Vessünk most egy pillantást az alkímiai átalakulás klasszikus folyamataira, amit közismert módon legtöbbször hétszeresként ábrázolnak (léteznek azonban tizenkét fázisú folyamatok is) és latin elnevezésük van.
1. Calcinatio (kalcinálás, égetés), néha „tűzzel való keresztelésnek” is nevezik.
Ha megpróbáljuk megvizsgálni a folyamat burkolt laboratóriumi menetét, úgy lehetne leírni, hogy az anyag állandó tűzön való elégetése. Az égetés azonban az anyag közönséges, szürke hamuvá válásával nem ér véget, hanem mindaddig folytatódik, amíg a hamuból már csak egy maroknyi finom, fehér por lesz.
A lélek szempontjából itt az ember megtisztulásának első állomásáról van szó, ahol az ego hozzájárul ahhoz, hogy heves, önző akaratát „tűzpróbának” vessék alá, ezáltal a személyiség az, aki fejlődik azáltal, hogy készen áll a benne lévő csendes szellemi elv szolgálatára. A nyomasztó énközpontúságtól való megszabadulás kezdeti szakasza a szellemi megértés iránti nyitottság által válik lehetővé, a tudat szabaddá válásához az én-uralta akarat feláldozása a lényeges kulcs, ami által az átalakulási folyamat megkezdődik. Amikor az ego a felfogóképessége segítségével megért valamit ebből a folyamatból, akkor megpróbálja utánozni azt, és az erőszakos akaratát szelídebb, jól neveltebb elképzelésekkel helyettesíti, például mások szolgálatára áll, de csak azért, hogy saját magát kedvezőbb színben tüntesse fel. Pontosan ezért kap kiemelt hangsúlyt a kalcinálás leírásában az, hogy az égetés nem ér véget a hamuvá válással, hanem a hamunak is el kell hamvadnia mindaddig, amíg már csak a fehér por marad, ahogy említettük. Paracelsus különös figyelmet szentel annak a ténynek, hogy az alkímiai transzformáció első szakaszának tökéletes megvalósítása nélkül a munkát nem lehet folytatni.
2. Sublimatio (szublimáció), más néven „levegővel való keresztelés”
A megfelelő laboratóriumi edényben (a lélekben) a finom anyagot ún. „fordított” ülepítéssel elválasztják a durva anyagtól. Az alkimisták ezért ezt a szakaszt gyakran szeparációnak, elválasztásnak (Separatio) nevezik. A feláldozott akarat hamujából egy tiszta elem keletkezik, „az anya-anyag” – a tiszta, eredeti lélek, ami a szellem-lélek emberré váláshoz szükséges. Ebben a szakaszban az ember minden érzése, gondolata és késztetése a belső léleksugárzás irányítása alatt áll, ami a szublimáció segítségével felismeri és megkülönbözteti a dolgokat egymástól, és ennek megfelelően egy tiszta képet alkot magának.
3. Solutio (feloldás, feloszlatás), más néven „vízzel való keresztelés”
A szilárd anyag nagyon lassú és tökéletesen csendes feloszlatása a laboratóriumi edényben. Némelyik alkímiai munkában ezt a folyamatot „az öreg király vízbe fúlásának” nevezik, ami alatt az énközpontú lényt értik. Logikus, hogy a fizikai minőségváltozás az ennek megfelelő lelki folyamatot ábrázolja. A feloldás során a különböző anyagi részecskék elvesztik a saját határaikat és homogén folyadékká válnak. A misztikus nyelv ezt az egyéni lélek teljes elengedésének nevezi, amikor az belefolyik a Világlélek „óceánjába”.
4. Putrefactio (felbomlás, rothadás)
Ehhez a szakaszhoz, melyet néha a fermentációhoz hasonlítanak, nagyon enyhe tűz szükséges, ami az elegy minden részletét teljesen, maradéktalanul felbomlasztja. Így kezdődik az ősanyagból való teremtés folyamata. Mivel az anyagot most a Világlélek eleveníti meg, egy újfajta élet keletkezik, ami sokkal magasabb rendű és finomabb szerkezetű, mint azok a formák és az a biológiai élet, amit mi ismerünk.
Az alkímiai nyelv néha a Mortificatio (mortifikáció, elhalás) szót használja. Ez a szakasz hagyományosan 40 napig tart és „zárt térben” kell végrehajtani, a folyamatba való beavatkozás vagy megfigyelés nélkül. Ez az elhalás, az „endúra”, ahogy a bogumilok és a katárok nevezték, azaz a régi világtól való „végső búcsú”, melynek során az én minden ügyeskedő utánzása teljesen lelepleződik és feladásra kerül.
5. Distillatio (desztilláció, lepárlás)
Az alkímia ezt a szakaszt gyakran illóanyag készítésnek nevezi. A lényeges és érinthetetlen anyag gáznemű állapotba, azaz egy újfajta anyagi szintre emelkedik fel. Azt mondják, ahhoz, hogy az illékony anyagot visszatöltsék az edénybe, a gőzt „fixálják”, azaz lehűtik. Ily módon, újra folyékonnyá válik ugyan, de magával hozza azt, amit „odafentről kapott”. A folyamat új információval gazdagítja az anyagot, amit az un. Szellemtől kapott. Az elemek mikroszerkezete könnyebb, világosabb lett és ezáltal az ezt követő „transzmutáció”, a fokozatos tökéletesedés lehetővé vált. A folyamatot előírásszerűen zárt rendszerben kell végrehajtani és gyakran rítusszerűen 33-szor megismétlik.
Lelki szinten ez a szakasz az emberben annak a növekedését mutatja, amit mindeddig elvont módon „lényegnek” neveztünk. Egy új tudatállapotról van szó, ami a „fentről kapottat” alkalmazni kezdi.
A desztilláció egy különösen fontos szakasz a szellemi út megvalósítása során, mivel az alkimista számára azzal a kockázattal jár, hogy úgy érezheti, mintha a személyisége „meghasadt” volna, mialatt megpróbálja önmaga egyik részét szellemileg fölemelni anélkül, hogy megteremtené a hozzávaló szükséges alapot. Ily módon az új intuíció és inspiráció bűvöletbe ejti, hozzászokhat az „illékonyságához” és megfeledkezik a benne lévő alapnak a megteremtéséről. Az önismereti folyamat során nem kapcsolja össze, nem rendezi a dolgokat önmagán belül, és nem vesz tudomást arról, ami „túl nehéz”, vagyis „elpárolog” anélkül, hogy rögzítené a dolgokat önmagában.
A desztilláció teljes végrehajtása belső érettséget igényel – azaz a korábbi szakaszok teljes megvalósítását. A folyamat eredménye egy tiszta jelenléti tudat, ami újfajta életmódhoz vezet. Azt mondják, hogy a bogumilok és a katárok végrehajtották ezt a folyamatot, ezért nevezték őket Franciaországban „parfaits”-nek (perfekteknek, azaz tökéleteseknek).
6. Coagulatio (koaguláció, sűrítés)
Ez az új teremtés folyamata. Kondenzációnak is nevezik, ami a desztilláció ellentéte, melynek során az illóanyag újfent anyaggá válása az anyag átalakulásához, egy teljesen új forma létrejöttéhez vezet.
A szellemi munka szempontjából ez azt jelenti, hogy a szellemi elképzelés elkezd folyamatosan beáramolni egy megtisztult és megújult anyagi formába. Egy új teremtmény születik, az eredeti, isteni őstípus képe (ami ősivé, továbbá időtlenné teszi). Némelyek ezt úgy nevezik, hogy az új tudat létrehozza a saját új fénytestét. Az ehhez használt anyagot az alkimisták „mennyei harmatnak”, illetve tiszta, örök éternek nevezték.
(folytatjuk 3. rész)
