A kelta mitológiában Hu isten a szellemi nap és nem a fizikai nap, és a felesége pedig Ceridwen istennő. Ő képviseli a világlelket és látja el az emberi lelket látó erővel.
A kelta nép lelkének szellemi fejlődése – 17. rész
(vissza a 16. részhez)
Hu emelte az embert abba a tudatállapotba, ami a szellemi világra is kiterjed, de nem előbb, minthogy az emberi lélek áthaladt volna a sötétség mélyén Ceridwen által, hogy önismeretre tegyen szert.
Ceridwen szigorú istennő, ő a beavatott lélek, aki képes észlelni a szellemi világot. Ahhoz hogy alkalmassá tegye az emberi lelket erre a felfogásra, úgynevezett kalandok által mindenféle próbának és leckének veti alá.
Sok történetben bizonyos tárgyakról olvasunk, amit meg kellett találni, ami egy szellemi-alkímiai titokra utal. Néhány példa erre a Grál kehely, amit Parszifalnak meg kellett találnia, vagy a Grál keresése.
Számos legendában a hősök egy üvegből készült hajón indulnak útnak. A költő, Taliesin szerint Nagy Sándor egy üvegcsónakon utazott, és Ozirisz hajója szintén üvegből készült. Azt is mondják, hogy Glastonbury neve is innen ered, mert ez volt az Üvegsziget, ami áldott állapotban volt, mivel teljesítette a grál keresésének feladatát.
Állítólag egyfajta üveg volt az az anyag is, amivel az úgynevezett „kígyótojást”, a druidák híres talizmánját készítették. Plíniusz szerint ez a tojás lebegett a vízen és csónakszerűen állta a hullámokat.
Ilyen az Igazságért való nagy küzdelem, amelynek első erőfeszítései a szabadkőműves hagyományhoz kötődnek: az üvegtenger kiöntése, Melchisédek misztériuma és a spirituális alkímia.
Ceridwen volt a világ termékeny anyja, a kelták Démétere, aki minden dolgot élővé varázsolt. Ceridwennek két fia és egy leánya volt. Az egyik fiát Morfrannak hívták, ő volt a Derű fia, a leány neve pedig Creidwy, a bájos leány. A másik fiú a förtelmes Afaggdu, akinek a neve sötétséget jelent, ami mindegyikünkben benne lakozik és akit meg kell váltani. Ceridwen segíteni akar a fiának, ezért varázsitalt főz az Üstjében, ami „meggyógyítaná” a fiát. Erről bővebben beszélünk majd a következő részben.
Hu, aki a nap arany jármát viselte, elkísérte az embert a sötétségből a világosságba vezető útján. Hu misztériumai feltárták az emberi lét másik pólusát: a megtisztult lélek felemelkedését a szellemi világ magasztos tudatállapotába.
Hut és Ceridwent a hiberniai misztériumok két óriási képéhez is hasonlították, melyek elé a szellemi tudásra vágyó tanítványt állították, aki előbb egy szigorú felkészülési időszakon ment át, melynek során felismerte és megtapasztalta, hogy az érzéki világ csak egy illúzió és nem az igazi élet világa. Ugyanakkor azt is fel kellett fedeznie, hogy a valóság az illúzió mögött rejtőzik, és hogy az érzékek világában nem lehet valódi életre lelni.
Aztán amikor a tanítvány a lelke mélyén megtapasztalta az illúzió és a Valóság közötti feszültséget, két hatalmas kép elé állították, és fel kellett fedeznie a világigét. A két szobor előtt ülve meg kellett fejtenie a világ titkát. Aki ezek előtt a képek előtt ült, olyan lelki élményeket élt át, melyek által megtapasztalta a kozmosz és a mikrokozmosz közötti kölcsönhatást.
A hímnemű képpel, a naposzloppal a nap erőit tapasztalta meg, melyeket mélyen a vérében érzett. A nőnemű képpel, a holdoszloppal szilárdságot [ridegséget] kapott, megismerte a földi telet és a holderőket. Meg kellett nyomnia a hímnemű képet és azt tapasztalta, hogy az üreges és rugalmas, ellentétben a nőnemű képpel, ami érintésre képlékeny volt.
A két hiberniai kép a napról és a holdról Steiner rajza alapján
Ezekkel a gigantikus képekkel magára maradva, a tanuló összezavarodott és nem volt egyebe, mint kérdése, kérdése és még több kérdése. Más szóval a szellemi világ határa előtt állt. Ezt egy koanhoz (lehetetlen kérés) lehetne hasonlítani, amit a zen tanulónak kellett megoldania a mestere számára. Sőt a modern szellemi tanulónak is át kell mennie ezeken a belső meditatív élményeken ahhoz, hogy közelebb kerüljön az Igazsághoz, ahhoz az igazsághoz, ami az emberiség és a világ misztériumához vezet.
Végül a magára maradt tanuló egy jó idő múlva úgy érezte, mintha a hímnemű kép eképpen szólna hozzá:
Én vagy az tudás,
De nem vagyok élőlény
A tanulónak rá kellett döbbennie, hogy az eszmék csak elképzelések anélkül, hogy valódi létállapottal rendelkeznének. Vagyis illúziók csupán. Amikor a másik oszlop elé állt, az azt mondta neki:
Én vagy a képzelet,
De ami vagyok, az nem igaz.
A tanuló tehát azzal a ténnyel szembesült, hogy az eszméknek nincs létvalóságuk, a fantázia pedig nem igaz.
Akkor mi az igazság? Ez rettentően nehéz kérdésnek tűnt.
Mélyen le kellett ásnia önmagába ahhoz, hogy megtalálja a választ.
Végül az embernek meg kellett ismernie önmagát, mint mikrokozmoszt, egy szellemlélek lényt, aki kapcsolatban áll a makrokozmosszal. Azt is megtanulta, hogyan keletkezzen, szövődjön, emelkedjen fel és pusztuljon el a makrokozmoszban, és hogyan alakítsa át magát, mintha egy metamorfózisban lenne. Ez rendkívül fontos élmény volt.
A hiberniai misztériumok legnagyobb virágzása megelőzte a nagy golgotai misztériumot és a tanítványok ilyenformán felkészültek erre a misztériumra. Felkészültek arra a tényre, hogy a világ fejlődési folyamata során minden a rendkívül fontos golgotai esemény felé mutat. Amikor Krisztus meghal a kereszten Golgotán, a golgotai misztérium egyidejűleg a hiberniai misztériumokban is megjelent képekben. Más szóval Hibernia szigetén szellemileg látták azt, ami Palesztinában fizikailag megtörtént. Így Hiberniában a golgotai misztériumot szellemileg élték át, és ez a csodálatos látomás az akkori emberiséget belsőleg emelte fel a szellem birodalmába.
Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a kelták Írországban minden nehézség nélkül vették át a keresztény hitet, mert a druidák már észlelték Krisztus eljövetelét szellemi értelemben misztériumaik szent helyein. Amit már régóta vártak, végül bekövetkezett, ily módon a kelták részéről sohasem fordult elő ellenállás!
Van egy legenda, miszerint Ulster királya, Conchobar megkérdezte a druidáját, hogy lehet az, hogy egy ilyen hatalmas természeterő szabadult el, mivel a keresztre feszítés pillanatában menny és föld megremegett. A druida azt válaszolta, hogy a zsidók megfeszítették Krisztust és ez az esemény ilyen világosan érezhető jelet produkál.
Tehát a hiberniai szigeten a kálváriai misztérium képeit érzékfeletti módon észlelték ugyanabban az időben, amikor az Palesztinában lezajlott.
Ez azért volt lehetséges, mert az ember abban az időben teljesen más tudatállapottal rendelkezett, mint később.
A szellemi észlelés ideje azonban elmúlt, amikor az ember növekvő mértékben kifelé irányult és történelmileg pontos képekre volt szüksége. Ezenkívül a szigeteket végül szétszakították az inváziók és viszálykodások és a szentélyek is lepusztultak. Ez volt a vége a druida-hiberniai bölcsességnek és dicsőségnek. Csak kevés bárd tudott énekekkel és rúnákkal megőrizni valamit ebből a bölcsességből, amit allegóriákba és jelképes beszédbe [hasonlatokba] burkoltak.
Aztán jött a szellemi hanyatlás ideje és ez az embert kevésbé tette hozzáférhetővé az érzékfeletti hatások számára.
(folytatás a 18. részben)
_______________
Források:
[1] Rudolf Steiner: Mysteriengestaltungen GA 232 [A misztériumok tanításaikkal]
[2] Hans Gsänger: Írország
[3] Eleanor Merry: The flaming door: The Mission of the Celtic Folk-soul [Az égő ajtó: A kelta nép lelki küldetése]
