Bennünk és magasan lebegve, a sötét erdő felett
Egy gyönyörű afrikai faluban, a Kalenda Bay Way közelében, ahol a pillangók és a madarak szabadon repülnek a felkelő nap felé, egy vadászcsoport élt. Büszkék voltak tevékenységükre, ami a közösség fő tevékenysége volt. Valóban, ők táplálták az egész falut olyan harmóniában és egységben, hogy csodálatos volt látni a tűz körül zajló osztozást. Egészében véve egy jókedvű társaság élvezte a jó étkezést és a gyönyörű barátságot: anyák és apák egymás mellett ültek, gyermekeikkel az ölükben.
Ezért a vadászokat mindig énekkel, tánccal fogadta a közösség. De az is igaz volt, hogy az utóbbi időben szinte mindig vitatkoztak, sőt veszekedtek zsákmányuk birtoklásán. Ez a széthúzás odáig fajult, hogy a csoport képtelen volt teljesíteni küldetését, hogy élelmiszert hozzon a falu népének.
– A szívetek teljesen a büszkeségetek, hiúságotok és mindenekelőtt a hatalmas egoizmusotok foglya! – figyelmeztette őket határozott és erőteljes hangon a közösség bölcs tanácsadója.
Aztán a vadászat előtt felkérte őket, hogy tegyenek rituális gyónást a megtisztulás és a vadászok egyesülésének fája, a Tshinkunku sanga bilebi körül, amely az erdő közepén állt. Így aztán sétáltak, amíg az est leszállt. A szent fa körül összegyűlve, a nagy csend után a tanácsadó néhány bátorító szót intézett hozzájuk:
– Törzsünk bátor vadászai! Ti, akik olyan precízen kezelitek íjaitokat és könnyű nyilakat lőtök a levegőbe, képzeljetek el most egy Fényíjat és az önismeret igen precíz nyilait, és célozzátok meg a sebzett szíveteket! Öljétek meg ott a bennetek lévő énközpontúság vadállatait! Ezért történnek néha balesetek, veszélyes meglepetések, mint a kígyók hirtelen megjelenése. El kell mondanom, hogy ez a vadászat nagy bátorságot igényel: megtört szívetek az utolsó cseppig ki fog ürülni! Most pedig hallani akarom, mi szakít szét benneteket, hogy segítsek egyesíteni a szíveteket!
Mukadi kezdi a beszédet halk, szégyennel teli hangon:
– Hazudtam a feleségemnek.
Musas könnyekkel teli szemmel vallja meg:
– Megloptam a szomszédomat!
Ilunga, apró termetét még jobban összehúzza, elcsukló hangon mondja:
– Nem tiszteltem az őseimet!
Mtutomb következett, aki megbánásában szinte kiabált:
– Szétszakítottam a családomat!
Egyik a másik után, mindannyian látták a sötét éjszaka közeledtét.
De ezúttal mély és könnyű csend uralta el a szívüket.
Végül a bölcs tanácsadó azt mondta:
– Most hogy a szívetek kiürült, megszabadult az egó összes gonosz bestiájától, hallani akarom mindegyitek képességét: a rejtett kincseket, melyek bennetek vannak és amelyeket felajánlhattok a közösségnek.
Ezután öröm töltötte el mindannyiukat.
Valódi egységes csoportként adják át lelkük minden varázslatos ajándékát.
– De ki lesz a Mwene ditunk, a Mukalengünk, az Erdő Vezére? – kérdezi Kamuz’ szenvedéllyel és lelkesedéssel.
– Az Erdő Vezére a ti alázatos és őszinte szívetek, egy szívben egyesülve! Egy szív, amely messze felülmúlja a jót és a rosszat, minden korlátunk felett. A Világosságra megnyílt szív, amely igaz emberi lényekké alakít át bennünket: olyanokká, akik egykor voltunk, amikor Isten szívében éltünk – válaszolja a tanácsadó.
Ebben a pillanatban nagy szeretetet és hatalmas reményt hordoznak a szívükben azzal a bizonyossággal, hogy a küldetésük sikeres lesz.
Azután mindenki elcsendesedett. A csend, mint egy fénnyel teli szív, felemelkedett és magasan lebegett a sötét erdő felett.
