„A boldogság abban a kis világban lakik, ami a tiéd, és nem abban a nagyban, ami miatt elveszítheted önmagad.” (Fernanda Mello)
A boldogság sokféle formát ölt és sokféleképpen jelenik meg. Vannak kicsi és nagy boldogságok, szerény és mindent elsöprő boldogságok. Sokan a boldogságot az élet végső céljának tekintik – és azt hiszik, hogy mindenkinek joga van hozzá.
Az evilági boldogság luxus otthonokban és szerény kunyhókban él – és néha egyáltalán nincs is otthona. Gyalog jár, busszal utazik, tömött vonatokon zsúfolódik vagy magánrepülőkön száll. Lehet, hogy elegáns ruhákban jár, vagy egyszerű rongyokban, jóllakott vagy be kell érnie egy darab kenyérrel.
Mindezek a boldogságok azonban lényegében abszolút egyformák, tekintet nélkül a társadalmi vagy gazdasági helyzetre.
A boldogság gyakran kéz a kézben jár különböző társakkal – egy kihívást jelentő állással, egy boldog házassággal, hírnévvel, vagy hatalommal. Néhányan azt mondják, a boldogság kifejezetten vonzódik a pénzhez, bár sokan ragaszkodnak hozzá, hogy ez nem igaz.
A boldogság általában múlandó, és csak addig tart, amíg létének okai fennállnak. Amikor elfogy a pénz, elvész az állás, vagy elmúlik a hírnév és a szerelem, a boldogság gyorsan szomorúsággá válik. A boldogság, ami egykor luxusautón járt, teljesen nyomorúságossá válik, amikor arra kényszerül, hogy buszra szálljon.
Még a tartós boldogság is találkozik időnként egy erőteljes ellenféllel: a rutinnal – ami unalommá válik és lassanként kimerül. Ily módon a boldogság sohasem teljesen elégedett önmagával és mindig valami többre vágyik – nagyságra és kifinomultságra.
A boldogság mindig együtt jár a nővéreivel – a szomorúsággal és a csalódottsággal – akikkel megosztja a lényegét mindannak, ami átmeneti és múlandó. Ezek az életünk körül keringenek, illúziókat és csalódásokat szőve, kártya- és homokvárakat építve, melyek már a kezdet kezdetén összedőlésre vannak ítélve.
Mi pedig követjük a kanyargós utakat, a csúcsokat és hullámvölgyeket, amiket a boldogság és a szomorúság tár elénk – egészen addig a pillanatig, amíg elegünk nem lesz belőle, és kezdünk azon tűnődni, hogy létezik-e egy tartós Boldogság, olyan, ami nem külső tényezőkre támaszkodik, hanem önmagában véve teljes és egész.
Amikor erre a ritka Boldogságra vágyunk, lehet, hogy az meg is jelenik az életünkben, mint egy régi emlék vagy belső hang – ami arra int minket, hogy csitítsuk el gondolataink és vágyaink viharát, és lépjünk kapcsolatba a legmélyebb lényünkkel. És akkor a szívünk legmélyén megtaláljuk ennek az igazi és egyedülálló Boldogságnak az otthonát – ami sohasem hagy el minket többé.
