (2004)[1] azt mondja: „A Mvett (…) tartalmi szempontból arra törekszik, ami tökéletes elutasítva a végességet és a tökéletlenséget éppúgy, ahogy bármiféle eredeti korlátozást és halált (testileg éppúgy mint szellemileg). A Mvett elveti a halált. Ez AZ, amit az ember a növekedés, fejlődés, a mennyiségi és minőségi átalakulás fájdalma során elér. A Mvett a tökéletességre, az örökkévalóságra, az abszolút, az Eyo’o iránti nyitottságra irányul. A Mvett utánozni akarja az Eyo’o-t, az Abszolútat, a teremtés kezdetében és folytatásában, az örökkévalóság megismétlésében és a művészetben.”
A Mvett-Ekang szóösszetételben az Ekang a halhatatlanokra vonatkozik; magának a szónak összetett, ősi nyelvezete van, ami a jelentések egész tárházát tárja fel, értelme pedig az egyetlen, ideális fajra, az ember prototípusára vezethető vissza. Az Ekanga ugyanakkor „hidat” is jelent, a Nkang gyökeret, az Ekang pedig képet és írást. Mindazonáltal a költeményben az Ekang a halhatatlanokra vonatkozik, akik a halandó Okü törekvéseivel szemben állnak.
Kik az Okük tulajdonképpen? Az Okü név gyökere a Küou Kui, ami azt jelenti: elhagyni, kilépni. Kü vagy Kui úgy is érthető, mint Ku, melynek jelentése bukás, vagy Nkua vagy Nkwa – vagyis az, aki elbukott.
Korábban említettük, hogy a Mvett-Ekang a halandó ember, Okü (a bukott) történetét meséli el, aki meg akarja ismerni a halhatatlanság titkát, amelyet a halhatatlan Ekang őriz. Felmerül bennünk a kérdés, hogy a halandó Okü honnan „bukott ki” hogy az Ekanghoz (a faj gyökeréhez, képéhez, hídjához) kellett fordulnia a halhatatlanság titkáért. Ezek után nyilvánvaló, hogy párhuzamot kell vonnunk a „képhordozó”, a „gyökérfaj” és a „szabadkőműves és építő” kifejezések között, melyeket a gnosztikus kereszténység oly jól ismer.
Még inkább anekdotaszerű Mebegue Me Nkwa személye, aki a Mvett elődje.
Mebegue szó szerint azt jelenti, hogy „hordozom”, vagy a hordozás tényét, vagy „azt a személyt, aki hordoz”. Az Ekang és az Okü nevek összehasonlítása által ontológiai (lételméleti) értelemben megtaláljuk a kettősség képét. Más szóval, az Ekang és Okü között folyó harc egy olyan harctéren zajlik, amit egy bizonyos Mebegue „hozott létre” illetve „hordoz”, akiről még később beszélünk. Ekong és Okü összecsapása nem csak két antagonisztikus (kibékíthetetlen) térség elképzeléséhez vezet, hanem egy olyan ember képéhez, egy Ekang–Mebegue–Me–Nkwa képéhez, aki két teljesen ellentétes természetet tart fenn a saját testén belül: egy mikrokozmosz ideájához, amelyben egy halhatatlan és egy halandó személy áll szemben egymással.
Ha az a célunk, hogy a Mvett-et úgy mutassuk be, mint tudást, gnózist, ki kell tágítanunk ez elemzés körét. A Mvett-et először a beti népekkel ismertették meg, amelyik a fang, ntumu és bulu nyelvi csoportokat foglalja magába, akik jelenleg Közép-Afrikában élnek. Tehát a Mvett-re lényegében úgy kell tekintenünk, mint a beti kultúra részére, ezért a következő kifejezésekkel kell beillesztenünk azt a vándorlási ciklusukba:
– Amata (vándorlás)
– Odjambogha (a fa vagy az akadály)
– OYONO Ada Ngono látomása, azaz a Mvett kinyilatkoztatása.
A következő cikk a teremtést fogja tárgyalni a Mvett szempontjából, illetve OYONO ADA NGONO misztériumát. Nem fogunk sokat időzni az első két pontnál (Amada és Odjambogha), hanem a harmadikkal fogunk foglalkozni. Ennek az az oka, hogy a Mvett által ábrázolt teremtést csak „Oyono Ada Ngono misztériumának” mélyebb megértése által leszünk képesek megragadni. Ő az, aki a beti népet megismertette a Mvett-tel.
——————
[1] BIYOGO Grégoire, A Mvett Enciklopédiája, Párizs, Ed Menaibuc, 2004, 124. o.
