Az internettel és a közösségi hálózat technológiáival nem az ember az, aki választ, hogy mikor lép kapcsolatba. A választást előre elkészített algoritmusok hálózata végzi. Hogyan teremtsünk akkor kapcsolatot újra a lélek világával?
Milyen a tudással való kapcsolatunk egy változó emberiségben, ahol a digitális technológia egyre nagyobb teret hódít? Mik lesznek a világról alkotott új gondolkodásmódok? Ki ez a poszthumán, aki jön? Milyenek lesznek az ő új tudatállapotai?
Hogyan építhetjük fel a holnap társadalmát, egy olyan társadalmat, amely a tudáshoz való szabad hozzáférésen, a megosztáson, a közösségeken és a koevolúción alapul? Van-e szerepük a mellettünk álló intelligens gépeknek a holnap társadalmában? Mi ez a jövő ökoszisztémája, ahol az emberi tudat együtt fejlődik a számítógépes tudatokkal? És hol van a helye a mi saját tudatunknak azokkal a gépekkel szemben, amelyek már gyorsabban és pontosabban tudnak számolni, memorizálni és következtetéseket levonni, mint az ember?
Kik azok az emberek, akik a szálakat mozgatják, és learatják ezeknek az új technológiáknak a hasznát? Kik azok a kaliforniai férfiak és nők, akik arról álmodoznak, hogy digitális transz-humánságot hoznak létre, hogy Google-gyárakat állítanak fel a Marson, vagy hogy örökre felszámolják a magányt és az unalmat, mint például Raid Hasting, a Netflix platform felelőse? Kik azok az emberek, akik számára az emberi gondolkodás csak egy algoritmus? Vajon a jövőben a transzhumanizmus – ahogyan azt jósolják – érzéketlen lesz a betegségekre, örökké fiatal lesz, és tökéletesen kontrollálja az érzelmeit, hangulatait és gondolatait? Beszélhetünk-e a gondolkodás globális léptékű manipulációjáról? Miféle filozófia vezérli ezeket a globalizációs tudósokat?
Sokan közülünk gyermekkora óta naponta több órát tölt a képernyő előtt, az általános iskolától kezdve a felnőtt szakmai tevékenységig. Ez lenne az igazi élet, amit egy képernyő előtt töltünk, vagy szüksége van korunk életének a képernyőkre? Mi a szerepe az oktatásnak és a digitális dimenziót figyelembe vevő új oktatási rendszereknek egy olyan társadalomban, ahol a számítógép, a mobiltelefon és a digitális hálózatok használata a legtöbb munkahelyen nélkülözhetetlenné vált?
Valójában a mesterséges intelligencia, az érzelmek, gondolatok és tudat irányítása, valamint a tudásnak egy gombnyomással való elérhetősége terén elért fejlődés is veszélyeket rejt magában.
Ezt jól tudják a Szilícium-völgybeli számítógépes rendszertervezők, akik a saját gyerekeiket óvják a közösségi hálózat befolyásaitól, valamit a mobiltelefon túlzott használatától. Vajon Bill Gates, Steve Jobs, Jeff Bezos és Vilmos herceg miért döntött úgy, hogy távol tartja a gyerekeit ezektől az eszközöktől?
Nem látjuk-e most egy újfajta magány kialakulását, az illuzórikus társas kapcsolatok és a hamis barátok digitális magányát? A fiatalabb generáció számára annyira fontossá vált, hogy barátai legyenek a közösségi oldalakon, hogy sokan hajlandók fizetni érte, sőt, akár barátokat is bérelnek, hogy elmenjenek velük [szórakozni], ahogy azt egy japán kereskedelmi cég javasolja. A mérnökök, akik ezeket a mesterséges emberi kapcsolatokat létrehozzák a Facebook gigantikus programjaiban, jól ismerik azokat a mechanizmusokat, amelyekkel az emberi tudatot befolyásolják.
A 2017-es közgazdasági Nobel-díjat Richard Thalernek ítélték oda a viselkedéssel kapcsolatos munkájáért. Ez az amerikai professzor a Chicagói Egyetemen megmutatta, hogy az emberi tulajdonságok „milyen hatással vannak az egyéni döntésekre és a piaci orientációra”. Munkájában elmagyarázza, hogyan egyszerűsíti le a formaorientált gondolkodás a döntéshozatalt azáltal, hogy külön dobozokat hoz létre, és az egyes döntésekre összpontosít, nem pedig egy átfogó döntésre. Ezek ugyanazok az elvek, amelyeket az internet és a közösségi hálózatok területén alkalmaznak. Az internetes döntéshozatalt nagyon tudatosan és tudományosan előre megtervezik kifinomult algoritmusok segítségével. Az internet és a digitális hálózatok algoritmusai módszeresen elvetik a globális tudatosságot, azokat a meglátásokat, amelyekben a tudat a megnyilvánult formák mögött rejlő láthatatlan gondolatot szemléli. Nem jogos-e tehát a tudat manipulálásáról beszélni? Nem kérdezhetnénk meg, kik ennek az internetes globalizációnak a tudósai, és mik a titkos projektjeik?
Ki az a néhány száz zseni a Szilícium-völgyben, akik több milliárd ember gondolkodási folyamatát döntik el? Ki az a néhány személyiség, aki függőségi állapotban tartja az emberiség nagy részét? Kik azok, akik elvetik az egészről alkotott képet, hogy a tudatot a lényegtelen részekre összpontosítsák? Néhány bűnbánó zseni a Google-tól vagy a Facebooktól, például Tristan Harris vagy a Facebook egykori sztárfejlesztője, Justin Rosenstein megszólalt, hogy magyarázatot adjon. Nyilvánosan fellépnek a figyelemgazdaságon alapuló agymanipuláció ellen. Megmagyarázzák, hogy a mai tudat miért veszíti el fokozatosan azt az erejét, hogy egy elképzelésre összpontosítson. Interjúkat adnak, amelyben azt tanácsolják, hogy az emberek kapcsolódjanak le a digitális hálózatokról, és módszereket adnak a virtuális világok növekvő befolyása elől való menekülésre. Számukra nem annyira az emberek megváltoztatásáról van szó, mint inkább arról, hogy néhány kiváltságos ember javára manipulálják őket. Megértették, hogy ha a Szilícium-völgy mérnökeit magukra hagyják, a holnap transzhumanizmusa és magasabb tudatossága nem mindenkié, hanem csak a kiváltságos keveseké lesz.
Ahogy Goethe mondta a 19. században, az ember egymagában nem jelent segítséget. Az segít, ha a megfelelő időben csatlakozik másokhoz. De az internet és a közösségi hálózatok technológiáival nem maga az ember lép kapcsolatba másokkal, és nem is ő dönti el, hogy mikor teremt kapcsolatot. A döntést a mérnökök és tudósok által működtetett előregyártott algoritmusok hálózata hozza meg. Ezek a programok azok, amelyek előre eltervezik az emberek közötti kapcsolatokat. Ez pedig egy globális illúzióhoz vezet: mindenkit olyan emberek köre vesz körül, akik „hallják”, „kedvelik” és „értik”, amit mondanak vagy tesznek. De van egy árnyalatnyi különbség, és az nagy. Ez a kör nem valódi. Légből kapott azzal a céllal, hogy növelje a profitot azáltal, hogy csökkentse az emberek pillanatnyi figyelmét, és mindenkit vásárlásra és fogyasztásra ösztönözzön. Ez nem egy önálló közösség, hanem illúziók és torz tükrök köre. A középpontban lévő egyén valójában egyre elszigeteltebbé válik.
A jelenlegi helyzet vajon valóban annyira kétségbeejtő? Menjünk vissza néhány évet…
A digitális kommunikáció három fő szakaszban fejlődött:
- Az 1950-es évektől az 1970-es évekig a kommunikáció egyoldalúan történt, például rádió, televízió vagy előadások formájában. Csak egy ember beszélt és a többiek hallgatták. Ebben a szakaszban a tudat manipulálása nehezebb volt, mert egyszerre csak egy ember beszélt.
- Az 1980-as évektől 2000-ig a kommunikáció átváltott párbeszéd módba, és a beszélő közvetlenül cserélt információt a hallgatókkal. Ez volt az internet használatának kezdete, a blogszféra fejlődésével.
- 2001 óta azonban ez a párbeszéd közösségi és megosztási módra váltott. Mindenki eszmét cserél mindenkivel. Egy olyan közösségi hálózat, mint a Twitter, olyan, mint egy nagy szoba, ahol mindenki egyszerre és a lehető leghangosabban beszél. Fontosabbá vált a hangos kiabálás, mint a valódi információk megosztása. Ez azt jelenti, hogy ma nem a tények számítanak, hanem a hálózatok. Minél több információt osztanak meg a hálózatokon, azok annál igazabbnak látszanak. Minél többet posztolnak egy bejegyzést egy közösségi hálózaton, az annál fontosabbá válik.
Holnap a digitális emberiség egy negyedik fázisba léphet, amelyben az igazság már nem számít. Joseph Goebbelsnek, a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének tulajdonítják azt a mondatot, hogy „az ezerszer megismételt hazugság igazsággá válik”. Cselekedete annyira hatékony volt, hogy lelkiismeret-manipuláló módszereit átvették azok, akik a kevesek érdekeinek támogatása érdekében akarják mindenkivel elfogadtatni az elfogadhatatlant. Ma már azok, akik a nagy digitális hálózatok algoritmusait programozzák, tudják, hogy egy pszeudo „igazság” megalkotásához elegendő az internetes adatközlést irányítani és befolyásolni. (Ez már sajnos napi valósággá vált. – A fordító megjegyzése.)
Ha tevékenységük kiterjed az értékeket és ideológiákat közvetítő oktatási rendszerekre is, az képessé válik az egész emberiség átalakítására. Ez történik Franciaországban a digitális oktatásról szóló, 2013. július 8-i törvények óta, amelyek célja az, hogy az iskolákat az általános iskolától kezdődően digitális munkaterületek integrálásával az internet korához igazítsák.
A szülők és a tanárok most olyan politikai döntésekkel szembesülnek, amelyek elősegítik a számítógépes technológiák integrálását a kisgyermekkori gondozás, az óvodák és az általános iskolák világába. Valóban tudjuk-e, hogy ezek a technológiák hogyan befolyásolják a gyermek térben, időben és az analóg világban való tájékozódását, hogyan befolyásolják az empátia és a kulcsfontosságú szociális készségek fejlődését? Nem, nem tudjuk, mert a meglévő tanulmányokat pontosan azok a személyek állították össze, akik ezeket a technológiákat értékesítik.
Valószínűleg ez az oka annak, hogy számos alternatív oktatási rendszer, például a Montessori vagy a Waldorf-Steiner iskola óva int a digitális technológiák válogatás nélküli iskolai használatától. A Montessori oktatásban a gyerekeket valós tárgyakkal, például piros és kék „számsávokkal” tanítják számolni. Rudolf Steiner osztrák orvos, antropozófus számára a jövő nagy veszélye a gondolkodás automatizálása lesz. Számára a nyugati ember óriási kockázatot rejt magában, annak kockázatát, hogy a jövőben gondolkodása teljesen halottá, mechanikussá és automatikussá válik. 1905-ben már leírta ezeknek a fejleményeknek a következményeit, amikor azt mondta, hogy a jövőben a tömegek manipulálása a közösségek manipulálásával történik, mert az igaz gondolkodás nem egyéni, hanem a gondolatnak mindig élőnek kell lennie az egyének közösségében. A gondolatok, érzelmek és tettek mindig teljes egységben nyilvánulnak meg. Valójában ugyanis minden egyes egyéni lélek csak a lélek teljes körével, szellemi, érzelmi és fizikai dimenziók mentén fejlesztheti ki a benne rejlő empátia és egyensúly tulajdonságait.
Hogyan kapcsolódhatunk tehát újra a lélek világához? Mindannyiunknak a körülöttünk lévők körével fennálló kapcsolatán keresztül, akik lelkünk fényét tükrözik. Aztán lassan megnő szívünkben a belső bizonyosság, a valódi belső változásba vetett hit.
