Most van itt az ideje, ebben a mai világban, hogy felismerjük, elfogadjuk a harmadik elménket, és hogy az a valóságunk roppant gyümölcsöző aspektusává váljon.
Talán mindannyian tudjuk, hogy időnként kettős a gondolkodásmódunk. Milyen gyakran mondjuk vagy halljuk másoktól, hogy „erről kétféle véleményem van” vagy „ebben nem vagyok biztos/ bizonytalan vagyok /nem vagyok meggyőződve róla…”?
Ilyenkor úgy tűnik, hogy kétféle gondolkodásmód, elme van működésben – az egyik, amit ténylegesen, az itt és mostban használunk, a másik pedig az, ami kérdéseket tesz fel, ellenkezik, más véleményen van, vagy egy jobb megoldást kínál. Egy másik nézőpontot, legyen az akár pozitív, akár negatív. Egy olyan nézőpontot, amit választásunk szerint követhetünk, figyelembe vehetünk vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyhatunk. Akárhogyis, kétféle gondolkodásmódunk van, és mindkettő egyidejűleg működik.
Ezek rendszerint tudatos gondolkodásként, és tudatalattiként ismertek. Az első az itt és most jelenvalóságához kapcsolódik, a másik általában a múltbeli körülményekhez, gondolatokhoz és aggodalmakhoz, valamint a „mi lenne, ha” jövőbeli elképzeléseihez. Egy bizonyos fokig tudtunkon kívül használjuk ezeket egész életünkben. Többféle módon fejlesztjük, képezzük, vagy éppen veszélyeztetjük, illetve károsítjuk őket.
Időnként viszont – és mindannyian tapasztaljuk ezt – bekúszik egy másik gondolkodásmód, gyakran kéretlenül, talán hogy figyelmeztessen, talán hogy egy további lépésre serkentsen minket. Sokféleképpen jöhet. Néha csak egy ismeretlenből származó benyomás, egy hirtelen ötlet vagy egy emlék formájában. Van benne egyfajta elválasztottság érzése, nem az itt és mosthoz tartozik, és nem is a múlthoz vagy a jövőhöz.
Talán mondhatnánk azt is, hogy a ”tudattalan”-ból, vagy a „tudatfeletti”-ből jön. Vagy belátásból. Olyan, mintha nem is hozzánk tartozna és mégis egész idő alatt ott van, mint egy harmadik elme. Egy harmadik elme, amely utat mutat nekünk, vezet minket, gondoskodik a biztonságunkról. Egy olyan hatás, amely képes áthatolni mindkét elménken, mégis valahonnan máshonnan ered. Ez az elképzelés jól érthető a spirituális úton – egy isteni befolyás, nem a földi világból való, mégis sok köze van hozzá. Egy eredeti, isteni értelem vagy valóság hatol be egy másik valóságba. Lehetőség, ami mindig velünk van, mégsem szerves része annak, amit befolyásol.
Mi mindannyian rendelkezünk ezzel a lehetőséggel. Annak lehetőségével, hogy nyitottak legyünk erre a spirituális forrásra. Engedjük, hogy belépjen a belső lényünkbe. Nyissuk meg magunkat ennek a befolyásnak.
Most van itt az ideje, ebben a mai világban, hogy felismerjük, elfogadjuk a harmadik elménket, és hogy az a valóságunk roppant gyümölcsöző aspektusává váljon.
Bárcsak képesek lennénk hagyni, hogy ez megtörténjen!
