Életünkben semmi sem történik véletlenül, az élet olyan iskolának tekinthető, ami megtanít minket igazán élni.
Az ezoterikus tudomány ősidők óta ismeri a karma fogalmát. A „karma” szó szanszkrit eredetű, jelentése „cselekvés”. Ez azt jelenti, hogy az ember minden tette következményekkel, karmával jár. Tehát a karma az ok-okozat törvényének megnyilvánulása. Vagyis, amit egyszer megtettünk, annak megfelelő következményei vannak. És mivel az ember egy magasabb rendű rendszer megnyilvánulása, amit az ezoterikusok mikrokozmosznak neveztek, ennek a mikrokozmosznak egy része feljegyzi az adott élet tapasztalatainak lényegét, ami az ennek megfelelő karmához vezet. A számtalan megtestesülés alkalmával, azaz ezen a létterületen eltöltött életek során, a mikrokozmosz hatalmas mennyiségű karmát halmozott fel. A tapasztalatokat néha megértik, ezek lényege feldolgozásra került, és ekkor a karma a tudás és bölcsesség óriási, gazdag tárházává válik, amit a mikrokozmoszban éppen megtestesült személyiség felhasználhat.
Más esetekben azonban a tapasztalatok tanulságait nem értik meg, így az adott mikrokozmoszban jelenleg megtestesülő emberi személyiségnek újra és újra hasonló helyzetekkel kell szembenéznie, a tanulás érdekében. Nagyon gyakran az ilyen eseteket az emberek, akik ilyen helyzetekbe kerülnek, nagy igazságtalanságnak tartják. Gyakran ilyen szavakkal reagálnak: „Mit tettem, hogy ezt érdemeltem?”, „Miért büntet engem az Isten?”, stb. Világos, hogy ezek az emberek egyszerűen nem értik, hogy életrendszerüknek nem ők az egyedüli részei, nem tudják, hogy valódi természetüket illetően egy mikrokozmosz lakói.
Ennek a félreértésnek a másik oka az, hogy az emberek nem látják át az egész helyzetet, hanem egyszerűen az egésznek csak egy részére tekintenek, és az egó korlátozott tudatossága folytán a dolgokat a saját nézőpontjuk alapján értelmezik, ami általában nagyon szűklátókörű. Jó példája ennek az az igazságszolgáltatás, amit a földi bíróságok gyakorolnak. Ez a törvény esetleges megsértését az egésztől, sőt a valószínűsíthető elkövető egyéb élettapasztalatától is elkülönült dolognak tekinti, és olyan ítéletet hoz, amely nem mindig igazságos, még azon törvények szerint sem, amelyekre alapozza. Noha a törvények bizonyos egyensúlyban tartják a társadalmat, ezek az esetek megmutatják az igazság emberi értelmezésének korlátait a magasabbrendű isteni igazsághoz képest, ami magában foglalja a karmát is, sőt ennél még sokkal többet is; az isteni igazság sokkal átfogóbb.
A karma valódi célja nem a büntetés, hanem az, hogy segítsen az embernek tökéletesen megérteni az élet leckéit. Ebben az összefüggésben, az ok-okozat törvénye a legmagasságosabb egyetemes törvény kifejeződése, az Isteni Szeretet törvényéé. Valójában, a Szeretet minden teremtés lényege, mert ISTEN SZERETET és a Teremtő szeretetereje Isten minden gyermekét mágnesként vonzza. Tehát a Szeretet az evolúció hajtóerejének is tekinthető. Ez azt jelenti, hogy minden egyetemes törvény, ami az egyetemes rendet biztosítja, a Szeretet törvényének van alárendelve és beletartozik abba.
Ennek a törvénynek az a célja a mi létterületünkön, hogy a tér-időrend énközpontú tudattal rendelkező, mulandó emberét egy magasabbrendű, örökkévaló lénnyé alakítsa át, aki mindenüttjelenlévő tudattal rendelkezik, mert legbensőbb lényünket illetően mi valójában ilyenek vagyunk. Ennek érdekében annak a személynek, aki megérti az élet valódi célját, kapcsolódnia kell a magasabbrendű isteni erőhöz, ami ezt a természetrendet egészen az ember szívének mélyén lévő belső, spirituális lényig áthatja.
Ha megtanulunk helyet teremteni ennek a lénynek azáltal, hogy fokozatosan kiürítjük magunkból a földi, énközpontú vágyakat és impulzusokat, akkor belső csendhez és az ego nem cselekvéséhez jutunk. Ily módon az isteni erő fokozatosan áthatja az egész mikrokozmoszt és minden lépést vezet az Úton, ahol az élet tanulságai segítenek nekünk megérteni önmagunkat azáltal, hogy a különböző helyzetekre való reakcióink alapján megmutatják a személyiségünk különböző oldalait. Akkor megérthetjük, mi segíti elő életünkben ennek a belső spirituális lénynek a fejlődését és mi hátráltatja, úgyhogy elkezdhetjük olyan ennek megfelelő új tettekkel támogatni a folyamatot, melyek befelé, és a külvilág konkrét valósága, a mindennapi élet felé irányulnak.
Fokozatosan, első kézből értjük meg, hogy mint a Forrástól, Istentől elválasztott egyének, viszonylagos, tökéletlen lények vagyunk. Legjobb esetben is csak viszonylag vagyunk jók, de az abszolút (lét) magasabb szempontjából nézve ez azt is jelenti, hogy nem vagyunk jók, tökéletlenek vagyunk. Továbbá emlékeznünk kell arra, ahogy fentebb említettük, hogy nagyon gyakran a történő dolgoknak olyan gyökerük van, ami a mikrokozmosz múltjába nyúlik, olyan lecke, amit még nem értettünk meg, ezért még meg kell tanulnunk.
Egyetlen leckének sem az a célja, hogy szenvedjünk, hanem az, hogy helyes belátáshoz jussunk, hogy megváltozzunk általa. Tehát semmi sem véletlenül történik az életünkben, az élet egy olyan iskolának tekinthető, ami megtanít minket igazán élni. A szenvedés abból ered, hogy nem fogadjuk el és ellenállunk. Ha a legfőbb isteni erőhöz kapcsolódva, tökéletlenségünkkel tisztában lévén, mély alázattal el tudjuk fogadni az élet tanulságait, bármik legyenek is azok, akkor a már korábban említett teljesen új, helyes módon élhetünk, a karmát dharmává alakítva át.
Amikor ilyenformán feloldjuk az ellenállást, a tudatunk és a bennünk lévő spirituális lény közötti gátakat, akkor fokozatosan egyesülünk ezzel az Igazi Önvalóval. Akkor nagy belső öröm és boldogság tölt el minket, mert Isten maga a Szeretet lényege, az elképzelhető legmagasabb rezgés. Akkor semmi sem lesz képes elválasztani minket a Forrástól, Minden Élet Urától. Ily módon a karma a mi átalakulási folyamatunk egyik fő hozzájáruló tényezőjeként tekinthető, melynek során mi magunk, az idő és tér tökéletlen lényei, legbensőbb lényegünk szerint az Örökkévalóság lényeivé válunk.
