<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?><rss version="2.0"
	xmlns:content="http://purl.org/rss/1.0/modules/content/"
	xmlns:wfw="http://wellformedweb.org/CommentAPI/"
	xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/"
	xmlns:atom="http://www.w3.org/2005/Atom"
	xmlns:sy="http://purl.org/rss/1.0/modules/syndication/"
	xmlns:slash="http://purl.org/rss/1.0/modules/slash/"
	>

<channel>
	<title>Modern Idők &#8211; LOGON</title>
	<atom:link href="https://logon.media/hu/category_/zeitgeist-hu/feed/" rel="self" type="application/rss+xml" />
	<link>https://logon.media/hu/</link>
	<description>An online magazine with articles about spiritual development</description>
	<lastBuildDate>Fri, 13 Nov 2026 14:53:19 +0000</lastBuildDate>
	<language>hu</language>
	<sy:updatePeriod>
	hourly	</sy:updatePeriod>
	<sy:updateFrequency>
	1	</sy:updateFrequency>
	<generator>https://wordpress.org/?v=7.1.4</generator>

<image>
	<url>https://logon.media/wp-content/uploads/2022/09/cropped-logon_276x276-e1644579355169-32x32.png</url>
	<title>Modern Idők &#8211; LOGON</title>
	<link>https://logon.media/hu/</link>
	<width>32</width>
	<height>32</height>
</image> 
	<item>
		<title>Az élet intelligenciája</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/az-elet-intelligenciaja/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Fri, 13 Nov 2026 06:01:40 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=130803</guid>

					<description><![CDATA[Az intelligenciának számos különböző típusa létezik. Mi melyik típusra törekszünk? A mesterséges intelligencia az intelligenciát egy szokatlan formában tette láthatóvá. Egy olyan géppel találkozunk, amelyik képes ismereteket gyűjteni, mintázatokat felismerni, kérdésekre válaszolni, és reprodukálni az emberi gondolkodás kifejeződésének számos formáját. A gyorsasága és a választékossága lenyűgöző lehet. De minél ügyesebbé válik, annál inkább felveti bennünk [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><em><span style="font-weight: 400;">Az intelligenciának </span><span style="font-weight: 400;">számos különböző típusa</span><span style="font-weight: 400;"> létezik. Mi melyik típusra törekszünk?</span></em></p>
<p><span id="more-130803"></span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A mesterséges intelligencia az intelligenciát egy szokatlan formában tette láthatóvá. Egy olyan géppel találkozunk, amelyik képes ismereteket gyűjteni, </span><span style="font-weight: 400;">mintázatokat</span><span style="font-weight: 400;"> felismerni, kérdésekre válaszol</span><span style="font-weight: 400;">ni</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és </span><span style="font-weight: 400;">reprodukál</span><span style="font-weight: 400;">ni</span><span style="font-weight: 400;"> az emberi gondolkodás kifejeződésének számos formáját</span><span style="font-weight: 400;">. A gyorsasága és a választékossága lenyűgöző lehet. De minél ügyesebbé válik, annál inkább felveti bennünk a kérdést: mi az intelligencia?</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A mesterséges intelligencia arra támaszkodik, amit az emberiség már </span><span style="font-weight: 400;">rögzített</span><span style="font-weight: 400;">. </span><span style="font-weight: 400;">Azzal a</span><span style="font-weight: 400;"> nyelvvel, </span><span style="font-weight: 400;">azokkal a</span><span style="font-weight: 400;"> képekkel és kapcsolatokkal dolgozik</span><span style="font-weight: 400;">, amelyek abban az anyagban szerepelnek, amelyből tanult</span><span style="font-weight: 400;">. Ebben az értelemben a</span><span style="font-weight: 400;">z</span> <span style="font-weight: 400;">összegyűlt</span><span style="font-weight: 400;"> emberi gondolatok tükre. Ami ebben a tükörben megjelenik, az</span><span style="font-weight: 400;">t</span><span style="font-weight: 400;"> meglepő módokon </span><span style="font-weight: 400;">át lehet rendezni</span><span style="font-weight: 400;">, a </span><span style="font-weight: 400;">forrása</span><span style="font-weight: 400;"> mégis mindig az, ami már a világban megjelent.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Talán ez az oka annak, hogy a mesterséges intelligenciával való találkozás különös módon személyesnek tűnhet. Saját gondolkodásunk nagy része is felhalmozással kezdődik. Az emlékezet, az oktatás és a tapasztalat biztosítja azt az anyagot, ami által</span> <span style="font-weight: 400;">megértjük a világot. Amit átélünk, az fokozatosan tudássá, ítélőképességgé és </span><span style="font-weight: 400;">készséggé</span><span style="font-weight: 400;"> válik. </span><span style="font-weight: 400;">A megélt</span><span style="font-weight: 400;"> élet intelligenciává válik.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez az örökség szükséges. Enélkül nem ismernénk fel egy arcot, nem beszélnénk nyelveket, nem tudnánk megtanulni egy mesterséget, vagy nem találnánk meg a helyünket a mindennapi élet körülményei között. A múlt folytonosságot nyújt a tudat számára. Emellett minden egyes </span><span style="font-weight: 400;">új </span><span style="font-weight: 400;">pillanatba belép, még mielőtt </span><span style="font-weight: 400;">tudatosulna bennünk</span><span style="font-weight: 400;">. Egy személyt a vele való korábbi találkozás emléke alapján látunk. Egy nehézséget aszerint közelítünk meg, hogy mi történt legutóbb. A félelem, a vágy és az elvárás rendezi csendben az előttünk álló dolgokat.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A gondolkodás a feléje közeledő dolgokat tükrözi, de a tükör felülete ritkán tiszta. Magán hordozza mindannak a nyomait, ami korábban tükröződött benne. Lehet, hogy azt hisszük, a jelent látjuk, miközben nagyrészt a múltra reagálunk.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Vannak azonban olyan pillanatok, amikor az érzékelés mintha mentesülne ettől a megszokott mozgástól. Ránézünk egy fára, </span><span style="font-weight: 400;">még mielőtt</span><span style="font-weight: 400;"> megneveznénk a fajtáját, megmérnénk a magasságát vagy kapcsolatba hoznánk egy emlékkel. Egy pillanatra egyszerűen csak szemléljük. A fa többé nem a gondolatunk tárgya csupán, hanem saját élő mivoltában találkozik velünk. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ugyanez történhet az emberek között is. A kimondott szavakon túl valami más is érzékelhetővé válik: </span><span style="font-weight: 400;">határozatlan</span><span style="font-weight: 400;">ság, ki nem </span><span style="font-weight: 400;">fejezett</span><span style="font-weight: 400;"> szükséglet, jelentés, amihez nem találunk szavakat. Az intelligencia ilyenkor </span><span style="font-weight: 400;">a belátás minőségével rendelkezik</span><span style="font-weight: 400;">. Olvas a </span><span style="font-weight: 400;">sorok</span><span style="font-weight: 400;"> között, és felismeri azokat a kapcsolatokat, melyeket az elemzés egymagában </span><span style="font-weight: 400;">lehet, hogy figyelmen kívül hagy</span><span style="font-weight: 400;">. Megértünk valamit abból, ami hozzánk közelít, </span><span style="font-weight: 400;">még mielőtt </span><span style="font-weight: 400;">meg tudnánk magyarázni, honnan tudjuk.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ilyen pillanatokat nem lehet a gondolkodás háttérbe szorításával előidézni. Az elcsendesedésre való törekvés valójában egy másfajta belső zajt hozhat létre. Másfajta csend keletkezik akkor, amikor megfigyeljük a gondolatot anélkül, hogy azonnal reagálnánk rá. Látjuk, ahogy az emlék, az ítélet és az érzelem átáramlik a tudaton, miközben valami bennünk megfigyelő marad. A gondolat továbbra is megmarad, bár már nem foglalja el az egész belső teret.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ebben a térben a tükör kezd kitisztulni.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez egy olyan intelligenciát feltételez, ami a jelenből születik éppúgy, ahogy az, amelyiket a múlt formálta. A különbség nem abszolút. Minden, amit megtanultunk elérhető marad, de már nem határozza meg előre azt, ami érzékelhető. A tapasztalat olyan alappá válik, amelyen egy újfajta megértés ölthet formát.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Itt a fej és a szív közötti kapcsolat válik fontossá. A fejet gyakran az értelemmel hozzuk összefüggésbe, a szívet pedig az érzéssel, mintha az intelligencia nagyrészt az egyikhez, az érzékenység pedig a másikhoz tartozna. A szívben azonban olyan intuíció keletkezik, amit az érzelem, vágy vagy személyes preferenciák színeznek be. Az elme megkülönböztető erejére van szükség ahhoz, hogy felismerjük az intuíció természetét. A gondolat viszont bezárkózhat a saját logikájába, hacsak nem marad nyitott arra, amit a szív befogad.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Amikor a fej és a szív elkezd együttműködni, az intelligencia másfajta </span><span style="font-weight: 400;">minőséget nyer</span><span style="font-weight: 400;">. A szív befogadó; a fej tisztaságot és kifejezőerőt ad. Ami először belsőleg </span><span style="font-weight: 400;">mutatkozik meg</span><span style="font-weight: 400;">, az gondolattá, szóvá vagy cselekedetté válhat. A megértés már nem az ismeretre korlátozódik, arra, </span><span style="font-weight: 400;">hogy tudjunk valamiről.</span><span style="font-weight: 400;"> A</span><span style="font-weight: 400;">bban</span> <span style="font-weight: 400;">jelenik meg, </span><span style="font-weight: 400;">ahogyan egy</span> <span style="font-weight: 400;">ember reagál. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A spirituális út elmélyíti ezt a lehetőséget. Az emberben nyugszik egy másfajta tudat magja, amit gyakran spirituális léleknek neveznek. Ennek a léleknek a felébredése nem azon múlik, hogy a személyiség még több ismeret szerez-e. Akkor keletkezik, amikor már nem a szokásos én foglalja el a tudatosság teljes terét. Az én által </span><span style="font-weight: 400;">felhalmozott</span><span style="font-weight: 400;"> intelligencia megmarad, de a központi hely betöltése iránti igénye fokozatosan csökken.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez csendes odaadást igényel. Mi nem tudjuk megragadni és birtokunkba venni a spirituális lélek impulzusait. Abban a pillanatban, amikor a személyiség közeledik hozzájuk, azok a személyiség vágyai</span><span style="font-weight: 400;">ba</span><span style="font-weight: 400;"> és értelmezése</span><span style="font-weight: 400;">ibe</span> <span style="font-weight: 400;">húzódnak vissza</span><span style="font-weight: 400;">. Mi csak befogadók</span><span style="font-weight: 400;">ká</span> <span style="font-weight: 400;">válhatunk</span><span style="font-weight: 400;">, hagyva, hogy az, ami egy másik életrendből jön, elvégezhesse a munkáját bennünk. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A gondolkodás ekkor már többet jelent, mint a tudat tartalmának ismételgetése. Mélyebb értelemben </span><span style="font-weight: 400;">vett</span><span style="font-weight: 400;"> tükörré válik: képes olyan intelligenciát </span><span style="font-weight: 400;">be</span><span style="font-weight: 400;">fogadni és tükrözni, amelynek a forrása a személyes énen túl van. A spirituális impulzus belép a szívbe, a fej </span><span style="font-weight: 400;">révén</span><span style="font-weight: 400;"> tudatosul</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és az életben keres kifejeződést. A fej és a szív újfajta kapcsolatba kerül valami olyasmi által, ami egyikükből sem származik.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez a fajta intelligencia eredeti, mert a forrással való élő kapcsolat</span><span style="font-weight: 400;">ban születik</span><span style="font-weight: 400;">. Emellett praktikus is. Megjelenhet a megfe</span><span style="font-weight: 400;">l</span><span style="font-weight: 400;">elő szóként egy bonyolult beszélgetésben</span><span style="font-weight: 400;">;</span><span style="font-weight: 400;"> visszafogottságként, ami megakadályoz egy automatikus reakciót</span><span style="font-weight: 400;">;</span><span style="font-weight: 400;"> vagy felismerésként, hogy egy szokásos cselekvési mód a jelenben többé már nem aktuális. Olykor ez csendhez vezethet. Máskor olyan döntést igényelhet, melynek szükségessége világossá válik, még mielőtt a következményei ismertté válnának. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Az élő intelligencia ily módon elválaszthatatlan az átalakulástól. Megváltoztatja az érzékelésünk és cselekvésünk központját. Ahogy a tudat </span><span style="font-weight: 400;">egyre </span><span style="font-weight: 400;">kevésbé zárul önmagába, szélesebbkörű kapcsolatok is érzékelhetővé válnak. Az egyén egy nagyobb egész részeként </span><span style="font-weight: 400;">kezdi megélni</span><span style="font-weight: 400;"> az életet, miközben felelős marad azért az adott formáért, melyen keresztül ez az élet kifejez</span><span style="font-weight: 400;">ődhet</span><span style="font-weight: 400;">.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Nevezhetnénk ezt a kozmikus intelligenciában való részvételnek. A kifejezés nem azt jelenti, hogy a személyiség mindentudóvá válik, vagy valamiféle emelkedett állapotba kerül. Inkább egy olyan teremtő rend felé mutat, ami már aktívan jelen van az életben: olyan intelligencia, ami jelen van a növekedésben, a kapcsolatokban és a megújulásban. Az emberi tudat elkezdhet együttműködni ezzel, amikor többé már ragaszkodik ahhoz, hogy mindenre</span><span style="font-weight: 400;">, amivel találkozik, </span><span style="font-weight: 400;">a saját maga által kialakított képet kényszerítse. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Az egyéniségnek is megvan a maga helye. Egy hangszer nem veszíti el a sajátos hangját, amikor egy zenekarba </span><span style="font-weight: 400;">bekerül</span><span style="font-weight: 400;">. Ennek a </span><span style="font-weight: 400;">kiteljesedése</span><span style="font-weight: 400;"> abból áll, hogy megtanulja hallani azt a zenét, amelynek </span><span style="font-weight: 400;">maga is részét képezi</span><span style="font-weight: 400;">. Ugyanúgy, ahogy az emberi lény sem tűnik el egy nagyobb tudatosságban. Az egyéni képessé válik sajátos kifejezést adni annak, ami egyetemes.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ahogy a spirituális lélek felébred, ez a magasabbrendű intelligencia az emberek között is </span><span style="font-weight: 400;">működésbe léphet</span><span style="font-weight: 400;">. Egy igazi találkozás során két ember között kialakulhat egy olyan belső tér, ami egyikükhöz sem tartozik, mégis mindketten hozzájárulnak a létrejöttéhez. Amikor az ítélkezés és az önvédelem visszahúzódik, valami a jelenlévők </span><span style="font-weight: 400;">felhalmozott</span><span style="font-weight: 400;"> tudatosságán </span><span style="font-weight: 400;">túlmutatóan</span><span style="font-weight: 400;"> is behatolhat ebbe a térbe.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ami így keletkezik, az több, mint egyéni elmék találkozása. Ez egy olyan </span><span style="font-weight: 400;">meg</span><span style="font-weight: 400;">nyílás, amelyen keresztül a spirituális forrás érzékelhetővé válhat.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A mesterséges intelligencia visszavisz minket ehhez az emberi lehetőséghez. Technikai intelligenciaként kiterjesztheti az emlékezetet, olyan összehasonlításokat találhat</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és mintákat fedezhet fel, melyek egyébként rejtve maradnának. </span><span style="font-weight: 400;">Egyre</span><span style="font-weight: 400;"> hatékony</span><span style="font-weight: 400;">abb</span><span style="font-weight: 400;"> eszközzé válhat. De a kérdés, amit felvet, kizárólag </span><span style="font-weight: 400;">nagyobb </span><span style="font-weight: 400;">technikai kapacitás </span><span style="font-weight: 400;">révén</span><span style="font-weight: 400;"> nem válaszolható meg.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ha az intelligenciát csak információfeldolgozási képességnek és hatékony válaszok adójának tekintjük, a gép fokozatosan a saját mércénkké válhat. Akkor elkezdhetjük utánozni azt az intelligenciát, amit mi teremtettünk, egyre jobban a</span><span style="font-weight: 400;">z</span><span style="font-weight: 400;"> előrejelzéseire, ismétléseire és </span><span style="font-weight: 400;">a múlt felhalmozott mintázataira </span><span style="font-weight: 400;">támaszkodva. A lényegesebb kérdés az, hogy felébredhet-e az új lélek az emberben</span><span style="font-weight: 400;">, </span><span style="font-weight: 400;">és fogékonnyá válhat-e egy olyan intelligenciára, ami </span><span style="font-weight: 400;">kapcsolatban áll az örökkévalósággal.</span></p>
<p>&nbsp;</p>
<p><span style="font-weight: 400;"> </span></p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Bátorság – A szív ügye</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/batorsag-a-sziv-ugye/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Thu, 22 Oct 2026 06:24:14 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=130448</guid>

					<description><![CDATA[Az igaz szív nem kirekesztő, hanem befogadó. Ezért csak akkor lehetünk bátrak – a szó valódi értelmében –, ha magunkat egy nagyobb egység részének tekintjük. Az Arany Rózsakereszt alapítóiról Nem túl nehéz bátorságot tulajdonítani az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája alapítóinak, ha az ember tudja mit jelent a bátorság a szó valódi értelmében. A modaz kifejezésből [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><i><span style="font-weight: 400;">Az igaz szív nem kirekesztő, hanem befogadó. Ezért csak akkor lehetünk bátrak – a szó valódi értelmében –, ha magunkat egy nagyobb egység részének tekintjük.</span></i></p>
<p><span id="more-130448"></span></p>
<h3><b>Az Arany Rózsakereszt alapítóiról</b></h3>
<p><span style="font-weight: 400;">Nem túl nehéz bátorságot tulajdonítani az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája alapítóinak, ha az ember tudja mit jelent a bátorság a szó valódi </span><span style="font-weight: 400;">értelmében</span><span style="font-weight: 400;">. A </span><i><span style="font-weight: 400;">modaz</span></i> <span style="font-weight: 400;">kifejezésből</span><span style="font-weight: 400;"> származik, ami háromezer évvel ezelőtt a mi tájainkon valami olyasmit jelentett, hogy </span><i><span style="font-weight: 400;">szellem, gondolat vagy belső állapot</span></i><span style="font-weight: 400;">. </span><i><span style="font-weight: 400;">Modaz</span></i><span style="font-weight: 400;">, bátorság, a lélek mozgása, a szív cselekvése.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Az igaz szív nem kirekesztő, hanem befogadó. Ezért csak akkor lehetünk bátrak – a szó valódi értelmében –, ha magunkat egy nagyobb egység részének tekintjük, egy közös ügy részének, ami </span><span style="font-weight: 400;">önmagunkon túlmutató.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Z. W. (Wim) Leene, Jan van Rijckenborgh, Catharose de Petri és barátjuk, valamint a kezdetektől fogva harcostársuk, Cor Damme, egyértelműen bizonyították, hogy tisztában vannak a </span><span style="font-weight: 400;">tágabb</span><span style="font-weight: 400;"> összefüggésekkel. Már fiatalon felfedezték, hogy egy olyan spirituális terület részei, egy olyan láthatatlan testvériség tagjai, amelyik a gondolkodásban, a tiszta, élő értelemben és Krisztus egyetemes szellemi szférájában gyökerezik. Egy szellem, egy szféra, egy tér, ami egységet feltételez, ami </span><span style="font-weight: 400;">szellemben minden időben és</span><span style="font-weight: 400;"> körülmények között egységes marad, mindig egy maradt és marad a jövőben is, mivel meghaladja az időbeliséget.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A modern rózsakeresztes mozgalom alapítóinak célja – ahogyan azt Z.W. Leene megfogalmazta – az volt, hogy </span><i><span style="font-weight: 400;">a kereszténységnek biztosítsák azt a helyet, ami megilleti a valós élet és a filozófiai gondolkodás világában</span></i><span style="font-weight: 400;">. Z.W. Leene 1938-ban bekövetkezett halála után fivére, Jan – a későbbi Jan van Rijckenborgh – vette át az ifjú </span><i><span style="font-weight: 400;">Rozenkruizer Genootschap</span></i><span style="font-weight: 400;"> (Rózsakeresztes Társaság) vezetését, és erőteljes lendületet adott </span><span style="font-weight: 400;">neki. 1945-ben egy négytagú testület elnökévé vált; együtt folytatták céltudatos és rettenthetetlen munkájukat. Hiszen</span><span style="font-weight: 400;"> pontosan erre a szellemiségre van szükség a Világosság felszabadító munkájának véghezviteléhez – arra a szellemi hozzáállásra, ami minden korban fontos volt ahhoz, hogy bátorságot adjon a szüntelen és hatékony munkálkodáshoz. Nem a munka gyors előrehaladása vagy a törekvők szűk körének esetleges sikere a döntő, hanem maga a munka: az önzetlen gondolatok </span><span style="font-weight: 400;">magvainak</span> <span style="font-weight: 400;">elvetése, az életterületre vonatkozó emlékek felébresztése a kereső lelkekben, valamint egy olyan légkör megteremtése, amelyik túlmutat a földi szférán – annak a légkörnek a felidézése, amelyet a lelkek egykor már ismertek. Olyan tevékenységről van szó, ami belső szükségszerűségből fakad, nem pedig külső késztetés vagy kényszer hatására jön létre.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Bizonyosfajta gondolkodásmód kell ahhoz, hogy egy tizenkilenc éves azt mondhassa:</span></p>
<blockquote><p><span style="font-weight: 400;"> „</span><span style="font-weight: 400;">Kora ifjúságom óta kerestem az Urat</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és szolgáltam Őt az életért folytatott állandó küzdelemben. 1915-ben fogadalmat tettem a belső törvényszékem előtt, hogy életemet az Úr szolgálatának szentelem, és ha részem lehet ebben a kiváltságban, akkor átadok a világnak: </span></p>
<ol>
<li><span style="font-weight: 400;"> egy új, rejtett dolgokon alapuló keresztény filozófiát, </span></li>
<li><span style="font-weight: 400;"> egy szabad iskolát, hogy megosszam ezt a filozófiát azokkal, akik alkalmasak erre, </span></li>
<li><span style="font-weight: 400;"> és leteszem egy olyan testvériség alapjait, amely tudás és életvitel által eltörölné az anyagi kötöttség és a szellemi szabadság közötti korlátokat.</span></li>
</ol>
<p>&nbsp;</p>
<p><span style="font-weight: 400;">Azt mondták nekem, hogy a célomat végül, </span><span style="font-weight: 400;">viharok</span><span style="font-weight: 400;"> sorozatán keresztül el fogom érni, amennyiben hű maradok az eszményeimhez</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és minden nehézség ellenére tiszta életet élek.”</span></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Bárki, aki ezt olvassa, vállat vonhat és legyinthet, ifjúkori felbuzdulásnak tekintve a dolgot. Milyen gyakran fordul elő, hogy valami, amit ifjonti éveinkben elterveztünk, végül megvalósul? De itt van a bátorság, az a tudatállapot, ami más módon fejeződik ki, mint ahogy bárki elképzelné. Ez a bátorság az ismertetőjele mindazoknak, akik a Világosság mezőin bátran munkálkodnak és szántanak.  </span></p>
<blockquote>
<p style="text-align: left;"><span style="font-weight: 400;">„Milyen nagy volt az érdeme Madame Blavatskynak” – írja Max Heindel –, „hogy fantasztikus erkölcsi bátorságával kora materializmusát egy teljesen másfajta, belső tudomány spirituális értékeivel állította szembe!”</span></p>
</blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Eduard Schuré pedig azt írta Rudolf Steinernek: </span></p>
<blockquote>
<p style="text-align: left;"><span style="font-weight: 400;">„</span><span style="font-weight: 400;">Ha egy ellenséget le akarsz győzni, akkor próbáld először megérteni. A sárkányt csak akkor győzheted le, ha belebújsz a bőrébe, a bikát pedig szarvánál kell megragadnod. Éppen a legnagyobb szükségben fogsz fegyvereket és harcostársakat találni. Felismertettem veled, hogy ki vagy. Most menj – és maradj önmagad!</span><span style="font-weight: 400;">”</span> <span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[1]</span></p>
</blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Ami a fiatal Jan Leenét illeti, 1968-ban bekövetkezett haláláig hét nemzetközi konferenciaközpontot hozott létre, negyven mélyenszántó könyvet írt, több mint tíz folyóiratot szerkesztett, cikkek százainak volt a szerzője</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és számtalan előadást tartott. </span><span style="font-weight: 400;">Az elfogulatlan</span><span style="font-weight: 400;"> szemlélő nem vonhat le más következtetést ebből, mint hogy az ifjúkorában megfogalmazott törekvése lenyűgözően sikeres volt.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Mindez egy olyan szemléletmódra alapult, amely a vártnál eltérőbb módon nyilvánult meg. Olyan, szívből fakadó bátorság ez, olyan gondolkodásmód, amely a Biblia szavain nyugszik: </span></p>
<blockquote><p><span style="font-weight: 400;">„Ne ítélkezzetek</span><span style="font-weight: 400;">!”</span> <span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[2]</span></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Aki ítélkezik, többé nem képes nyitottan és tárgyilagosan szemlélni a dolgokat; véleménye már kialakult, értelme pedig nem nyitott többé arra a Nagy Lélegzetre, amely finom módon szól a szívhez, és mindent mozgásban, áramlásban tart. Az ilyen emberek ritkán képesek a dolgok felszíne mögé látni. Jan Leene így fogalmazott:</span></p>
<blockquote>
<p style="text-align: left;"><span style="font-weight: 400;">„</span><span style="font-weight: 400;">A szellem-ember számára a természetrend egy misztifikáció. Mert ez emberi lények hierarchiája, az emberek pedig vérkötelékben állnak. </span><span style="font-weight: 400;">Mindenki közvetlen felebarátunk. Csak egy út van, egy módszer. És</span><span style="font-weight: 400;"> most azokhoz szólok, akik arra nemesedtek, hogy Krisztus Hegyi beszédének szavaihoz közeledhessenek: »Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és üldöznek titeket.«</span><span style="font-weight: 400;">”</span><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;"> [2-a]</span></p>
</blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Az Arany Rózsakereszt alapítói sem menekülhettek az emberi lét szürke és nyomasztó valósága elől. Jan Leene életében 1941 februárjában következett be az </span><span style="font-weight: 400;">az esemény, amikor a rettegett Gestapo elvitte.</span><span style="font-weight: 400;"> Barátja és a Világosságért folytatott küzdelemben osztozó harcostársa, Cor Damme azonnal Hágából Amszterdamba, az Euterpestraatra sietett, ahol Jant fogva tartották. Egy korábbi iskolaépület szolgált a Gestapo és a biztonsági szolgálat vallató- és kínzóközpontjaként. (Az épületet 1944-ben a britek lebombázták.) Az utca – a valóság cinikus és keserű ellentmondásaként – a költészet fuvolán játszó görög múzsájának szépséges nevét viselte. A megszállás idején ott székelt a „fekete szörnyeteg”, a náci titkosszolgálat; oda hurcolták a zsidókat, és ott tartották fogva, illetve kínozták meg az ellenállási mozgalom harcosait.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">(A háború után az utca neve továbbra is negatív </span><span style="font-weight: 400;">felhangot keltett</span><span style="font-weight: 400;"> az amszterdamiakban, ezért a városi tanács úgy döntött, hogy az utcát </span><i><span style="font-weight: 400;">Gerrit van der Veen</span></i><span style="font-weight: 400;"> ellenállási hős nevére kereszteli át.) Damme nem mert bemenni, hogy találkozzon barátjával, hanem távolabb várakozott a (hit)testvérére. Eközben egy barátja, aki szintén a Rozekruizers Genootschap (Rózsakeresztes Társaság) tagja volt, E. Roland-Retera – Seyss-Inquart birodalmi biztoshoz fűződő kapcsolatait felhasználva – közbenjárt Jan Leene kiszabadítása érdekében.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">J. van Rijckenborgh később így számolt be az átélt tapasztalatairól:</span></p>
<blockquote>
<p style="text-align: left;"><span style="font-weight: 400;">„A Gestapo egyik </span><span style="font-weight: 400;">legfőbb vezetőjével </span><span style="font-weight: 400;">ültem szemben.</span><span style="color: #3366ff;"><span style="font-weight: 400;">* </span></span><span style="font-weight: 400;">Le voltam tartóztatva! A férfinak helyes, szabályos arca volt és világoskék szemei. Előtte, az íróasztalon feleségének és gyermekeinek a képei álltak. Teljesen átlagos ember volt. Bizonyosan nem volt benne semmi rossz vagy állatias. Rám nézett – és én őrá. Egymásra mosolyogtunk. Felismertük a helyzet tragikomikumát… Aztán hirtelen bekövetkezett: A szemek kimeredtek, a pupillák kitágultak. Beárnyékolódott, medullája kontroll alá került. Ez mindig felismerhető a hang emelkedésén és süllyedésén, és csengésének teljes megváltozásán. Feje kicsit hátrahajlott, mintha valaki fogná a tarkóját. Megértettem: Ezt az embert megszállták. Énjét kiszorítva, háttérszelleme beszélt hozzám, az üvöltő fekete bestia. Megfeledkeztem ellenállásomról, letartóztatásom okáról. </span></p>
<p style="text-align: left;"><span style="font-weight: 400;">Belső szánalom fogott el ez iránt a lény iránt. Mialatt káromkodások özönét zúdította rám, én imádkoztam ezért a különös ellenségért, és körbevettem őt a Rózsakereszt világosságával. És lám, a megszállottság enyhülni kezdett. A férfi megrázta magát, mint egy vizes pudli. Különös ellenségem ismét normális lett, </span><span style="font-weight: 400;">újra önmaga lett.</span><span style="color: #3366ff;"><span style="font-weight: 400;">*</span></span> <span style="font-weight: 400;">Láttam és hallottam, ki is az igazi ellenségem</span><span style="font-weight: 400;">; ellenálltam ellenségemnek és legyőztem.</span><span style="color: #3366ff;"><span style="font-weight: 400;">*</span></span><span style="font-weight: 400;"> Kiűztem őt. </span><span style="font-weight: 400;">De</span><span style="font-weight: 400;"> az ellenségem nem ez a </span><span style="font-weight: 400;">magasrangú tiszt</span><span style="font-weight: 400;"> volt, hanem valaki más.</span><span style="color: #3366ff;"><span style="font-weight: 400;">*</span></span><span style="font-weight: 400;">”</span></p>
</blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Végül Jan Leene hazamehetett, azzal a feltétellel, hogy távoltartja magát az ezoterikus kereszténységgel kapcsolatos minden további tevékenységtől. Ő és Cor Damme még aznap este előadást tartottak Hágában</span><span style="font-weight: 400;">.</span><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;"> [3]</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Érdemes megemlíteni egy hasonló esetet is, amely alig két évvel később történt. Ezúttal nem Jan Leene, hanem Cor Damme volt az érintett. 1943-ban az SS beidézte Amszterdamban, és jelentkeznie kellett az SS ottani – szintén az Euterpestraaton található – főhadiszállásán. Amikor 1942 februárjában Jan Leenét vitték oda, Cor az utcasarkon állva várakozott; most pedig Jan kísérte el őt, és ugyanazon az utcasarkon várakozott. Cor így szólt hozzá: „Ha néhány órán belül nem térek vissza, menj haza, és szólj Josnak”. </span><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[4]</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Az irodában elkobzott műtárgyak halmai voltak. És most minden egészen másképp alakult, mint amitől a barátok tartott</span><span style="font-weight: 400;">ak. Úgy tűnt, az ezredest, aki a behívását elrendelte, váratlanul visszarendelték</span><span style="font-weight: 400;"> Berlinbe. A parancsnokhelyettes fogadta őt: &#8211; Damme úr, tudja, hogy Ruempke ezredes miért rendelte ide?</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Cor gyorsan gondolkodott. Úgy tűnt, nem a zsidók elrejtéséről van szó, amitől tartott, sem a titkos ellenállásról, amelyet Hágában élelmiszerrel támogat&#8230; De </span><span style="font-weight: 400;">mennyi műalkotást látott ott! </span><span style="font-weight: 400;">Ekkor, mivel a keleti műkincsekre és perzsa szőnyegekre specializálódott </span><i><span style="font-weight: 400;">Kunstsaal Damme</span></i><span style="font-weight: 400;"> cég tulajdonosa volt, valami eszébe jutott. Megérhet egy próbát… A falon lévő képekre és az íróasztalon lévő tárgyakra mutatott.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">– De hiszen ez nyilvánvaló! Természetesen az itt található műalkotások miatt. – Hogyhogy? – Cor elgondolkodott, kissé bosszúsan felsóhajtott, majd elővette a névjegykártyáját. – Nézze, elismert műkereskedő és </span><span style="font-weight: 400;">antikvárius</span><span style="font-weight: 400;"> vagyok. Az ezredes tudja ezt, és azt akarta, hogy hivatalosan becsüljem fel ezeket a tárgyakat. Szeretnék is munkához látni! – És valóban, részletes elemzést készített a legénység által ellopott műtárgyakról. Listát állított össze, és felbecsülte az egyes képek, festmények és vázák értékét, művészettörténeti szempontok alapján értékelve a legtöbb darabot. Hágában is gyakran kérték fel hasonló feladatra. Ilyenkor többnyire a lehető legalacsonyabb értéket állapította meg, hogy minél kevesebbet kobozzanak el közülük. Tevékenységét ezért „mentőosztagnak” nevezték. Most azonban óvatosabb volt – ezekre a műtárgyakra már igényt tartanak. Amikor végzett a munkával, az ezredeshelyettes elégedettnek tűnt. A szakvélemények meggyőzőek voltak, az árak kedvezőek. Az ezredes megköszönte a munkát, kezet fogott vele, Cor Damme pedig sietve távozott. Kint Jan várta.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Két epizód egy amúgy is mozgalmas életútból. A valóban nyitott szív és az éber elme kulcsfontosságúnak bizonyul a további bajok elhárításában. Mindkét barát felidézte lelki testvérük, Wim Leene szavait:</span></p>
<blockquote><p><span style="font-weight: 400;">„</span><span style="font-weight: 400;">Ezért vagyunk úttörők, és éles irányelveket kell húznunk. A világot ugyanis már túl régóta csapják be. A szellemi dolgoknál vagy reménytelenül nevetségessé válunk és egyben szellemi bűnözőkké, vagy az értelem és a megértés által feloldozóan hatunk. A transzcendens Isten a Teremtő, az immanens Isten pedig az ember. (…) Ugyanis a helyzet az: A transzcendens Istent nem </span><span style="font-weight: 400;">lehet</span> <span style="font-weight: 400;">a természetben</span> <span style="font-weight: 400;">megtalálni, az emberben azonban igen, mivel Isten Szellem úgy, ahogy az ember Szellem. Isten tehát nem a természetben van, mivel az csak a bázis, amelyen minden kibontakozik.</span></p>
<p><em><span style="font-weight: 400;">Tanítsd meg nekünk, hogy a tudás örömével uralkodjunk a félelmen!</span></em></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Szellemek vagyunk, mégpedig örökké élő szellemek, halhatatlanok és arra hivatottak, hogy teljesen szellemivé váljunk a szellemi világrendben. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ne felejtsük el, hogy egyúttal anyagi emberek is vagyunk, halandók és kétségtelenül arra hivatottak, hogy az anyagot egyszer végképp elhagyjuk, és nem csak a halál és az inkarnáció közötti időszakra,</span><span style="font-weight: 400;"> hanem örökre.</span><span style="color: #3366ff;"><span style="font-weight: 400;">*</span></span><span style="font-weight: 400;">”</span> <span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[5]</span></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">A tudás öröme – annak öröme, hogy részei vagyunk egy szférának, egy mezőnek, egy Szellemnek, amely egységet feltételez, és Krisztus szolgálatában áll –: ez a szív rózsakeresztessége. Fehér a tisztasága révén, vörös az emberiség iránti szeretete által, és aranylóan </span><span style="font-weight: 400;">sugárzó</span><span style="font-weight: 400;"> az átfogó gondolkodásában.</span></p>
<p>&nbsp;</p>
<p><span style="font-weight: 400;">&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8212;&#8211;</span></p>
<p>&nbsp;</p>
<p><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[1]</span> <i><span style="font-weight: 400;">A világ szívének hívása c. könyv </span></i><span style="font-weight: 400;">– 79. oldal (a magyar könyvben)</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;"><span style="color: #3366ff;">[2]</span> Máté 7:1</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;"><span style="color: #3366ff;">[2-a]</span> </span><i><span style="font-weight: 400;">A világ szívének hívása</span></i><span style="font-weight: 400;"> – 159. oldal</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;"><span style="color: #3366ff;">[3]</span> </span><i><span style="font-weight: 400;">A világ szívének hívása</span></i><span style="font-weight: 400;"> &#8211; 158. oldal</span></p>
<p><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[</span><span style="font-weight: 400;"><span style="color: #3366ff;">4]</span> A felesége</span></p>
<p><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[5] </span><i><span style="font-weight: 400;">A világ szívének hívása</span></i><span style="font-weight: 400;"> &#8211; 136. oldal</span></p>
<p>&nbsp;</p>
<p><i><span style="font-weight: 400;"><span style="color: #3366ff;">*</span> &#8211; megjegyzés: A megjelölt mondatoknál némileg eltérünk az angol cikk alapján A világ szívének hívása c. magyar könyvtől.</span></i></p>
<p><span style="font-weight: 400;">  </span></p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Kölcsönösség – Filozófia a megpróbáltatás idején</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/kolcsonosseg-filozofia-a-megprobaltatas-idejen/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Fri, 16 Oct 2026 06:51:00 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=130354</guid>

					<description><![CDATA[Az emberiséget évszázadokig az a jól ismert „aranyszabály” vezette, ami a természettörvény vagy Logosz része: Ne tégy másokkal semmi olyasmit, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek. Ez a szabály a kölcsönösség elveként is ismert. Amikor Konfuciusztól egyszer megkérdezte egy tanítványa, „Mester, van-e olyan szó, ami életben tarthat minket?”, mire ő azt válaszolta: Shu. Megközelítő fordításban [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><i><span style="font-weight: 400;">Az emberiséget évszázadokig </span></i><i><span style="font-weight: 400;">az</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> a jól ismert „aranyszabály” vezette, ami a természettörvény </span></i><i><span style="font-weight: 400;">vagy Logosz</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> része:</span></i></p>
<blockquote><p><i><span style="font-weight: 400;">Ne tégy másokkal semmi olyasmit, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek.</span></i></p></blockquote>
<p><span id="more-130354"></span></p>
<p><i><span style="font-weight: 400;">Ez a szabály a kölcsönösség elveként is ismert. Amikor Konfuciusztól egyszer megkérdezte egy tanítványa, „Mester, van-e olyan szó, ami életben tarthat minket?”, mire ő azt válaszolta: Shu. </span></i><i><span style="font-weight: 400;">M</span></i><i><span style="font-weight: 400;">egközelítő fordításban ez azt jelenti: kölcsönösség! A római szerző</span></i><i><span style="font-weight: 400;">, filozófus</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> Seneca ezt a kölcsönösséget szeretetnek fordította:</span></i></p>
<blockquote><p><i><span style="font-weight: 400;">Azt akarod, hogy szeressenek? Akkor szeress!</span></i></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Ha azonban azt az ökológiai </span><span style="font-weight: 400;">katasztrófát</span><span style="font-weight: 400;"> nézzük, amit az emberiség idézett önmagára az elmúlt századok során, a norvég író, Jostein Gaarder (1952) szerint ennek az egyetemes aranyszabálynak többé nem csak egy horizontális dimenziója kell, hogy legyen; mivel </span><span style="font-weight: 400;">a „mi” és „ők” viszonyáról van szó</span><span style="font-weight: 400;">. Könyvében, melynek címe </span><i><span style="font-weight: 400;">We Are the World</span></i><span style="font-weight: 400;"> [Mi vagyunk a világ], azzal érvel, hogy a kölcsönösség elvének szükségszerűen kell</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> hogy legyen egy vertikális</span> <span style="font-weight: 400;">dimenziója is: bánj a jövő generációval úgy, amilyen elbánást az előző generációtól szerettél volna kapni.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez nagyon egyszerű. Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat. És természetesen ebbe bele kell tartoznia a jövő generációnak is. Ennek </span><span style="font-weight: 400;">teljes mértékben</span><span style="font-weight: 400;"> mindenkire vonatkoznia kell, aki ezen a bolygón utánunk él majd.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Nincs jogunk ahhoz, hogy rosszabb állapotban adjuk át a Földet, mint ahogy mi kaptuk, amikor megszülettünk, érvel Gaarder</span><span style="font-weight: 400;"> </span><span style="font-weight: 400;">szenvedélyesen. Kevesebb hal a tengerben. Kevesebb iható víz. Kevesebb élelem. Kevesebb esőerdő. Kevesebb tiszta levegő. Kevesebb korallzátony. Kevesebb növény- és állatfaj. Kevesebb szépség! Kevesebb dicsőség és öröm! Sokkal több ember! Ezért javasolja azt, hogy készítsünk egy globális </span><span style="font-weight: 400;">chart</span><span style="font-weight: 400;">á-t </span><span style="font-weight: 400;"> </span><span style="font-weight: 400;">(alapszabályt) az ember jövő generációk iránti kötelességeiről. Ez az </span><i><span style="font-weight: 400;">Emberi</span></i> <i><span style="font-weight: 400;">Jogok </span></i><i><span style="font-weight: 400;">Egyetemes </span></i><i><span style="font-weight: 400;">Nyilatkozatának</span></i><span style="font-weight: 400;"> (1948) mintájára készülne. Kétségtelenül </span><span style="font-weight: 400;">megfontolt</span><span style="font-weight: 400;"> elképzelés, de egy ilyen globálisan alkotott erkölcsösség csak akkor nyer igazán erőt, ha az ember felismeri, hogy azért él a Földön, hogy </span><span style="font-weight: 400;">S</span><span style="font-weight: 400;">zellem által áthatott személlyé váljon. Így ő is hozzájárulhat az általános szellemi tudatossághoz és megújuláshoz.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez nem fog végbemenni küzdelem nélkül. Az embernek fel kell hagynia azzal, hogy  a kozmosz középpontjának tartsa magát</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és a Föld bolygó szolgálatába kell állnia. </span><i><span style="font-weight: 400;">A Csend hangja</span></i><span style="font-weight: 400;"> című könyvecske szavai szerint:</span></p>
<blockquote><p><i><span style="font-weight: 400;">Segíts</span></i><i><span style="font-weight: 400;">d</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> a természet</span></i><i><span style="font-weight: 400;">et</span></i><i><span style="font-weight: 400;">, és működj együtt vele, és a természet a teremtői közé fog sorolni, és meg fog hajolni előtted. (…) Ne kívánj </span></i><i><span style="font-weight: 400;">meg </span></i><i><span style="font-weight: 400;">semmit. Ne állj szemben a karmával, sem a természet megváltoztathatatlan törvényeivel. </span></i><i><span style="font-weight: 400;">De azzal küzdj meg, ami </span></i><i><span style="font-weight: 400;">személyes, </span></i><i><span style="font-weight: 400;">átmeneti</span></i><i><span style="font-weight: 400;">, </span></i><i><span style="font-weight: 400;">tovatűnő</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> és mulandó</span></i><i><span style="font-weight: 400;">.</span></i></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez a belső „klímaváltozás” egy új tudatállapothoz vezethet, ami </span><span style="font-weight: 400;">földöntúli</span><span style="font-weight: 400;"> eredetű ene</span><span style="font-weight: 400;">r</span><span style="font-weight: 400;">giának köszönhetően érhető el. Ez az energia lehetővé teszi, hogy az ember újra szeretetteljes </span><span style="font-weight: 400;">összhangban</span><span style="font-weight: 400;"> éljen a Földdel. Lao</span><span style="font-weight: 400;">-ce</span><span style="font-weight: 400;"> erre a helyreállított harmóniára utal, amikor a szeretetet feltételként említi, és a világban való részvétel egyfajta útlevelének tekinti:</span></p>
<blockquote><p><i><span style="font-weight: 400;">A világ</span></i><i><span style="font-weight: 400;">ot</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> csak azok</span></i><i><span style="font-weight: 400;">ra</span></i> <i><span style="font-weight: 400;">szabadna rábízni</span></i><i><span style="font-weight: 400;">, akik a saját testüket úgy szeretik, mintha az </span></i><i><span style="font-weight: 400;">lenne </span></i><i><span style="font-weight: 400;">az egész világ.</span></i></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Karl von Eckartshausen <em>The Mysterious Forces of Nature</em> [</span><span style="font-weight: 400;"><em>A természet varázserőiről]</em> című művében részletezi ezt. Reményteljes, széles látásmódja messze minden katasztróf</span><span style="font-weight: 400;">a</span> <span style="font-weight: 400;">fölé emelkedik</span><span style="font-weight: 400;">:</span></p>
<blockquote><p><i><span style="font-weight: 400;">Az ember </span></i><i><span style="font-weight: 400;">képes behatolni</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> a természet legbensőbb lényegébe; </span></i><i><span style="font-weight: 400;">mélyrehatóan</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> tanulmányozhatja </span></i><i><span style="font-weight: 400;">annak</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> titkos műhelyét; felhasználhatja az elveit, hogy új teremtményeket hozzon létre. </span></i></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Hermész (idézet az Asclepius </span><span style="font-weight: 400;">/Aszklépiosz/ </span><span style="font-weight: 400;">X-ből):</span></p>
<blockquote><p><i><span style="font-weight: 400;">Ha az ember teljesen gondoskodik a teremtésről, akkor ő a kozmosz ékessége, és a kozmoszt is ékkőnek tekinti: akkor, alkotóelemeinek harmóniája alapján, ő maga is egy világ, egy mikrokozmosz. Ismeri önmagát, ismeri a kozmoszt is, úgy értve, hogy tudja, mit kíván az általa játszott szerep, mi az, amit használhat, és miben kell engednie.</span></i></p></blockquote>
<p><span style="font-weight: 400;">Karl von Eckartshausen: </span><i><span style="font-weight: 400;">The Purifying Fire of Divine Alchemy [Az isteni alkímia tisztító tüze]</span></i></p>
<blockquote><p><i><span style="font-weight: 400;">Az első ember, Ádám, gyönyörű fényruhát kapott, koncentrált fényből és elemi erőkből, egy olyan időben, amikor az elemeket még nem szakította darabokra a paradicsomi átok, hanem egyetlen erőelemet alkottak. A bukás </span></i><i><span style="font-weight: 400;">következtében</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> az ember elveszítette ezt a fényruhát. </span></i><i><span style="font-weight: 400;">Megjelent a durva, kézzelfogható.</span></i><i><span style="font-weight: 400;"> A fénylény azonban visszahúzódott a belsőnkbe, egy apró szi</span></i><i><span style="font-weight: 400;">k</span></i><i><span style="font-weight: 400;">raként, magként, és ez a kis fényszikra abban reménykedik, hogy egy nap újra birtokolhatja majd az egész fényruhát, amikor az isteni alkímia tisztító tüze által megtörténik a megfordulás.</span></i></p></blockquote>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Zabhegyező</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/zabhegyezo/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Tue, 06 Oct 2026 06:53:09 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=130142</guid>

					<description><![CDATA[Számos dal kelti bennünk azt a benyomást, hogy a lélekhez szól. Néha ez történik, amikor Milton Nascimento-t hallgatjuk, az erőteljes, ám szelíd hangú brazil énekest és zeneszerzőt, akinek a repertoárját olyan dalok töltik meg, melyek minden hallgatót a saját belső lénye felé terelnek. A nyugtalan kereső, aki az egyetlen igaz énjét keresi, megérzi a lélek [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><em>Számos dal kelti bennünk azt a benyomást, hogy a lélekhez szól.</em></p>
<p><span id="more-130142"></span></p>
<p>Néha ez történik, amikor Milton Nascimento-t hallgatjuk, az erőteljes, ám szelíd hangú brazil énekest és zeneszerzőt, akinek a repertoárját olyan dalok töltik meg, melyek minden hallgatót a saját belső lénye felé terelnek.</p>
<p>A nyugtalan kereső, aki az egyetlen igaz énjét keresi, megérzi a lélek érintését. Ez az önmagát kereső gyakran örül, amikor olyan művészi kifejezéseket talál, amelyek a tudatának legmélyebb rétegével együtt rezegnek.</p>
<p>Amikor a művész költői nyelvet használ, amit a szív könnyebben meghall, ez olyan, mintha munkája által igazolná, hogy igen, van valami, amit sokan keresünk önmagunkban, néha bizonytalanul abban, hogy létezik. A hallgató rájön, hogy a keresése nem magányos.</p>
<p>Kétségtelen, hogy ez a költői kincs annak a jele, hogy jó úton jár, hogy van valami, ami értelmet ad az életnek. És ekkor az, hogy olyasmit keres, ami meghaladja a mindennapi életet, többé már nem hangzik kockázatosnak.</p>
<p>A „Caçador de Mim” (Önmagam keresője) című dal egyik legismertebb előadása Milton Nascimento-hoz fűződik. Szerzői, Sérgio Magrão és Luiz Carlos Sá, akiket J.D. Salinger „The Catcher in the Rye” (Zabhegyező &#8211; illetve Rozsban a fogó, újabb fordításban) című könyve ihlette, ami az ember saját személyiségével, és – miért is ne? – spirituális énjével való találkozással és annak elfogadásával foglalkozik.</p>
<blockquote><p>Semmitől sem kell félni, csak a küzdelem előli meneküléstől<br />
Semmit sem kell tenni, csak elfelejteni a félelmet<br />
Nyisd meg erőteljesen a kebledet keresés közben<br />
Kerüld el a sötét erdő csapdáit</p>
<p>Messzire jutsz túl sokat álmodozva<br />
De hol találsz olyasmire, mint ez?<br />
Felfedezem azt, amitől önmagamnak érzem magam,<br />
Én, ki önmagamat keresem.</p>
<p><em>(szabadfordítás)</em></p></blockquote>
<p>&nbsp;</p>
<p>Ez egy himnusz önmagunk keresésének bátorságához. A befelé forduláshoz. A kereső felejtse el az élettől való félelmét (ezt a csapdákkal teli sötét erdőt), még ha fél is a mindennapi küzdelemtől, és nyissa meg magát igaz lénye keresésének.</p>
<p>&nbsp;</p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Ma találkoztam eggyel…kettővel…hárommal</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/ma-talalkoztam-eggyelkettovelharommal/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Tue, 08 Sep 2026 05:46:13 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=129699</guid>

					<description><![CDATA[Amire éppen szükség volt Sok évvel ezelőtt, miközben egy parton kószáltam, megláttam egy fiatal hölgyet, aki keresztbe tett lábbal ült a homokban, és egy jegyzetfüzetbe írt, amit az ölében tartott. Elgondolkodott, és láthatóan a gondolatait írta le. Egy köszönésen kívül alig beszéltünk egymással, de észrevettem, hogy valahogy más, és arra gondoltam, hogy „ma találkoztam eggyel”. [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><i><span style="font-weight: 400;">Amire éppen szükség volt</span></i></p>
<p><span id="more-129699"></span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Sok évvel ezelőtt, miközben egy parton kószáltam, megláttam egy fiatal hölgyet, aki keresztbe tett lábbal ült a homokban</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és egy jegyzetfüzetbe írt, amit az ölében tartott. </span><span style="font-weight: 400;">Elgondolkodott, és l</span><span style="font-weight: 400;">áthatóan a gondolatait írta le</span><span style="font-weight: 400;">. </span><span style="font-weight: 400;">Egy köszönésen kívül </span><span style="font-weight: 400;">alig </span><span style="font-weight: 400;">beszéltünk egymással, de észrevettem, hogy valahogy más, </span><span style="font-weight: 400;">és arra gondoltam</span><span style="font-weight: 400;">, hogy „ma találkoztam eggyel”. Nem tudtam pontosan, hogy mi az az „egy”, de </span><span style="font-weight: 400;">úgy éreztem, hogy</span><span style="font-weight: 400;"> valami különös dolog</span><span style="font-weight: 400;">ról van szó,</span><span style="font-weight: 400;"> talán egy léleklény. Tovább sétáltam.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ma ugyanezt éreztem egy másik fiatal hölggyel kapcsolatban, aki azért jött, hogy segítsen nekem a munkában. Könnyedség, öröm, </span><span style="font-weight: 400;">valamint</span><span style="font-weight: 400;"> őszinte </span><span style="font-weight: 400;">és</span> <span style="font-weight: 400;">spontán</span><span style="font-weight: 400;"> szeretet az embertársai iránt. Természetesség. Megint az az érzésem támadt, hogy „ma találkoztam eggyel”. </span><span style="font-weight: 400;">  </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">De várjunk csak – a következő nap találkoztam még két ilyen különleges emberrel, az egyik egy barát, akit már régóta ismerek, a másik egy fiatalember, aki a kutyáját sétáltatta a helyi parkban. Mindegyikükben valami </span><span style="font-weight: 400;">különlegességet</span><span style="font-weight: 400;"> fedeztem fel, ahogy a korábbi embereknél. Valamit, ami nem erőltetett, semmiféle módon sem manipulált, hanem természetes és valódi. Meleg</span><span style="font-weight: 400;">szívű</span><span style="font-weight: 400;">, szerető, őszinte emberek természetes, belső örömmel, akik nem befolyásoltak, akik már elszakadtak a zavaros világtól. Talán  </span><span style="font-weight: 400;">még</span><span style="font-weight: 400;"> maguk </span><span style="font-weight: 400;">s</span><span style="font-weight: 400;">em </span><span style="font-weight: 400;">érzékelik</span><span style="font-weight: 400;">, de  jelen </span><span style="font-weight: 400;">vannak</span><span style="font-weight: 400;">.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Hogy nem vettem észre őket korábban? Elgondolkodtam, hogy ha néhány ilyen  lénnyel találkoztam, hányan lehetnek még jelenleg a földön. Mindegyik esetben </span><span style="font-weight: 400;"> végtelenség lengte körül </span><span style="font-weight: 400;">a tapasztalatot</span><span style="font-weight: 400;">, idő és távolság nem játszott szerepet, múlt és jövő nem számított. Épp csak ott voltak</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és azt tették, ami</span><span style="font-weight: 400;">re éppen szükség volt.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ha voltak </span><span style="font-weight: 400;">néhányan</span><span style="font-weight: 400;">, akkor </span><span style="font-weight: 400;">most már </span><span style="font-weight: 400;">sokkal többen </span><span style="font-weight: 400;">kell lenniük</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és </span><span style="font-weight: 400;">többen</span><span style="font-weight: 400;"> lesznek a jövőben is. </span><span style="font-weight: 400;">Talán a könnyedségük és a szeretetük képes gazdagítani, és gazdagítani is fogja ugyanazt a tapasztalatot, </span><span style="font-weight: 400;"> ami </span><span style="font-weight: 400;">éppen</span><span style="font-weight: 400;"> most növek</span><span style="font-weight: 400;">edőben van</span><span style="font-weight: 400;"> ezen a bolygón, az egyénekben, de a közösségekben is, magasabb rezgésszintre emelve </span><span style="font-weight: 400;">azt</span><span style="font-weight: 400;">. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Legyen öröm!</span></p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>A lét legfőbb öröme</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/a-let-legfobb-orome/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Tue, 25 Aug 2026 07:58:00 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=129340</guid>

					<description><![CDATA[Az Abszolút Tudás Útjának rejtélyes lépései „Lenni vagy nem lenni – ez itt a kérdés.” A tükörbeli arc meglepődik. „Ki vagyok én?” Majd a csodálkozás és felfedezés közben rájön, hogy ez egy héj, egy maszk, egy személyiség. „De tényleg csak  ennyi vagyok?” – teszi fel magának a kérdést hamarosan. Ezen a bábon belül, az alvó [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><i><span>Az Abszolút Tudás Útjának rejtélyes lépései</span></i></p>
<p><span id="more-129340"></span>„Lenni vagy nem lenni – ez itt a kérdés.”</p>
<p><span style="font-weight: 400;">A tükörbeli arc meglepődik. „Ki vagyok én?” Majd a csodálkozás és felfedezés közben rájön, hogy ez egy héj, egy maszk, egy személyiség. „De tényleg csak  ennyi vagyok?” – teszi fel magának a kérdést </span><span style="font-weight: 400;">hamarosan</span><span style="font-weight: 400;">.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ezen a bábon belül, az alvó hernyó többé </span><span style="font-weight: 400;">már </span><span style="font-weight: 400;">nem földi természetének legalacsonyabb szintjein </span><span style="font-weight: 400;">kúszik</span><span style="font-weight: 400;">. Hanem arról álmodik, hogy olyan kékszínű pillangó legyen, amelyik más, ismeretlen dimenziókba emelkedik, éteri és örök könnyedséggel</span><span style="font-weight: 400;">.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Hirtelen rájön, hogy többé már nem hernyó, de még nem is pillangó. Így ezen a bábon belül, mint egy mag, óriási vágyat érez arra, hogy kibontakozzon, szabad legyen, kitörjön</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és egy ismeretlen nap felé repüljön. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">De a hernyó-én még mocorog benne. Társadalmi kötelezettségeire gondol, túlélési ösztönére, földi könnyedséggel telve örömében táncolni és énekelni vágyik. Mélyen legbelül azonban, a születőben lévő pillangó végtelen és örök terek után </span><span style="font-weight: 400;">vágyik</span><span style="font-weight: 400;">.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A bábon belül viszály támad: a hernyó-én szülei, hazája, hagyományai és hiedelmei „vérét” érzi az ereiben. A születő pillangó mély nosztalgiát érez – egyszerűen csak arra vágyik, hogy létezzen.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ekkor ismeretlen fény érkezik felülről, rést nyit</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és </span><span style="font-weight: 400;">eléri a gubó</span><span style="font-weight: 400;"> közepé</span><span style="font-weight: 400;">t</span><span style="font-weight: 400;">. A hernyó-én </span><span style="font-weight: 400;">át</span><span style="font-weight: 400;">adja magát. Ráébred, hogy többé már nem létezik.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A pillangó könnyedén megrebben.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Hajnalban megvalósul a lét legfőbb öröme.</span></p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Ami a legértékesebb, az a legmélyebben rejtőzik</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/ami-a-legertekesebb-az-a-legmelyebben-rejtozik/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Tue, 11 Aug 2026 05:16:33 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=128885</guid>

					<description><![CDATA[Önmagunkban kell keresnünk, de nem önmagunkért. Ember nézz befelé. Milyen gyakran hallottuk már ezt? Milyen régóta keresünk – először kívül, de aztán sok küzdelem és gyötrődés után, végül belül? Mit találunk, amikor belül keresünk? Természetesen nem azt a békét és nyugalmat, amit keresünk, bár szerencsére időnként egy rövid időre megérint minket, de kezdetben csak gondolatok, [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><i><span style="font-weight: 400;">Önmagunkban kell keresnünk, de nem önmagunkért.</span></i></p>
<p><span id="more-128885"></span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ember nézz befelé. Milyen gyakran hallottuk már ezt? Milyen régóta keresünk – először kívül, de aztán sok küzdelem és </span><span style="font-weight: 400;">gyötrődés</span><span style="font-weight: 400;"> után, végül belül? Mit találunk, amikor belül keresünk? Természetesen nem azt a békét és nyugalmat, amit keresünk, bár </span><span style="font-weight: 400;">szerencsére</span><span style="font-weight: 400;"> időnként egy rövid időre megérint minket, de kezdetben csak gondolatok, nyugtalanság, érzelmek zűrzavara, melyek mind a figyelmünk</span><span style="font-weight: 400;">ért</span> <span style="font-weight: 400;">küzdenek</span><span style="font-weight: 400;">. Földi személyiségünk belső nézeteinek dzsungele, amit oly gondosan építgettünk és védelmeztünk egész életünk során. Némelyikük nagyon emelkedett, azt utánozza, amit</span><span style="font-weight: 400;"> reményeink szerint megtalálunk majd;</span><span style="font-weight: 400;"> némelyik azonban éppen az ellenkezője, </span><span style="font-weight: 400;">akadályozza</span><span style="font-weight: 400;"> a keresésünk</span><span style="font-weight: 400;">et</span><span style="font-weight: 400;">, és még sok</span><span style="font-weight: 400;">&#8211;</span><span style="font-weight: 400;">sok más a kettő között. </span><span style="font-weight: 400;">Talán</span><span style="font-weight: 400;">, </span><span style="font-weight: 400;">sőt</span><span style="font-weight: 400;"> valószínű</span><span style="font-weight: 400;">leg</span><span style="font-weight: 400;"> szép képet alkottunk arról, amit keresünk, és ez még egy diadalmas „</span><span style="font-weight: 400;">heuréka</span><span style="font-weight: 400;">, megtaláltam” érzéssel is eltölt minket. Elkezdünk beszélni róla, írni róla, vég nélkül hivatkozni rá az „énünkkel”. Kezdjük elengedni azt a sok akadályt, amit látunk, amit a világ kelt bennünk, remélve, hogy egyre közelebb jutunk a célunkhoz. Rétegről rétegre lehántjuk a belső batyunkat, kibontjuk a </span><span style="font-weight: 400;">kötelékeket</span><span style="font-weight: 400;">, és alkalmanként egy pillanatnyi  békére lelünk, ami azonnal elillan, amint megpróbáljuk megragadni. Meg</span><span style="font-weight: 400;">ragadni</span><span style="font-weight: 400;"> saját magunknak. Azt kérdezzük magunktól, hogy lehet, hogy oly sok évnyi belső keresés után, még mindig nem jutottunk közelebb? Kudarcot vallok, fel kellene adnom? Mit keresek, és mivel keresek?</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Tudjuk, hogy belül keresünk, és el</span><span style="font-weight: 400;">vet</span><span style="font-weight: 400;">ünk mindent, ami akadályozza az erőfeszítéseinket, de a keresés fárasztóvá válik, és úgy tűnik, sosem ér véget. És a csendes, belső hang, úgy tűnik, egyre inkább visszahúzódik. Talán sosem fogjuk megtalálni azt, amit keresünk – mi lesz akkor? </span><span style="font-weight: 400;">Vajon elvesztegettük az összes eltelt évet?</span><span style="font-weight: 400;"> Vagy talán rossz irányban keresünk? Mivel keresünk? Miféle “eszközt” használunk, mivel ásunk? És aztán megjön a válasz – az „én”-ünkkel ásunk eszeveszetten, hogy olyan kincset találjunk, amit „mi” megtarthatunk magunknak!</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ez azonban olyan kincs, ami sohasem tartozhat „hozzánk”, sohasem fogható fel a mi földi tudatunkkal, mert ez a kincs az egész emberiségé, és különleges, más természetű. Körülöttünk van, körülveszi a bolygónkat, mindannyiunkra vár, hogy felébredjünk! Arra vár, hogy elengedjük a saját keresésünket, az „énünkkel” való keresést, és az egész világunk nevében keressünk. Arra vár, hogy mélyen önmagunkban keressük a kincset, ami pontosan azért van ott elrejtve, mert ez, egyedül csak</span><span style="font-weight: 400;">is</span><span style="font-weight: 400;"> ez a legértékesebb.</span></p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Az idegenség által vezérelve</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/az-idegenseg-altal-vezerelve/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Fri, 07 Aug 2026 06:29:48 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=128805</guid>

					<description><![CDATA[Mi emberek alapjában véve idegenek vagyunk, mivel nem ismerjük önmagunkat. Ugyanakkor idegen helyen is vagyunk? Ez egy kísérlet arra, hogy megvizsgáljuk az idegenség rétegeit.  Manapság, aki egy magasan fejlett országban él, szinte biztosan elidegenedett életet folytat. Tudatunk ugyanis sok természetes környezettől elkülönült anélkül, hogy függetlenné váltunk volna azoktól. Az elidegenedés számos nézete közé tartoznak a [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><i><span>Mi emberek alapjában véve idegenek vagyunk, mivel nem ismerjük önmagunkat. Ugyanakkor idegen helyen is vagyunk? Ez egy kísérlet arra, hogy megvizsgáljuk az idegenség rétegeit. </span></i></p>
<p><span id="more-128805"></span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Manapság, aki egy magasan fejlett országban él, szinte biztosan </span><span style="font-weight: 400;">elidegenedett életet folytat</span><span style="font-weight: 400;">. Tudatunk ugyanis sok természetes környezettől elkülönült anélkül, hogy függetlenné váltunk volna azoktól. Az elidegenedés számos nézete közé tartoznak a rendkívül szigorúan </span><span style="font-weight: 400;">részfeladatokra tagolt munkavégzés</span><span style="font-weight: 400;">, a szinte teljesen mesterséges környezetben való élet, és nem utolsósorban a mindennapok egyre növekvő digitalizálódása. Mi általában véve az egésznek csak a részleteit látjuk, és a fejlődés következményeként óriási mértékű gyorsulást tapasztalunk az életünkben – nemcsak a közlekedésben vagy a gyártási folyamatokban, hanem a társadalmi struktúrák folyamatos változásában is, amelyek sokat elvettek a korábbi biztonságérzetünkből. Pedig ez a biztonság legalább az összetartozás érzését adhatta volna nekünk.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Hol a helyünk az életben? Milyen gyakran kerülünk kapcsolatba természetesen nőtt, élő dolgokkal, melyek nem a fejünkből pattannak elő vagy nem a </span><span style="font-weight: 400;">futó</span><span style="font-weight: 400;">szalagról kerülnek le? Kétségtelen, hogy az önmegvalósításunk, lakóhelyünk megteremtőiként nagyfokú elidegenedéssel jár. Bolygónk egésze, velünk, mint lakóival, sőt gyermekeivel, tudatunk szélén lévő jelenséggé redukálódott. Napjaink gyakran a sok ember által gyártott, kisipari termékek és technológiai eszközök fejlesztésével telnek, valamint azok „előnyeinek” élvezetével, mintha pontosan ez lenne az emberi élet célja.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Kritikusak lehetünk ezekkel a fejleményekkel szemben, és jogosan nevezhetjük meg azokat a pszichológiai megpróbáltatásokat, amelyek ezeket kísérik.</span><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[1]</span><span style="font-weight: 400;"><span style="color: #3366ff;"> </span> De mi van akkor, ha ez a fejlődés egyszerre rendellenesség </span><i><span style="font-weight: 400;">és</span></i><span style="font-weight: 400;"> a felébredéshez vezető út is, egy hosszútávú folyamat, ami a természetembertől a spirituális emberhez vezet?</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Én magamat és a világot is ellentmondásos tapasztalatok folyamataiként élem meg.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ki vagyok én? Semmi, ami lehetek, vagy amit tehetek a világban, sem fogja megfelelően megválaszolni ezt a kérdést; ez egy olyan sötétséget érint, amit modern személyiségként nem lehet felmérni, sem pedig kivizsgálni. Mindazonáltal úgy érzem, hogy képes vagyok, szabad és kötelességem is fejleszteni a képességeimet, és hogy a létem és a fejlődésem összekötő pont lehet, sőt értelmet, válaszokat adó edénnyé válhat. Ezt tapasztalom: csak ez által az ismeretlen középpontom irányába mutató nyitottság által vagyok valóban kapcsolatban </span><i><span style="font-weight: 400;">önmagammal</span></i><span style="font-weight: 400;">.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Ugyanakkor és mindennek ellenére megpróbálok egy kézzelfogható otthont teremteni a magam számára. Kapcsolatok, helyek, rutinok – mindezek azt mutatják, hogy valami alapvetően hiányzik. Egyetlen lakóhely sem váltotta ki belőlem azt az érzést: Itt az én helyem. Egyetlen hely sem volt erőforrás és azonosulási pont. Az emberekkel mélyebbre jutottam, de sohasem hosszú távon, de: találkoztam lelki társakkal. Semmi és senki sem tart meg, hacsak nem tudok otthont adni valami másnak.</span></p>
<h3><b>Ellentmondásos absztrakció /elvonatkoztatás/</b></h3>
<p><span style="font-weight: 400;">Meg akarom érteni. Vajon az a késztetés, hogy kapcsolatok, struktúrák és mechanizmusok hálózataként értsem meg a világot, vagyis elvontan, nem ahhoz a </span><span style="font-weight: 400;">folyamathoz</span><span style="font-weight: 400;"> hasonló, melynek során a gépeket és végül a </span><span style="font-weight: 400;">számítógépet</span><span style="font-weight: 400;"> feltalálták? De  elvont gondolkodásának fejlesztésével az ember nem éppen azt az eszmevilágot célozza meg magasabb valóságként, amiről Platón beszél? </span><span style="font-weight: 400; color: #3366ff;">[2]</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Az absztrakt gondolkodásban kettősséget tapasztalok. A struktúrák felismerésére tett kísérlet gyakran egy levegőtlen és élettelen térbe vezet minket. Másrészt találhatók törvények – az orvostudományban, kémiában, fizikában stb. – amelyek segítenek megérteni, hogyan működünk mi magunk és a világ. Az absztrakció egy olyan sík, ahol a logikus gondolkodás nehezen érvényesül – egészen addig, amíg az elvontat meg nem éljük igazi valóságként, és amíg a teremtés alapelvei </span><span style="font-weight: 400;">eszmékként</span><span style="font-weight: 400;">, </span><span style="font-weight: 400;">és</span><span style="font-weight: 400;"> magasabb, ősi erőkként fel nem tárulhatnak. De ha csak a </span><span style="font-weight: 400;">funkciót</span><span style="font-weight: 400;"> keressük, nem a lényeget, akkor azzal a technológiával, ami megkönnyíti az életünket, elidegenedés jár együtt. Nagyon sok mindent tartunk az ellenőrzésünk alatt, de ez a fajta uralom </span><span style="font-weight: 400;">elszigeteltséget</span><span style="font-weight: 400;"> és kérdések végtelen sorát hozza magával.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">És mégis, sok minden, amit a tudomány felfedezett és elért, úgy tűnik, az áhított otthonos, talán isteni létállapotról töredékes képet </span><span style="font-weight: 400;">nyújt</span><span style="font-weight: 400;">. Növekvő sebesség, valós idejű kommunikáció, számos tevékenység megkönnyítése … A bolygó egy „faluvá” vált, az idő elnyelte a teret</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és most maga az idő is eltűnik a dimenziók rétegei között. Elveszítjük a valóságérzetünket: az elidegenedés nyer teret.</span></p>
<h3>Kérdések</h3>
<p><span style="font-weight: 400;">A dolgok „mechanikájának” ismerete</span><span style="font-weight: 400;"> azzal szembesít engem, hogy a létezésem csak egy fogaskerék a hatalmas, világméretű gépezetben. Lehetséges, hogy én csak az eszköz vagyok és nem a cél? Rejtőzik-e valahol a csodálatos emberi testben </span><span style="font-weight: 400;">olyan </span><span style="font-weight: 400;">szándék, valami, ami cél és nem csak eszköz? A lélek kérdése próbakőként merül fel, de egyben a megváltás eszközeként is. Úgy érzem, hogy a léleknek valami olyasminek kell lennie, ami felébred</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és azért növekszik a testben, hogy végül hordozza</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és remélhetőleg át is alakítsa azt.</span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A világot ugyanilyen átfogó kérdésnek találom. Benne vagyok, a titokzatosságában élek</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és ezért hálás vagyok. A természetben azonban szépséget és káoszt tapasztalok, virágzást és pusztulást. A természet adományoz</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és elemészt. </span><span style="font-weight: 400;">Sőt</span><span style="font-weight: 400;">:</span><span style="font-weight: 400;"> ő maga is mulandó, még ha nem is az én emberi mércém szerint. Lehet, hogy csak egy nagy </span><span style="font-weight: 400;">zéró összegű játszma,</span><span style="font-weight: 400;"> egy földi, biokémiai gépezet? Gyakran így tűnik nekem, és ilyenkor idegennek érzem magam benne. Még az erdő levegős lombkoronája is, ami alatt sétálok, néha hirtelen egy zöld </span><span style="font-weight: 400;">sírbolttá</span><span style="font-weight: 400;"> változik. </span><span style="font-weight: 400;">Eláll tőle a lélegzetem</span><span style="font-weight: 400;">, és megmutatja, hogy halandó lényként hol a helyem. Vannak azonban másfajta pillanatok </span><span style="font-weight: 400;">is:</span><span style="font-weight: 400;"> amikor a természet egy átlátszó edénnyé válik a mindent átható élet számára, ami bennem is megtalálható. Én magam sem tudok mindig hozzáférni ehhez; olyan utat kell járnom, amelyen a természet hordoz, tükröz és kísér engem.</span></p>
<h3><b>Az elveszett Egység</b></h3>
<p><span style="font-weight: 400;">Tinédzserként valami döbbenetes és egyben nyugtalanító dolgot éltem át, ami az </span><span style="font-weight: 400;">idegenségérzetem</span><span style="font-weight: 400;"> végső okára mutat </span><span style="font-weight: 400;">rá</span><span style="font-weight: 400;">. Azt kérdeztem magamtól: Miért különböznek a többiek? Miért nem ismerősek nekem, miért kívülről találkozom velük? Ami az emberekre, ugyanaz vonatkozik a világra is: Miért kívülről </span><span style="font-weight: 400;">tapasztalom</span><span style="font-weight: 400;"> meg, miért rejti el az igazi természetét előlem? Ebben az </span><span style="font-weight: 400;">idegenségérzetben</span><span style="font-weight: 400;"> az elveszett egység emléke </span><span style="font-weight: 400;">bukkan</span><span style="font-weight: 400;"> fel. Pontosan ez az oka annak, hogy az értelmet – a dolgok belső ismeretét keresem. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">A világ és én magam is átlátszóvá válhatok valami más számára a tapasztalataimban. Ez egy új felismerés és egy új út kezdete. </span></p>
<p><span style="font-weight: 400;">Az idegenség elhalványul</span><span style="font-weight: 400;">,</span><span style="font-weight: 400;"> és a világ otthont </span><span style="font-weight: 400;">kínál</span><span style="font-weight: 400;"> nekem, amikor otthont </span><span style="font-weight: 400;">tudok nyújtani</span><span style="font-weight: 400;"> a bennem lévő Egynek. EZ az a tér, melyben önmagamat és minden mást belülről érzékelek, és (végül) az a mindent átfogó érzékelés, ami az érzékszervi érzékelést teljessé teszi. Amikor ez megtörténik, minden </span><span style="font-weight: 400;">egy</span><span style="font-weight: 400;"> kulc</span><span style="font-weight: 400;">c</span><span style="font-weight: 400;">sá, edén</span><span style="font-weight: 400;">n</span><span style="font-weight: 400;">yé és </span><span style="font-weight: 400;">ENNEK </span><span style="font-weight: 400;">élő szimbólumává válik. És valahányszor ismét elfog az </span><span style="font-weight: 400;">idegenség érzése</span><span style="font-weight: 400;">, tudom, hogy ez arra emlékeztet, csak akkor lehetek otthon itt, ha átutazóban vagyok.</span></p>
<p>&nbsp;</p>
<p><span style="font-weight: 400;">___________</span></p>
<p><span style="color: #3366ff;"><span style="font-weight: 400;">[1]</span><span style="font-weight: 400;"> </span></span><span style="font-weight: 400;">Hartmut Rosa: Alienation and Acceleration [Elidegenedés és gyorsulás], 2010</span></p>
<p><span style="color: #3366ff;"><span style="font-weight: 400;">[2]</span><span style="font-weight: 400;"> </span></span><span style="font-weight: 400;">Platón: Allegory of the Cave [Barlanghasonlat]</span></p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Keresés, keresés…</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/kereses-kereses/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Tue, 14 Jul 2026 06:37:10 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=128583</guid>

					<description><![CDATA[Én keresek, te keresel, az emberiség keres! Ez mindig így volt, és így is lesz. Mit keresünk? És miért? Képzelj el egy hatalmas, gyönyörű, puha és békés hálót. Fényesen ragyog, dicsőséges erővel sugárzik. Egy érintetlen méh, egy biztos menedék, ahol az egész emberiség eredetileg élt, amivel eredetileg mindannyian kapcsolatban álltunk. Ahol békésen és nyugalomban áramlottunk, [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><em>Én keresek, te keresel, az emberiség keres! Ez mindig így volt, és így is lesz. Mit keresünk? És miért?</em></p>
<p><span id="more-128583"></span></p>
<p>Képzelj el egy hatalmas, gyönyörű, puha és békés hálót. Fényesen ragyog, dicsőséges erővel sugárzik. Egy érintetlen méh, egy biztos menedék, ahol az egész emberiség eredetileg élt, amivel eredetileg mindannyian kapcsolatban álltunk. Ahol békésen és nyugalomban áramlottunk, zavartalanul. Biztonságban, szabadon. Ebben a menedékben volt a kezdetünk, eredetünk, a forrásunk. Sok, sok eonnal ezelőtt.</p>
<p>Képzelj el egy másik hálót, hatalmasat és kaotikusat, tele zavarokkal, egy vibráló, összesűrűsödött felhőt ellentétes hatásokból és erőkből. Sötétség, szenvedés, végül halál.</p>
<p>Most válassz. Te melyikhez tartoznál inkább? Melyik hálóhoz szeretnél kapcsolódni? Ha ez az utóbbi lenne, a második háló – és úgy tűnik, hogy a mai világban elkerülhetetlenül ez a helyzet –, ha valahol benned ott lenne az első halvány emléke, mit tennél? Nem kezdenél el keresni, kétségbeesetten keresni? Keresni a valaha megtapasztalt szabadságot, az egykor ismert ragyogó és nyugodt valóságot? Nem ilyen helyzetben találjuk magunkat, emberiségként a körülöttünk lévő világban? Nyugtalanul, elégedetlenül, annak tudatában, hogy valami nagyon nincs rendben? Annak tudatában, hogy elszakadtunk valamitől, ami hiányzik. Nem veszítettük el a kapcsolatunkat egész életünk során? Nem egy csillapíthatatlan kényszer hajt minket, távoli emléke annak, hogy hogyan volt, milyen lehetett?</p>
<p>Váljon ez a homályos emlék minél élénkebbé, váljon élővé ismét. Fordulj el a sötétségtől, kezdd el a valódi keresést!</p>
<p>&nbsp;</p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
		<item>
		<title>Küszöb</title>
		<link>https://logon.media/hu/logon_article/kuszob/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[Magdolna Baricz]]></dc:creator>
		<pubDate>Tue, 30 Jun 2026 04:46:16 +0000</pubDate>
				<guid isPermaLink="false">https://logon.media/?post_type=logon_article&#038;p=128341</guid>

					<description><![CDATA[Az örökkévalóság Küszöbén élve. A küszöb képe visszatérő elem a spirituális hagyományokban. Átjáró két helyiség között, a hajnal első fénysugara, mielőtt a nap felkel, egy utazás megkezdése előtti pillanat – mindez ugyanarra az élményre utal: két létállapot közötti pillanatra. A küszöb még nem az új élet, de jelzi, hogy az átmenet lehetővé vált. Valami a [&#8230;]]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><em>Az örökkévalóság Küszöbén élve.</em></p>
<p><span id="more-128341"></span></p>
<p>A küszöb képe visszatérő elem a spirituális hagyományokban. Átjáró két helyiség között, a hajnal első fénysugara, mielőtt a nap felkel, egy utazás megkezdése előtti pillanat – mindez ugyanarra az élményre utal: két létállapot közötti pillanatra.</p>
<p>A küszöb még nem az új élet, de jelzi, hogy az átmenet lehetővé vált. Valami a régi helyzetben többé nem érezhető teljesnek, de még a következő lépés sem fedte fel magát teljesen.</p>
<p>A Küszöb több értelemben is egy magasabb tudatosság helye. Kezdjük érezni, hogy az élet ismerős mintái nem teljesen elégítik ki a bennünk mélyen felmerülő kérdéseket. Ugyanakkor még nem tudjuk, hogy mi áll a háttérben.</p>
<p><em>Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzőjének</em> rózsakeresztes elbeszélésében a kereső többször is találkozik kapukkal és küszöbökkel, melyeken kizárólag erőfeszítéssel nem lehet átjutni. A belépés csak akkor válik lehetségessé, amikor elérkezett a felkészültség pillanata. Az átlépést felismerésnek kell megelőznie. A Küszöb tehát egy finom, ám döntő pillanatot képvisel az ember utazásában – a belső tudatosság felébredését, hogy valami új hív.</p>
<h3>A tudatosság fénye</h3>
<p>Ami egy ilyen pillanatot lehetővé tesz, az egy újfajta tudatosság megjelenése. A spirituális hagyományok gyakran egy csendes sugárzásról beszélnek, ami az emberi életet körülveszi akkor is, amikor azt még nem ismerjük fel. Nem avatkozik bele a szabadságunkba, vagy nem kényszerít hitre. Inkább szelíd hívásként marad jelen.</p>
<p>Ez a jelenlét sokféle módon fejeződhet ki: egy hirtelen benyomás formájában, az igazságra való mély vágyakozásként, vagy csendes érzésként, hogy az élet értelme nem korlátozható külső sikerekre vagy tévedésekre.</p>
<p>Ez a tudatosság először távolinak vagy bizonytalannak tűnhet, mint egy halvány fény a horizonton napkelte előtt. Ha azonban egyszer észrevesszük, egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni.</p>
<p>Ez a növekvő tudatosság mutatja meg a Küszöböt. Kezdjük érezni, hogy a létnek egy másfajta dimenziója is létezik – ami arra késztet minket, hogy a dolgok felszíne mögé tekintsünk.</p>
<h3>A belső megfordulás</h3>
<p>Amikor ez a tudatosság felébred, valami kezd megváltozni bennünk. A felmerülő kérdések többé nem elvont elképzelések, hanem személyes valóságok. Kezdünk mélyebben reagálni életünk iránya és az átélt tapasztalataink mögött rejlő értelem felől.</p>
<p>A Küszöb ilyen pillanatokban válik valóságossá. Felismerjük, hogy az élet nem csupán külső események sorozata, hanem olyan folyamat, amelyben a belső élet fokozatosan felébred.</p>
<p>A rózsakeresztes hagyomány gyakran egy új orientáció kezdeteként írja le ezt a szakaszt. A kereső még nem látja az egész utat maga előtt, de valami megváltozik benne. A múlt bizonyossága kezd utat nyitni az igazság mélyebb keresése felé.</p>
<p>Ez az ébredés ritkán drámai. Gyakran inkább csendes és szinte törékeny, mint a hajnal első fénye a horizonton, mielőtt a nap felkel. De mégis mély jelentőséggel bír, mert az élet mélyebb lehetőségeire adott tudatos válasz kezdetét jelzi.</p>
<h3>A Küszöbön élés</h3>
<p>Ha egyszer ez a tudatosság megjelenik, az élet ritkán folytatódik ugyanúgy, mint előtte. Külsőleg a napi élet ismert szokásai változatlanok maradnak, de belül egy újfajta érzékenység kezd kifejlődni. Figyelmesebbé válunk a szív mélyebb rezdüléseire és tudatosabbak leszünk azokat a kérdéseket illetően, melyek a belső életünket alakítják.</p>
<p>Ez az, amit a Küszöbön élés jelent.</p>
<p>A Küszöb, még nem az új élet, de már nem is az a régi élet, amit korábban annyira megkérdőjelezhetetlennek ismertünk. Ez egy olyan két világ közötti hely – a csendes feszültség pillanata, melyben valami bennünk kezd mélyebben figyelni.</p>
<p>Ez az állapot gyakran fokozott érzékenységet kelt. Olyan kérdések merülnek fel, melyeket nem könnyű figyelmen kívül hagyni. Tetteink értelme, életünk iránya, és a tapasztalataink mögött álló szándék kezd új jelentőséget kapni.</p>
<p>A Küszöb azonban mégsem csak a bizonytalanság helye. A figyelmesség helye is. Küszöbön élni azt jelenti, tudatában maradni annak a mélyebb hívásnak, ami felfedte magát, még akkor is, ha a jelentését még nem teljesen értjük.</p>
<h3>A Küszöb átlépése</h3>
<p>A Küszöb mögötti mozgás ritkán érkezik hirtelen eseményként. Gyakran inkább fokozatosan tárul fel, ahogy az ember kezd reagálni a lényében felébredt tudatosságra.</p>
<p>Ez a válasz először talán alig több, mint a figyelem megváltozása. Ami korábban nem tűnt fontosnak, most értelmet kap. A belső élet, melyet a napi élet követelményei korábban elhomályosítottak, kezd új jelentőségre szert tenni.</p>
<p>Az a személy, aki megérezte ezt a mélyebb hívást, egyre nehezebbnek érzi, hogy ezt figyelmen kívül hagyja. A korábban távolinak tűnő kérdések most mélyen személyessé váltak.</p>
<p>Mert ha egyszer felismertük a Küszöböt, akkor kezdetét vette az élet új értelme felé vezető utazás.</p>
<p>Ily módon a Küszöb fokozatosan átjáróvá válik. Az ember lépésről lépésre kezd belépni az élettel való újfajta kapcsolatba – melyben a lét mélyebb dimenziója megvilágíthatja az előttünk álló utat.</p>
<p>&nbsp;</p>
<p>&nbsp;</p>
<p>&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
	</channel>
</rss>
